Bevallom, nagyon sokszor zavar ez a kérdés: Hogy vagy? Persze nem azért, mert nem örülnék annak, ha valaki érdeklődik afelől, hogy éppen mi is van velem, hanem mert ez legtöbbször annyira felületes. Elhatároztam, hogy én is csak akkor szeretném feltenni, ha legalább néhány percnyi időm van arra, hogy meghallgassak valakit.
A járvány kétségen kívül mindannyiunk életére hatással van. Nem könnyű időnk legnagyobb részét a lakásban tölteni. Főleg a tömbházban lakó kisgyerekes családoknak nehéz ez. Amint azonban a kezdődő óvintézkedésekről hallottam, elsőre az időseink jutottak eszembe. A temesvár-józsefvárosi plébániánkon többnyire rendszeresen 62 időst látogatunk. Már különben is terveztük, hogy a káplán atyával együtt húsvét előtt meglátogatjuk őket. A nőszövetség minden évben a híveink adományaiból tartós élelemből álló csomagot készít számukra. De most ebben az új helyzetben mi lesz az időseinkkel, akik közül többen egyedül élnek?
Elővettem tehát a betegek listáját. A telefonbeszélgetéseink menete elég hasonló módon, körülbelül így hangzott:
Halló, Bori néni, üdvözlöm, a plébános vagyok.
Igen, plébános úr. Mi a baj?
Nagyjából semmi. Csak úgy telefonáltam.
Jönni fognak meglátogatni?
Meglátjuk, hogy a mostani időben hogyan jutunk el.
Akkor miért hívott éppen ön?
Csak azért, hogy megkérdezzem: Hogy van?
Ez után a kérdés után a beszélgetés minden esetben egy kicsit másként folytatódott. De valami közös mégis volt benne, nagyon örültek ennek a kérdésnek: Hogy van?
Plébániánk hívei adakoztak ebben a nagyböjtben is az időseknek szánt élelmiszercsomag elkészítéséhez. Többen jelentkeztek önkéntesnek, hogy megvásároljuk az élelmet, elkészítsünk 100 szeretetcsomagot, s elvigyük ezeket 100 idős embernek. Ez alkalommal csak az ajtóig mentünk. Mivel itt nem volt sok lehetőség a beszélgetésre tettünk minden csomagba egy kis levelet ezzel a szöveggel:
Kedves testvérünk!
Nagyböjt van. Ebben az időszakban Krisztus keresztje áll figyelmünk középpontjában. Krisztus magára vette mindannyiunk terhét, szenvedését és bűnét. Mindannyiunk vállát nyomja a kereszt. Egyeseknek a betegség, másoknak a magány, másoknak a bezártság keresztje. Vigaszunk az, hogy Jézus minden keresztben jelen van, az önökében is. Mégsem vagyunk egyedül.
A feltámadt Jézus így szólította meg az üres sírnál lévő asszonyokat: „Ne féljetek!” (Mt 28,10). A mai kor megpróbáltatásai között is bárcsak meghallanánk Jézus hozzánk is intézett szavát: Ne félj! Veled vagyok!
A mellékelt kis csomagot fogadja el, kérjük, annak jeléül, hogy nem felejtjük el egymást. Imában is egységben maradunk. Áldott húsvéti ünnepet kíván a plébánia közössége!
Sokan felteszik a kérést, hogy miért van ez a járvány? Erre a kérdésre válasz még nincs. Lehet nem is lesz. Inkább ezt kellene kérdezzük: mit kellene tanulnunk ebből a megváltozott helyzetből? Erre mindenki a maga válaszát kell meghozza. Én azt döntöttem el, hogy minden nap legalább egy idősünket és egy családunkat felhívok csak azért, hogy őszintén és érdeklődve feltegyem a kérdést: Hogy van? Hogy vagytok?
Szilvágyi Zsolt (temesvár-józsefvárosi plébános)
