EVANGÉLIUM
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus megismételt: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” (Jn 20,19–23)
Szél, tűz, nyelveken való beszéd: a Szentlélek ismertetőjegyei (ApCsel 2,1–4). A Szentlélek által vezetett ember, család, közösség ma is ezeket az ismertetőjegyeket hordozza magán.
A szél erejének köszönhetjük a tenger és hatalmas óceánok hullámait, a felhők mozgását, a jóleső árnyékot, pollenizációt, a növények életét, az eső áldásos vizét, a friss levegőt, egy szóban: az életet. Szél nélkül nem lenne élet a földön. „Az ókori ember csodálkozva nézte a lélegzés jelenségét: megfoghatatlan, az ember nem ura a lélegzetnek, ki-be jár benne, végül utolsót lehel, és a lehelet visszatér Istenhez… sok nyelvben a lélegzet és lélek teljesen azonos szavak. Ezért a szelet az istenség lélegzéseként fogták fel, jelképe lett Isten lelkének” – írja Székely János püspök. Héberül a lélek, ruah alapjelentése: szél, vihar, az az energia, erő, ami mozgásba hozza a természetet, ami életet ad neki, és állandóan újjáteremti. Ott, abban az emberben, a családban, közösségben, ahol Isten lelke lakik, érezni a frissességet, életet, változatosságot, szépséget, új ötleteket és megoldásokat; a gondolatok ütköznek, de az emberek nem: közös célért dolgoznak, egymás munkájára építenek, fejlődnek… Ott élet van. Ott tűz van.
„Ahol a Szentlélek jelen van egy személyben vagy egy intézményben, olyan, mint a tűz; próbálja elégetni a fölöslegeset, hogy helyet készítsen új ajándékoknak, amelyeket adni kíván. A tűz a szeretet jelképe is – aktív, tettekben megnyilvánuló szereteté. Lángoló szeretetről beszélünk egy másik személy iránt. Az ilyen szeretet a Lélek jelenlétének tanúsága” – írja Őrsy László jezsuita. A Szentlélek tüze elégeti a régi sértéseket, a bűnöket: az emberek megértőek, türelmesek, nem hánytorgatják fel a múltat, nem pletykálnak, megbocsátanak egymásnak, nevetnek saját hibájukon és saját magukon, tiszták, szépek, vidámak, csillog a szemük.
Ahol jelen van Isten Lelke, ott az emberek tudnak kommunikálni – nemcsak szájjal, hanem szívvel is. „Cor ad cor loquitur – szív a szívhez szól” – mondták a régiek. A szerelmesek halkan beszélnek, mert közel egymáshoz a szívük. Amikor a szívek eltávolodnak, akkor kezdődik a kiabálás. Szociológusok, pszichológusok beszélnek eneration gapről, generációk közötti szakadékról: a szülők nem értik meg a gyerekeket és fordítva, tanárok a diákokat, nagyszülők az unokáikat, férj és feleség nem tudnak kommunikálni, pedig egy nyelvet beszélnek… Ahol Isten Lelke jelen van, ott ezek a szakadékok eltűnnek, az emberek szépen beszélnek és megértik egymást. Ott eltűnik a bábeli nyelvzavar. Nem véletlenül került a szentmise elejére a gyönyörű szentpáli köszöntés: „A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal”. A szentmise latin szövege még kifejezőbb: a Szentlélek egyesítő ereje helyett „communicatio Spiritu Sancti” szerepel. A szentmisében megtanuljuk Isten nyelvét, megtanuljuk a vele és egymással való kommunikációt. Ahol Isten Lelke jelen van, ott nincs hazugság, képmutatás, rágalom. Ott nincs törés gondolat, szó és cselekedet között. Ott az ember egészséges lelki szempontból. És a Lélek csak ott tud jelen lenni, ahová behívják és helyet készítenek neki: ott, a szív és a lélek mélyén.
Román János
(A szerző nagybányai esperes és a Szentháromság-egyházközség plébánosa, írása a Vasárnap 2017. június 4-ei számában jelent meg.)
