Kovács Gergely érsek iktatta be hivatalába az új kolozs-dobokai főesperest, László Attilát. Augusztus 9-én, vasárnap a kolozsvári Piarista-templomban – hiszen a Szent Mihály-templom felújítása csak egy év múlva fejeződik be – ünnepi szentmise keretében mutatta be az új plébánost a közösségnek Kovács Gergely érsek.
Elsőként Bónis Endre főgondnok szólt, ő fogadta, köszöntötte az új plébánost, röviden vázolta a helyet, ahová az új plébános érkezett és bemutatta a közösséget, amely nyitott lélekkel és szívvel várja a közös munkát.
Kovács Gergely érsek elmondta: az egyházjog szerint a főpásztor vagy az általa megbízott pap helyezi birtokba a plébánost. Amikor egyszerre több plébános áthelyezése történik, ahogyan ez főegyházmegyénkben is szokás augusztus 1-jei hatállyal, nem tudja valamennyiüket beiktatni, de a jövőben szeretne változtatni ezen. A hivatalviselőt emlékeztette, hogy a közösség javára és szolgálatára végezze sokrétű feladatát, a közösségnek beszélt új plébánosuk eddigi papi pályájáról, majd szeretetükbe ajánlotta. László Attila főesperes-plébános a szentmise végén szólt az egybegyűltekhez, a kolozsvári közösségnek papi jelmondata – József vagyok, a testvéretek – most is találó szavaival ígérte az együttműködést, a közösségi alapú plébániai munkát. Az ünnepélyes szentmisén részt vettek a testvérfelekezetek, a polgári hatóságok képviselői, a főegyházmegyei központ és a főesperesi körzet papjai, valamint a hívek. A Szent Cecília-énekkar a tőle megszokott módon volt jelen az ünnepen és a hangulathoz illő egyházi zenével kapcsolódott be a szentmisébe. Az új plébános köszöntötte a szertartáson résztvevő testvérfelekezetek képviselőit, köztük Marius Cerghizan görögkatolikus vikáriust, aki Florentin Crihălmeanu püspök üzenetét is tolmácsolta, Alexandru Ciui ortodox főesperest, Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspököt, Lengyel István helyettes református esperest, valamint a polgári hatóságok képviselőit, vezetőit. László Attila családjának és barátainak is megköszönte szeretetüket és támogatásukat, ami által önmaga lehet, majd új munkatársainak köszönte meg az ünnepi alkalom előkészítését.
Csak Jézus mellett van sziklaszilárd biztonság
Részletek Kovács Gergely érsek ünnepi beszédéből
Kedves főesperes-plébános atya, nemcsak hozzánk, hanem mintha hozzád is különösen szólna most: az Úr szavára a vízen járni. Olyant tenni, amire az ember önerőből nem képes, csakis a hitnek az erejével, az Úr hívó szavára cselekedve lehetséges. Péter vízen való járását érdemes az előzményekkel való összefüggésben szemlélni. Az evangélista is kiemeli, hogy ez a kenyérszaporítás után történik, aközben, míg Jézus visszavonul, hogy csendben imádkozzék. Az apostolok „nem lógtak meg” az ima elől, nem örömittasságukban hagyták magára a Mestert: Jézus parancsolta bárkába őket, hogy a tavon átevezve várjanak rá a túlsó parton. Máté nem írja le, hogy milyen volt a hangulat a bárkába való beszálláskor, de el tudjuk képzelni a nagy lelkesedést, látván Jézus kenyérszaporításának sikerét. Egyenesen királlyá akarja tenni őt a jóllakatott embertömeg. A viharba került bárkán érthető az apostolok félelme. Emberileg még az is érthető, hogy a vízen közeledő Jézust nem ismerik fel, hanem kísértetnek vélik, hiszen már messze jártak a parttól. Csak miután hangját hallják – „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” – mer Péter megszólalni. „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!”
A rémület s bizonyára halálfélelem közepette, aligha ihlette Péter kérését a bravúrkodás vágya vagy az az igény, hogy Jézus egy csodával bizonyítsa be, hogy valóban ő az. Főleg nem olyannal, ami Péter életébe kerülne, ha mégsem Jézus lenne az. A „hozzád menjek” sokkal inkább azt a vágyat fejezi ki, hogy Péter ahhoz akar odamenni, akiben bizalma van és aki a biztos menedéket jelenti. Bármennyire is furcsának tűnhet, nagyobb biztonságban érzi magát a Mester mellett, a háborgó tengeren, mint a hánykolódó bárkában.
Korunk ellenszelében és viharaiban mi vajon felismerjük-e Jézus alakját és hangját? Megvan-e bennünk a péteri bizonyosság, hogy csak Jézus mellett van sziklaszilárd biztonság?
A vízen való járás egyben nagy lecke Péternek – és nekünk is. Nem elég a kezdeti lelkesedés, nem elég a spontán hit. Mihelyt Péter nem a Mesterre szegezi tekintetét, hanem az erős szelet figyeli, megijed. Amint az Úrba vetett bizalma csak egy kicsit is alábbhagy, süllyedni kezd. Hogy Péter önmagába vetett bizalma túl nagy-e, az vitatható, viszont tény az, hogy Mesterében bízva és csakis az ő szavára lépett ki a bárkából.
A mi életutunk Jézus hívó szavára adott válasz, elindultunk feléje. De számolnunk kell azzal, hogy a jól érezhető erős ellenszél ismételten vihart kelt és csak akkor nem fogunk elsüllyedni, ha tekintetünket kitartóan és kizárólagosan Jézusra szegezzük. Ha hitünk mindössze szavakban megfogalmazott hit, akkor nincs ereje, hogy fenntartson a háborgó vizeken.Halálfélelmében Péter Jézushoz fordul segítségért: „Uram, ments meg!”. Nem véletlen, hogy Jézus így válaszol neki: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Mi hisszük-e, hogy egyedül Jézus menthet ki a viharból? Valóban kizárólag csak tőle várjuk a segítséget? Jézus kinyújtja kezét, de csak ha hozzá fordulunk és ha csak benne bízunk.
Törekedjünk együtt Isten mélyebb megismerésére
Részletek László Attila főesperes-plébános beköszönő beszédéből
Meggyőződésem, hogy Isten, aki meghívott Fiának, Jézus Krisztusnak közösségébe, tett erőssé, bátorrá a döntésre-elfogadásra és most a szólásra. Hálám eddigi életemért és vágyakozásom a vele formálódó jövőért ma Istenhez száll.
Két személy tölti be számomra markánsan e teret: magam elé idézem Márton Áron alakját, amint e szószéken áll… És magam előtt látom évfolyamtársam, Orbán László koporsóját, aki éppen ma 12 éve adta életét egy rábízottért, megmutatva szeretetét…
A zsidókhoz írt levél szerzője így bátorít (12,1): „Ezért mi, akiket a tanúknak ilyen koszorúja övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, mely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk lévő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra”. Emeljük… – hív a szent szerző. Azaz együtt, kikkel elindulok életem ez új szakaszán: veletek – a rámbízottakkal, reménnyel és bizakodással; két új lelkésztárssal, Jánossi Imrével és Popesc Mihăiță Cristiannal; a főpásztorral, Kovács Gergely érsekkel, akit köszöntök, köszönve bizalmát és azt, hogy ma itt és így ünnepelt velünk; köszöntöm jelen lévő munkatársait; kiemelt tisztelettel és barátsággal Lukács Imre Róbert általános helynököt és a velünk ünneplő paptestvéreket.
Új emberként vagyok itt ugyan, de olyanként, aki ismeri a biztos utat! Isten szeretetében és Egyház-életünk, közösségi életünk iránti elköteleződésben hirdetem, hogy Jézus ma is az egyetlen Út, Igazság és Élet!
Mától együtt törekedjünk Isten mélyebb megismerésére; olyan életre, mely a példa által kitörölhetetlen nyomot hagy a velünk találkozó emberekben. Embereket, testvéreket kérek Istentől, akik engedik megtapasztalni, mit tehet Isten egy neki átadott életben. Együtt mutassuk meg multikulturalitására büszke városunknak: legnagyobb értékünk, hogy Isten képmását viseljük magunkon, kikért nem volt drága Fia élete. Merjük bátran megfogalmazni azon erkölcsi elveinket, amelyek mentén élni akarunk, és éljük meg jó példával, hogy a Jézus által hozott és felkínált Élet maga legyen a miénk!
[…] Az ünnepről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható. […]