Assisi Szent Ferenc, szeráfi atyánk nevét először vette fel pápa a történelem folyamán. Öt évvel ezelőtt Ferenc testvér megihlette Ferenc pápát, s ennek gyümölcse a Laudato si’ enciklika lett. Ez az enciklika Szent Ferenc fohászából kölcsönzi címét: Laudato si’, mi’ Signore – Áldott légy, Uram!, ami a Teremtmények énekében emlékeztet rá, hogy a föld, közös otthonunk és „egyben nővérünk is, akivel osztozunk a létben, olyan, mint egy szép anya, aki karjai közé zár minket”. Integráns ökológiát, azaz átfogó környezetvédelmet kínál az igazságosság összefüggésében, sőt, annak mintegy új mintaképét, új paradigmáját adja.
Öt év elteltével újraihleti Ferenc Ferencet, új enciklikát írt alá a szentatya Assisi városában október 3-án, Szeráfi atyánk sírjánál. Az új enciklika címe: Mind testvérek vagyunk – a testvériség és a társadalmi barátság témáját járja körül, utalva Szent Ferenc hatodik intelmére, amelynek témája az Úr követése: „Tekintsünk, testvéreim, mindnyájan a jó pásztorra, aki hogy megmentse juhait, vállalta a kereszt szenvedését”. Figyeljünk az első szavak tónusára: „Tekintsünk, testvéreim, mindnyájan…” Senkit nem akar kizárni. Senki sem mondhatja ugyanakkor, hogy ne vétett volna ellene. A testvériség Szent Ferenc-i értelemben feltétel nélküli kapcsolat, amely mindenkor kötelez – gyengédséget tanúsít a másik iránt; a másik személyét tisztelő és örvendező testvéri élet; felelősséget tanúsít; a testvérben meglátom az arcot, Krisztus arcát. Ez az arc emlékeztet a másik iránti felelősségemre, amely egyfajta rokonságot eredményez, s ez alapja a testvériségnek. Nem azért kell szeretnünk egymást, mert a keresztségben az Atya fiai lettünk, hanem egymást testvérként szeretve, mint ugyanannak az Atyának a gyermekei válunk igazán Isten fiaivá.
Az Úr úgy mutatta meg hivatását Ferencnek, hogy testvéreket adott melléje. Végrendeletében Ferenc, amikor a testvérekről ír, ajándéknak nevezi őket, minden szó pontosan a helyén van, mert a szíve is helyén volt: „És miután testvéreket adott mellém az Úr, senki sem mutatta meg nekem, mit kell tennem, hanem ezt ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki nekem, hogy a szent evangélium szerint kell élnem” (Végr 14). Szeráfi atyánk valóban úgy gondolta, hogy közössége, amelynek a fraternitás, a testvériség az egyik alapja, laboratórium lesz itt a földön, amelyben a Szentlélek Úristen az eljövendő világot kikísérletezi; ahol újra megtanítja a különböző korú, műveltségű, eltérő társadalmi rétegekből jött embereket testvérekké válni, hogy aztán ez a testvéri életformát felajánlják a világnak. Kitartani ebben a testvéri életformában, amelyre Ferenc pápa is el akar vezetni, csak a valódi Lélek és nem a test szerinti testvériség által lehetséges.
Az emberiség az elmúlt hónapokban megtapasztalta a törékenységét. Mindnyájan törékeny testvéreknek érezzük magunkat. De ez a válság, amelyben az új enciklika ihletődött és megszületett, kegyelmi idővé válhat, amelyben felfedezhetjük újra, hogy mindnyájan testvérek vagyunk. Ez újra felfedezett életformának, amely nem zárkózik önmagába, az a küldetése, hogy a testvériséget felajánlja minden jóakaratú embernek, különösen is azoknak, akiknek nincs testvére, a társadalom peremére szorultak, kivetettek és kicsinyek. Az enciklika Assisiben történő aláírása ezt az igazságot Szent Ferenc oltalmazó tekintete alá helyezi.
Assisi szegénykéje nemcsak a jó emberekkel akar testvériséget, hanem az egész teremtett világgal. Az ember gazdája, őrzője a Földnek, amelyet nem annyira a felelősségteljes gazdálkodás őrzése jellemez, hanem a kizsákmányolás, a kihasználása azon természeti erőforrásoknak, amelyek nem kimeríthetetlenek, ellopva az életet és a jövőt az új generációtól.
Mennyire aktuális Szent Ferenc üzenete a természet szeretetéről és tiszteletéről? Ferenc egészen eredeti módon tekint a teremtett világra: minden Istentől származik, minden rá emlékeztet. A testvériség, amely bennünket, embereket jellemez. A testvériség összekapcsol bennünket az univerzum összes elemével. A Naptestvér éneke, a Teremtmények dicsérete, a Naphimnusz, amely éneknek a sarokköve a legfölségesebb, mindenható, jó Úr. Az ének dicsőítés és szemlélődés. Ferenc a dicsőítésben és a szemlélődésben mutatja meg, hogy kell megállni a teremtmények előtt: „Naptestvér, Holdnővér, Széltestvér, Víznővér, Tűztestvér, Földanyanővér”. Újra fel kell fedeznünk a „szemlélődő tekintetet”, a rácsodálkozást, ha komolyan és felelősséggel akarunk törődni a teremtett világgal, vissza kell nyernünk a természetben található csend szépségét, a tekintet nyugalmát. Szerelmes vonzódás mindahhoz, amit Isten alkotott. Ennek a vonzódásnak az alapja egyfajta testvéri érzés, hiszen a teremtés címén minden létezővel testvéri viszonyba kerültünk.
Találó a történet: „Az egyetlen madár, aki mer packázni a sassal, az a varjú. Rászáll a sas hátára és megcsípi a nyakát. Ám a sas nem törődik vele, nem méltatja őt arra, hogy harcoljanak. Nem pazarol időt és energiát a varjúra. Kitárja a szárnyait, és elkezd felfelé szállni, az égbe. Minél magasabbra emelkedik, annál kevesebb oxigén jut a varjúnak, aki előbb-utóbb leesik a hátáról.” A testvériségről írt enciklika segítségünkre lehet? Kétségtelenül kimozdíthat bennünket a bezárkózás, az erőszak, az elnyomás, a gyűlölet, a fájdalom szintjéről. Fel kell emelkednünk a szolidaritás, a közjó, a testvériség, az észszerűség, az emberi méltóság tisztelete, az egyetemes testvériség, a „kozmikus testvériség” szintjére. Szent Ferenc figyelmeztet, hogy birtokolnunk kell az Úr Lelkét, aki bátorsággal ajándékoz meg bennünket – egy másik Ferenccel együtt járjunk a testvériség útján.
Urbán Erik OFM
Az írás a Vasárnap 2020. október 4-ei számában jelent meg Assisi Szent Ferenc élő emlékezete; Szerelmes vonzódás mindahhoz, amit Isten alkotott című összeállítás részeként.
