A Szentháromságban egyértelműen megvalósul a tökéletes közösség. A három isteni személy tökéletesen egy, de mégis minden személy megőrzi a maga egyediségét. Egész eddigi papi életem egyik fő kérdése ez: hogyan lehet szentháromságos közösségeket építeni? Az alapvető választ megkapjuk, ha legalább valamennyire megértjük a Szentháromság szereteten alapuló életét. De mégis mindenki, aki egy jézusi közösség után vágyódik a konkrét lépéseket maga kell megértse helyzetétől, az adott körülményektől függően.
Természetesen én a saját tapasztalataim fényében írom ezeket a sorokat. Temesvár és a Bánság régóta a nemzeti és a vallási sokszínűség területe. Itt vagyok plébános. A híveim alapvetően három nemzetiséghez tartoznak. Vasárnap magyarul, németül és románul tartjuk a szentmiséket. Emellett az első szentmise egy háromnyelvű „vegyes” szentmise. Ez kimondottan bánsági specialitás. Az elején lehet egy kicsit furcsa, de meg lehet benne látni idővel a szépet is. Azt is el kell áruljam, hogy bár Arad megyében nőttem fel, a többnyelvűség gyerekkoromban számomra nem nagyon volt ismert. Ebből kifolyólag mind a román, mind a német nyelvet idővel kellett elsajátítanom.
Három nemzet papjaként sokszor szüleim jutnak eszembe. Mi is hárman vagyunk testvérek. Most értem meg őket. Biztosan nekik sem volt könnyű mindhármunkhoz úgy viszonyulni, hogy mindhárman a magunk egyediségében szeretve érezzük magunkat. De valahogy mégis sikerült nekik. Ezek szerint nem lehetetlen.
Mit jelent ilyen körülmények között szentháromságos közösséget építeni? Örömteli kapcsolatban a saját identitásunkat. Talán ezzel kezdeném. Azt tapasztalom, ahhoz hogy a másikat igazából értékelni tudjam, értékelnem kell saját közösségemet, sőt lehetőleg örömteli kapcsolatban kell vele legyek. Az, aki nem tudja szeretni saját nemzeti és vallási identitását, a másikat is nehezen fogadja el. Erre példák vannak úgy a politikai élet nagy színterén mint a kisebb közösségek területén. Nem véletlenül mondja az Úr Jézus: szeresd felebarátodat mint önmagadat (vö. Mt 22,39). Igazából annyira vagyok képes őszintén a másikat szeretni, amennyire elfogadom és értékelem önmagamat.
A Bánságban, de biztosan máshol is a szórványban gyakori, hogy az emberek feladják identitásukat. Ennek az oka sokoldalú. Az egyik mindenképpen ez: nem voltak örömteli kapcsolatban saját közösségükkel, saját identitásukkal. Vagy éppen több erőfeszítést jelentett vállalni önmagukat. Nekem még mondják néha: „A beszédén érződik, hogy nem román vagy német anyanyelvű.” De ez nekem egyáltalán nem sértő. Csak valaki észrevette identitásomat, amit kaptam, amit vállalok.
Felfedezni a másik értékeit
A bánsági sokszínűség lehetőséget ad, hogy felfedezzük: a másik nép kultúrája is szép, a másik felekezetben is Isten Szentlelke működhet. Jelenléte gazdagíthatja a mi életünket is. Bár az elején nem volt magától érthető nyelvileg és érzelmileg is más népek kultúráját befogadni, de most úgy látom, ezen tapasztalatok nélkül szegényebb lenne az életem, és szegényebb lenne annak a közösségnek az élete, amelyben élek.
Az elmúlt nyáron az egyik székelyföldi nagyközségből voltak Temesváron, többek között a plébániánkon is diákok. A cél az volt, hogy román nyelvű családoknál lakjanak, hogy a képességi vizsgára készülve, egy kicsit jobban megbarátkozzanak a román nyelvvel. Egyszóval egyfajta nyelvkurzus volt ez. A családok önzetlenül megpróbáltak mindent megtenni, hogy a vendéggyerekek jól érezzék magukat. Nem tudom a székely gyerekek mennyit tanultak. De egy fontos tapasztalattal biztosan gazdagabbak lettek. A legtöbbtől a két hetes kurzus végén a kiértékelőn ezt hallottam: „Most látjuk, hogy a románok is jó emberek.” Igen, jó és rossz szándékú ember minden oldalon van. De alapjában emberek vagyunk, Isten gyermekei. Tiszteletben tartva egymás különbözőségét, lehetünk egymás testvérei.
Megélni az evangéliumot
Volt, amikor azt gondoltam, hogy egy egynyelvű közösségben automatikusan működik az egység. Naiv gondolat volt ez, most már jól tudom. Biztosan valamivel könnyebb megvalósítani a közösségi életet. De az egység nem születik magától. Egy nép, egy vallási közösség, egy család keretén belül is mennyi a széthúzás és a törés is. Ennek nap mint nap szemtanúi vagyunk. Az egység ott él, ahol az emberek próbálják megélni Jézus evangéliumát. Felfedezik saját értékeiket, de egyben tisztelik a másokét is. Akarnak megbocsátani, és nem csak hétszer, hanem hetvenhétszer (vö. Mt 18,22). Képesek újra és újra bizalommal közeledni egymás felé, akkor is, amikor már többször csalódtak. Megmaradnak a párbeszédben egymással. Többet beszélnek egymással mint egymásról.
Tudom, nagy feladat ez mindannyiunk számára. Nem is megy ez mindig könnyen. Ezt is el kell fogadjuk. De ne adjuk fel, hogy a Szentháromság boldogsága köztünk is felragyogjon.
Szilvágyi Zsolt (temesvár-józsefvárosi plébános)
