A piarista nővérek is új helyzettel szembesültek a járvány okozta kijárási tilalom alatt. Milyen az élet most Celestina Anya Oázisában, Nagykárolyban, ahol a nővérek gyermekeket nevelnek? Többek között erről kérdeztük Tóth Borbála piarista nővért.
Hogyan változott meg a nővérek és az oázis élete a járvánnyal?
Azzal együtt, hogy itthon maradtunk, beköltözött hozzánk a világ. Miközben mindennapi feladatainkat végezzük, délelőtt iskolát nyitottunk, ahol a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum lelkiismeretes tanárai által előkészített tananyagot igyekszünk erőnkhöz mérten hiánytalanul átadni, vagy a nagyobbak esetében az átadást zökkenőmentessé tenni. A karantén ideje alatt a tanulás mélyebb értelméhez is közelebb jutottunk.
Mindig tanulunk és tanítunk egyszerre: haladva az iskolai tanmenetben egyre több tapasztalattal járjuk a virtuális valóság még felfedezés előtt álló földrészeit. S miközben egész nap, gyerekek és felnőttek együtt válunk felfedezőkké, egymás szívbe rejtett tájait is mind több figyelemmel, mind jobban megismerjük. A jó Isten a leggondosabb pedagógus, az új ismereteket gyakorló feladattal osztja ki, hogy a megtanulandó emberismeret ne csak múló, hanem maradandó ismereteket hagyjon maga után. A mostani vészterhes időkben sem hagy magunkra gondjainkkal, feladatainkkal, tanulnivalóinkkal. Virágvasárnapi örömmel kísérve érkezett meg hozzánk, valamennyi otthon maradt vagy a szokásosnál gondterheltebb szívvel munkába siető emberhez. Nem hozott most barkát, körmenetet, kirándulást, közös kézműves vagy más közösségi, szabadtéri programokat, semmi mást nem hozott: csak saját magát. Így ezen a nagyhéten is velünk járja végig ijedt, aggódó, fáradt, küzdelmesen rögös életünket, hogy elvezessen bennünket húsvéthoz.
Hogyan telik egy hétköznapjuk, illetve hogyan egy vasárnapjuk vagy ünnepnapjuk mostanában?
Hétköznapjaink jó része a nagyhétig a tanulás körül forgott, megkerestük, letöltöttük az iskoláskorú gyermekeink számára a tananyagokat, a korosztályok szerint kialakított tanulócsoportokban elérhetővé tettük a szükséges technikai feltételeket, amelyek a tananyag elsajátításában a gyerekek segítségére voltak. Ezután alsósainkkal közösen dolgoztunk, hogy elsajátíthassák az új ismereteket és elmélyítsék az ismétlésekben foglaltakat. Az idősebbek több önállósággal láttak munkához, miután lemásolták a szükséges tananyagot, ki több, ki kevesebb irányítás mellett tanult tovább. Délután is folytatódott a tudásgyarapítás, majd következett az elkészült házi feladatok, önálló munkák fényképezése, elküldése, a memoriterről videó készítése és feltöltése, a különböző tanulási felületeken a szükséges ismeretfelmérő tesztekkel pedig leellenőrizhette ki-ki, mennyire tanulta meg, amit meg kellett.
Hála érte Istennek, hogy a betegségtől mindezidáig megóvott bennünket, s csak arra kellett több figyelmet szenteljünk, hogyan szervezzük át a házban zajló életünket. Ha a munkánk, feladataink megszervezése fontos a számunkra, akkor érthető, hogy a vasárnapok, a nagyhét és a közelgő húsvéti örömre való előkészületet sem szeretnénk elhanyagolni. Talán egy kicsit jobban át kell gondolni, mit is szeretnénk megvalósítani, hogyan is tudjuk megoldani, mert amikor sor került a megvalósításra, ott már a gyerekekkel együtt történik minden, ahogyan valamennyi családban. Így bizonyosan valamiből többet meg tudunk csinálni, valamiből kevesebbet, reményünk szerint az arányok a jó Isten szándékai szerint tolódnak a legmegfelelőbb irányba.
Hogyan foglalkoznak az új helyzetben a gyerekekkel, milyen módszereket alkalmaznak a kicsiknél, nagyobbaknál az energialevezetésre, a fejlesztésre?
Abban az áldott helyzetben vagyunk, hogy a gyerekek nyitottak az új dolgokra, különösen akkor, ha olyan fáradtságos munkáról van szó, mint a tanulás. Talán nem olyan alapos a tanítás folyamata a mi kis házi iskolánkban, de az újdonság varázsa jótékony lelkesedést csepegtetett a mindennapi feladatokba. Itt még az is érdekes, hogyan nyitjuk meg (és nem ki) a digitális tankönyvet, hogy jobb gombbal vagy bal gombbal kattintunk a feladatra, s ha még kamera előtt kell felmondani a tudományt, az megkoronázza a napot.
A tavasz közeledtével, megérkezett a jó idő, a gyerekek is nagyon vágynak ki a szabad levegőre. Sokat megyünk ki az udvarra játszani, futni, focizni, hintázni, előkerültek a kerékpárok, gördeszkák. Szívesen vagyunk a kertben is, ha öntözni vagy gyomlálni kell. Jut tennivaló minden kéznek, a nagyoké ügyesen tisztítja a kertet a gyomoktól, sepri a járdát, gyűjti a levágott füvet, a lemetszett ágakat, a kicsik keze lankadatlan szorgalommal hozza a vedret és borítja ki a megtelteket. Ilyentájt arra is adódik alkalom, hogy kinn ebédeljünk a szabadban.
Hogyan befolyásolta a nővérek lelki életét a járványhelyzet? Hogyan változott a gyerekek lelki nevelése?
Plébániánk online közvetített szentmiséjén tudunk részt venni, ami nagyon fontos a számunkra, ebben egyszerre tapasztaljuk meg a jó Isten határtalan szeretetének jelenvalóságát és azt, hogy egyházának tagjai vagyunk. A nagyböjti, különösen a nagyheti időszak gazdag liturgiája sok kincsével ajándékoz meg bennünket ebben a rendkívüli helyzetben is. A napi imádságaink elvégzésén kívül a gyerekekkel együtt nagy örömmel és lelkes elszántsággal kapcsolódtunk be a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe előtti imahadjáratba, vagy a plébániatemplomunkban zajló szentségimádásba.
Mi hiányzik most leginkább a nővéreknek, a gyerekeknek?
A gyerekek hiányolják a tanítónénit, hiányzik a tanárok napi figyelme, tanácsai, ötletei, a barátok társasága, a nagy beszélgetések, baráti ölelések, összenevetések, az ismerősökkel való találkozásokból fakadó nyugalom és biztonságérzet, aminek magától értetődő jelenlétére csak most ébredtünk rá igazán.
Családtagjaink, barátaink, jótevőink egyszerre kerültek tőlünk távolabb, mert nem találkozhatunk egymással, vagy csak futólag, korlátozottan, személyesen inkább csak pár szó erejéig. Ugyanakkor érzékenyebben, erősebben hordozzuk őket a szívünkben, s többet is gondolunk rájuk, mert nem számíthatunk rá, hogy benéznek hozzánk, vagy találkozni fogunk valahol, ahogy korábban. A modern technikai eszközök segítségével építjük, formáljuk újjá a velük való kapcsolatainkat.
Az élet nehézségei leküzdésére hivatott munkánk, nap mint nap folytatott küzdelmeink, kidolgozott, korábban már bevált ötleteink által kialakított biztonságérzetünk megingott. Modern korunkban szokatlan módon és mértékben mutatkozik meg, mennyire nem akaratunk határozza meg a világ folyását. Szeretteinkért, családtagjainkért, barátainkért, ismerőseinkért érzett felelősség, a korábban gyakorolt szerető gondoskodás, figyelem mellett megnövekedett az aggodalom. Kitapinthatóbbá vált annak belátása, hiába az okos megfontolás, a gondos tervezés, az erős akarat és lendületes tevékenység, az élet több, mint a mi akaratunk. Sokszor megrémít a felismerés, mintha több lenne a félelem, mint amit elviselni tudnánk, erősebb lenne az aggódás, mint amit hordozni bírnánk. Miközben napi munkánkat elvégezzük akár a városban, vagy távolabb utazva az otthonunktól, újjá szervezzük otthoni életünket. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nagyobb részt kell átengednünk a Gondviselésnek. A korábban a saját erőnkbe, tevékenységeinkbe vetett bizalmunk és bizonyosságaink jelentős hányadát kell onnan elvonnunk és egészen Istenre bíznunk, felénk nyújtott két tenyerébe letenni. Hadd emelje az Ő mindent elbíró, mindent befogadni képes szívébe, hogy ott végtelen szeretetében, azaz határtalan erejében megmerítve bízza újra ránk.
Hogyan bátorítanák a nővérek az oázisból a híveket, világiakat a kitartásra?
Celestina anya szavaival fordulunk mindannyiunk nevében emberszerető Istenünkhöz: A Te isteni szavad életet támaszt, erőt ad és fényt sugároz. Ezért kérünk, Urunk, a Te isteni szavad újítsa meg életünket, töltsön el erőddel és vezessen el mindnyájunkat fényével feltámadásod örömébe, ámen.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye sajtóirodája
