- Gyakran gondoljuk azt, hogy az alapvető igazságokat, hitigazságokat ismerjük… és hát azokat valahogy egymás mellé is rakjuk. De amikor ezek mélységéről kellene beszélni, inkább az emberről és e világi dolgokról kezdünk el gondolatokat megosztani. Vagyis így lepleződünk le, hogy még mindig nem állt össze bennünk… hogy még mindig van valami zavar bennünk.
- Nem véletlen, hogy gyakran fogalmazódik meg bennünk az, hogy megújulásra, megújuló lelkiségre, lelkületre van szükségünk. A megújulás első lépése pedig nem más, mint hogy vissza kell menni Jézushoz, mert ő az, akire lehet építeni.
- Az Úr Jézus, mint Isten egyszülött Fia teljesen befogadja az Atya önátadó szeretetét. Az Úr Jézus az Atyával való kapcsolatában táplálékot… egészen mély beteljesülést talál. Gondoljunk csak Jézusnak az imádságban töltött éjszakáira… Az imádság, az Atyával való kapcsolat Jézus számára forrás…
- Az Úr Jézus az ő teljes önátadásával válaszol az Atya szeretetére… s ez maga az evangélium számunkra. Jézus nem önmaga helyett ad valamit, hanem önmagát adja az önátadásában, és ez maga a megélt imádság. Így jut el oda Jézus, hogy azon az a bizonyos estén a kenyérben önmagát adja, s a kereszten a végső önátadás szavát mondja ki.
- Az Úr Jézus önátadó, életadó szeretetben és viszont szeretetben él az Atyával… s amikor elénk lép, akkor azt mondja: „Eljött az Isten országa.” Valójában az Úr Jézus nem új tant, tanításokat nyújt nekünk, hanem éltető közelséget az Atyával. Közelségbe hozza Istent, aki megérinthető, gyógyító, s aki megbocsát.
- Az evangélium nem más, mint éltető közelség Istennel, amelyet Krisztusba belépve élhetünk meg. De ehhez valóban be kell lépnünk Krisztusba.
- Nem véletlen Szent Ágoston szomorú megjegyzése: „Jaj, alig van, aki valóban Jézus miatt keresi a Jézust”.
- Belépni Krisztusba, vagyis eljutni a hitigazságok mélyére, az éltető közelségbe, ahol minden koherens… és ahol már nincs zűr, meg zavar.
Fr. Laczkó-Dávid Anaklét OFM
