A világjárvány teremtette új helyzetben Ferenc pápa a húsvét után eltelt ötven nap során végiggondolta annak a lehetőségét, hogy a feltámadt Krisztus miként mutatja meg az ő közösségének a ma lehetséges új élet útjait. A római egyházmegye papjaihoz intézett pünkösdi levelében a Város püspöke az Úr sebeire tekint és abból olvassa ki az apostolok egykori tapasztalatai alapján a hit, a reménység és a szolgáló szeretet útjait.
A cselekvő szeretetet nem lehet karanténba zárni
Levele bevezetőjében Ferenc pápa megköszöni egyházmegyéje papjainak a vele megosztott tapasztalatait és imádságait. Ezek nyomán örömmel állapítja meg, hogy a karitászt, a cselekvő szeretetet nem lehet karanténba zárni. A reménység tőlünk is függ és mindenkitől azt kívánja, hogy maradjon élő és működő, mely a találkozások során képes másokat megfertőzni és megerősíteni. Egykor az apostoli közösség is az elszigeteltség, a félelem és a bizonytalanság ötven napos időszakát élte meg, azután, hogy az Úr váratlanul megjelent nekik, zárt ajtók mögött. A meglepett tanítványoknak az Úr szava szólt: „Békesség nektek! Ahogy az Atya engem küldött én is úgy küldelek benneteket”. Majd megmutatja a sebeit és rájuk lehel: Vegyétek a Szentlelket!
Zárt ajtók mögött
A pápa az elmúlt időszak mindennapos tapasztalatára utalt, a fájdalomra, a statisztikát leső szorongásra, melyet a papok sem szemléltek tétlenül, hanem a betegekkel együtt szenvedtek. Elismerően szólt Ferenc pápa az orvosok és az egészségügyben dolgozók hősies erőfeszítéseiről. „Megtapasztaltuk a sérülékenységünket és tehetetlenségünket, a helyzet kiszámíthatatlanságát, mely napvilágra hozta, hogy egy olyan ismeretlennel kell szembesülnünk, amit nem tudunk sem kormányozni, sem ellenőrizni.
Közösségileg megéljük az Úr sírásának az óráját
Erre a bonyolult helyzetre nincs recept a kézikönyvekben. Az embereknek a fájdalma és bizonytalansága lehántolt rólunk minden idealisztikus elképzelést: senki sem maradhat távol attól, ami történik, mert közösségileg megéltük az Úr sírásának az óráját. Sírtunk Lázár sírja előtt, a nép bezárkózása miatt, a Getszemáni kert sötétjében. Most van a tanítvány sírásának az órája a Kereszt és a gonosz titka előtt, de ez egyúttal Péter keserves sírásának az órája is – hangsúlyozta a pápa.
Szükségünk van a reménység teljességének a meghallgatására
Ebben az új helyzetben az emberi kapcsolatok világában minden megváltozott és ez nemcsak az egyes személyeket és családokat érinti, hanem az egész valóságot. A világjárvány nem ismer jelzőket, határokat és senki sem gondolhatja, hogy ő egyedül megúszhatja az egészet, mert az mindenkit érint. A megzavarhatatlan és mindig fogyasztásra kész társadalomban feltárult a kulturális és spirituális immunitás hiánya. Nem elegendő immár az újranyitásra várni, hanem szükségünk van a reménység teljességének a meghallgatására – szól a pápa levele.
Az Úr jelenlétével a bezártság termékennyé válik
A mostani gyötrelmek a megkülönböztetésre szólítanak fel, mely révén azt az utat keressük, amit a feltámadt Úr akar nekünk adni. A kísértések egy része elveszi a teremtőképességet, másik pedig tüneti kezelést kínál, mert nem veszi észre a mély sebeket és inkább visszasírja a közelmúltat. Ezzel szemben Ferenc pápa ismét a feltámadt Úr megjelenését ajánlotta római papjai figyelmébe. Az Úr igazán nem választott ideális körülményeket, amikor megjelent a zárt ajtók mögött az apostoloknak. Az elszigeteltség, a félelem és a bizonytalanság légkörébe zárkózott apostolok logikáját képes volt az Úr megváltoztatni és új értelmet adott a történelemnek. Minden idő alkalmas a béke meghirdetésére, semmilyen körülmény sincs kegyelem híján. Jelenléte a bezártság idején, mint tegnap az apostoloknak és ma nekünk, éppúgy hirdeti, hogy egy új nap képes kétségbe vonni a mozdulatlanságot és a beletörődést, továbbá képes mozgósítani minden adományt a közösség szolgálatára. Az ő jelenlétével a bezártság termékennyé válik, miközben életet ad új apostoli közösségnek.
Ne féljünk a bonyolult helyzetektől, mert éppen ott van Úr!
Mindez a páli logika jegyében érthető: „Ahol eluralkodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5,20). Ne féljünk a bonyolult helyzetektől, mert éppen ott van az Úr – buzdítja a pápa levele római papjait. A keresztény öröm ugyanis éppen ebből a bizonyosságból születik, hiszen ilyenkor szólal meg a feltámadott: „Béke veletek!”. Vigaszt nyújt az evangélium, amikor benne Jézust szemléljük népe körében, aki az embereket úgy fogadja, ahogy vannak. Hozzá kezeit és oldalát mutatja, mint a feltámadás útját. Sebeit nem rejti és nem is titkolja el, sőt Tamást arra kéri, hogy érintse kezeivel az Élet forrását.
Közel megy hozzá, megérinti a sebét, részvétet érez iránta, melyben a távolság eltűnik
Ferenc pápa meggyőződéssel állítja, hogy a valóságot reálisan szemlélő ember engedi, hogy a szívét fájdalom járja át és képes arra, hogy elérje az élet mélységeit és valóban boldog legyen. Az ilyen ember Jézus vigaszával vigasztalódik meg és nem a világéval. Ezért mer osztozni mások fájdalmában, megért másokat és tud megkönnyebbülést adni nekik. Közel megy hozzá, megérinti a sebét, részvétet érez iránta, melyben a távolság eltűnik. Ahogy Pál apostol mondta: „A sírókkal sírjatok” (Róm 12,15).
A Feltámadott képes új horizontot nyitni, hogy bátran éljük a jelen történelmi valóságot
A pápa levelében a közös küldetésükre emlékeztette a papokat: őrszemként hirdessék a hajnalt, mely új napot hoz el. A Feltámadás nemcsak egy régi esemény, hanem az üdvösség hirdetése egy új időben, mely eljön és betör a mostani világba. Ismétlés, helyettesítés és megőrzés helyett egy új időt hoz létre, az Úr idejét. Ha egy láthatatlan, csendes, terjeszkedő vírusos jelenlét válságba sodort bennünket, engedjük, hogy a másik, diszkrét, tisztelettel teli és nem terjeszkedő jelenlét újból arra hívjon minket, hogy ne féljünk szembesülni a világgal. Ha egy megfoghatatlan jelenlét képes volt felforgatni a világ mozdulatlannak tartott globális rendjét, akkor most a Feltámadott jelenléte jelöli ki az utunkat és képes új horizontot nyitni, hogy bátran éljük a jelen történelmi valóságot. A római papsághoz írt levele befejező részében Ferenc pápa arra buzdít, engedjük, hogy a Feltámadott ismét meglepjen bennünket. Engedjük, hogy a húsvét, mely nem ismer határokat, teremtő módon vezessen bennünket azokra a helyekre, ahol a reménység és az élet harcban áll egymással, hogy ott kezeinket Krisztus sebeibe helyezzük. Az Úr először bennünket alakít át, majd rajtunk keresztül a világot.
Forrás: Vatican News (P. Vértesaljai László SJ)
