Október 15-e Avilai Szent Teréz (1515-1582) szűz és egyháztanító emléknapja. 505 évvel ezelőtt született szentünket Johanna-Andrea – Marosszentgyörgyön élő – kármelita nővér írásával ünnepeljük.
Szent Teréz egy közülünk. Életútja mégsem mondható szokványosnak, bár nagyon leszűkítenénk, ha csak az ún. misztikus kegyelmeit tekintenénk. Ez ugyanis csupán egy része az életének, és ahhoz a feladathoz köthető, amelyet Isten reá bízott az Egyházban. Egyfelől a Kármelita Rend reformját, másfelől az Istennel való személyes kapcsolat mindenki számára elérhető voltának hirdetését.
A XVI. században, mint sok más szerzetesrendnél, úgy a Kármelita Rendnél is szükségessé vált megvizsgálni, hogyan térhetnének vissza a rend eredeti szelleméhez. Az idő vasfoga ugyanis kikezdte, olyan formán, hogy bizonyos rárakódott elemektől meg kellett tisztítani. Ilyen például a sok ki-bejárás a kolostorba, mind a szerzetesek, mind a világiak részéről, továbbá a társadalmi különbségek meghagyása a kolostorban élő szerzetesek között. Ám említhetnénk az egy kolostorban élő szerzetesek megnövekedett számát is, amely a Kármel esetében igencsak megnehezítette nem csupán az ellátásról való gondoskodást, hanem a bensőséges légkör megőrzését is. Szent Teréz kolostorában, ahová eredetileg belépett, a Megtestesülés Kolostorban közel százan éltek.
Szent Teréz üzletet akart kötni az Úrral, amikor szerzetesnek állt. Látta ugyanis a korabeli asszonyok sorsát, hogy mennyire ki vannak szolgáltatva férjük kénye-kedvének és legtöbbjük a sokadik gyermek szülése közben veszíti életét, s ehhez semmi kedve sem volt. Továbbá a szerzetesi élet tűnt a legbiztosabb útnak számára, amelyen a mennybe juthat. Hiszen a korabeli felfogás azt tartotta, hogy a szerzetesek haláluk után egészen biztosan azonnal üdvözülnek. Meg is vigasztalta magát azzal, hogy a purgatórium szenvedései sem lehetnek nagyobbak, mint a kolostori élet, tehát jobb ideát átesni rajta.
Saját maga megállapítja Önéletrajzában, hogy inkább a szolgai félelem vezette őt a rendbe való belépésre, mint az Isten iránti szeretet. Mindazonáltal már belépése előtt rálépett a belső ima útjára. Kérdezhetné valaki, miért kell hozzátenni az imához a „belső” kifejezést? Azért, mert abban a korban latinul imádkoztak, nemcsak a szentmise folyt latin nyelven, hanem a szerzetesek is latinul végezték az imaórák liturgiáját, amelyből nagy részük vajmi keveset érthetett latin műveltség hiányában. Különösen igaz ez a nőkre, akik még kevesebbet tanulhattak. Így aztán zömében abban merült ki az imaélet, hogy elénekelték vagy elmondták latinul a zsolozsmát, miközben esetleg a gondolatuk egészen máshol járt, hiszen nem sokat érthettek abból, amit imádkoztak. Szent Teréz pedig még belépése előtt minden este a keresztvetés mellett fontosnak tartotta, hogy a szívében Jézussal kimenjen a Getszemáni kertbe, és Vele legyen. Ennek kapcsán is ráérzett arra, hogy az Istennel való kapcsolatban nagyon fontos, hogy időt adjunk Neki a személyes imánkban úgy, hogy közben nem végzünk kötött imát, hanem megengedjük: Ő is cselekedhessék bennünk.
Hosszú volt számára az a belső út, amelyen fölismerte, hogy az ima és a konkrét élet elválaszthatatlan egységet képez az ember életében. A Kincs, maga Isten bennünk van. Ha nem adjuk el mindenünket, akkor nem tudja magát teljes egészében nekünk ajándékozni. Megtöltjük ugyanis a bensőnket különféle limlommal úgy, hogy Neki már nem jut bennünk „hely”. Ez természetesen nemcsak a szerzetesekre igaz, hanem érvényes minden életállapotban élőre: mindent odaadni azért, hogy már itt a földön megkaphassuk a Kincset, aki maga a Szentháromságos egy Isten. A mindent odaadás a belső szabadságot jelenti, amikor elengedjük rendetlen ragaszkodásainkat.
Szent Teréz érezte a hívást bensőjében, hogy minél több időt adjon az Úrnak, minél több ideig legyen vele együtt. Ugyanakkor mivel kedvelt társasági személy volt, sokan jöttek hozzá beszélgetni, és ezzel azontúl, hogy elment az ideje, még szét is szóródott a különféle társalgásokban. A legtöbben így éltek a kolostorban, tehát látszólag semmi kivetni valót nem lehetett benne találni. Néhány gyóntatója azonban figyelmeztette, hogy mint szerzetesnek, bizonyos barátságokat meg kellene szakítania. Semmi bűnös dolog nem volt bennük, de semmi szükség nem volt rájuk, csak az idejét fecsérelte velük és szétszórttá vált tőlük. Amikor pedig Szentünk megkérdezte, vajon miért is kellene ezekkel a személyekkel megszakítania a kapcsolatot, amikor semmi rossz nincs benne, gyóntatója válaszként arra kérte, imádkozzon a Szentlélekhez. Teréz meg is tette, és nagy megdöbbenésére, egyszerre csak ezt hallotta a szívében: azt akarom, ezentúl ne emberekkel társalogj, hanem angyalokkal. Szerfölött megrémült, de világosan megértette, hogy az Úrral való személyes kapcsolatban teljesedhet ki az élete. Ebben pedig a jól felhasznált idő a szövetségese.
Az igazi küzdelem csak most kezdődött a számára. Olyannyira ragaszkodott bizonyos személyekhez és dolgokhoz, hogy képtelen volt elengedni őket. Észrevette, hogy bár azok nem rosszak, mégis akadályt képeznek Isten és közte, amennyiben úgy lekötik nemcsak idejét, hanem figyelmét, hogy szinte egyenrangúak benne az Úrral. Az Úr pedig záporozta rá kegyelmét az imában, megszégyenítve Terézt, aki még mindig helytelenül ragaszkodott az evilági dolgokhoz. Érezte magában ezt a kettősséget: egyfelől kívánt az Úrral lenni bensőjében, másfelől mintha belőle szakítottak volna ki egy darabot, amikor arra gondolt, hogy elengedjen egy-egy világi kapcsolatot, vagy apró dolgot. Közel húsz éven át tapasztalta, hogy mintegy ki van feszítve Isten és a világ között. Ízelítőt kapott a hamis alázatból is, mivel egy évig nem tért a szívébe imádkozni, azzal az elképzeléssel, hogy majd akkor teszi azt, ha megjavult. Később maga is látta, hogy ez nagy tévedés volt, hiszen a kegyelem Forrásától zárta így el magát, aki valóban tudott rajta segíteni. Isten azonban nem hagyta őt magára, és gyóntatóján keresztül figyelmeztette őt végzetes tévedésére.Teréz leborult a szenvedő Krisztus egy ábrázolása előtt, és azt mondta az Úrnak, hogy addig föl nem kel onnan, ameddig meg nem erősíti őt. Az Úr pedig szeretetével magához emelte Terézt.
A hosszú belső út folyamán tapasztalatokat szerzett, úgy pozitív, mint negatív tapasztalatokat, melyekkel később segíteni tudott – és írásain keresztül ma is tud – másoknak. Műveiben sokszor hangsúlyozza, hogy a kegyelemmel való együttműködésünk feltételezi az ember erőfeszítését a jóért és a jóban való megmaradásért.
Az ún. rendkívüli kegyelmek (látomások, hallomások, elragadtatások) nem képezik az Istennel való kapcsolatunk lényegi részét. Akinek szüksége van rá szolgálatához, annak ilyen formában is megmutatkozhat az Úr, de ez járulékos elem lehet az imában. Szent Teréznek szüksége volt ezekre, hogy a rend reformját általa véghez vihesse Isten. Ő sem ezeket az ún. rendkívüli kegyelmeket tartja azonban elsődlegesnek, hanem az Istennel való egyesülést, ami a Vele való akarategységben ölt konkrét formát. Ez pedig azt jelenti, hogy mindent elfogad az életében, ami jön (kivéve a bűnt), és ily módon belesimul az Atya rá vonatkozó tervébe.
Szent Teréz műveiben konkrétan ír arról, hogyan imádkozzunk helyesen, milyen belső hozzáállással forduljunk a szívünkben lakozó Istenhez. A szemlélődő imában Isten bennünk lakozása válik megtapasztalhatóvá az ember számára. Szentünk tanítása szerint a szemlélődő ima Isten ajándéka, semmiféle technikával nem érhető el, ezért kéri, hogy ne törekedjünk rá. A szemlélődés előfeltételeit viszont éljük, hogy Isten megadhassa nekünk a szemlélődést! Ezek pedig a szív tisztaságának őrzése, vagyis a bűn és a bűnre vezető alkalmak kerülése, időt adni a kötetlen imára minden nap, a jó cselekedetek és a küzdelem az anyagi dolgokhoz való rendetlen ragaszkodások elengedésére. Az imában egyszerűen legyünk az Úrral, ahogy éppen vagyunk. Ha fáj valami, mondjuk el Neki a saját szavainkkal! Ha örülünk valaminek, osszuk meg Vele! Ha aggaszt valami, tárjuk fel Előtte! S ha már kifogytunk a szóból, hallgassuk a mély belső csöndet, amelyben betölt minket a Szeretet! Ne törődjünk a zavaró gondolatokkal, próbáljuk meg beemelni azokat az imánkba! Például ha föltűnik bennünk valakinek a képe, adjunk hálát érte, vagy vigyük őt Isten elé az esetleges problémával! A Szentírás Isten szava. Ha olvassuk, Ő szól hozzánk. Jézus életének földi eseményeiből meglátjuk a mintát, hogyan éljük a szeretet életét a mindennapokban. Ha pedig megnyugszunk az imában és nehezünkre esik már elmélkedni, gondolkodni, akkor hagyjuk magunkat elcsöndesedni, és hajtsuk fejünket az Úr keblére, ahogy Szent János apostol tette az utolsó vacsorán! Őbenne nyugalmat találunk.
Szent Teréz is nagyon elfoglalt volt, számos kolostort alapított a rendi reform szellemében. Mégis megtalálta az időt az imára, sokszor utazás közben, és homokórával mérte, hogy meglegyen a saját maga számára kiszabott egy óra. Tapasztalta ő is a szétszórtságot az imában, és azt kéri tőlünk, hogy ha már mi nem tudunk az Úrral lenni az imaidőben elkalandozó gondolataink miatt, legalább engedjük meg az Úrnak, hogy velünk legyen, ne hagyjuk abba az imát! A küzdelem is lehet ima, sőt a testi-lelki betegségben megélt fájdalom is. Tudatosan Isten jelenlétében élve mindent imává alakíthatunk, így már nem lesz semmilyen banálisnak mondható dolog az életünkben, mert mindent beemel az Úr az imánkba.
Szent Teréz ma is válaszol, hogyan imádkozzunk. Tanítása mindannyiunknak szól, éljünk vele, hiszen hiteles forrás, amelyen rajta van az Egyház hitelesítő pecsétje: szentként és egyháztanítóként ünnepelhetjük őt. Nyugodtan megkérdezhetjük Szent Terézt, mert ő ma is válaszol műveiben.
Ezért indult útjára néhány évvel ezelőtt egy könyvsorozat, amelyben beszéltetjük Szent Terézt, és kommentáljuk szavait, hogy a mai emberhez közelebb hozzuk gondolatait az imáról:
„SZENT TERÉZ VÁLASZOL – HOGYAN IMÁDKOZZUNK?” címmel az első két kötet Önéletrajzát dolgozza föl, a harmadik-negyedik kötet pedig A belső várkastély c. művét.
Hangosfilm-összeállításunkkal pedig azokat szeretnénk segíteni, akik meg kívánnak pihenni egy kicsit és elengedve magukat, akár egy fotelben hátradőlve akarnak ismerkedni a nagy misztikussal, aki ma is szól hozzánk, és csak nyitott szívekre vár.
A hangosfilmsorozat megtekinthető: www.karmelitakolostor.hu honlapon. A Szent Teréz válaszol könyvsorozat megrendelhető: www.bookline.ro oldalon. A negyedik kötet is kapható 2020. novemberétől.
[…] Joanna-Andrea Marosszentgyörgyön élő kármelita szerzetesnővér írása teljes terjedelmében ITT olvasható. […]