Nem vagyok egyedül, amikor azt írom, hamvazószerdán nem gondoltunk arra, hogy az idei nagyböjt milyen meglepetéseket tartogat számunkra. A bűnben és a betegségben az ember általában egyedül marad. Ez most nagyon érvényes. Templomaink bezárva, nem mehetünk szentmisére, nem járulhatunk szentáldozáshoz, nem gyónhatunk.
Az emberiség történetében nem ez az első ilyen időszak. A Szentírás arra emlékeztet, hogy a zsidó nép életében ilyen időszak volt a templom lerombolása, a babiloni fogság ideje, majd a második templom lerombolása után a szétszórattatás. A templom volt mindig a központ, Isten lakása és otthona, ahol találkozni lehetett vele. Ezekben a nehéz időszakokban született meg a zsinagóga, az imádság háza, ahol az áldozatot a Tóra olvasása és az imádság jelentette és jelenti ma is.
Templomaink zárva. Otthonainkból tudjuk követni a szentmiséket. És tegyük ezt meg minden vasárnap. Hogyan? Azzal a lelkülettel, ahogy vendéget várunk. Most Isten jön el a mi házunkba. Ne sajnáljuk az időt, öltözzünk ünneplőbe, gyújtsunk meg egy gyertyát, kapcsolódjunk be a szentmisébe, úgy, mintha templomba lennénk. Most van időnk bőven, szenteljük Istennek és önmagunknak. Ez nem egy film, amit megnézünk. Ez Isten látogatása.
Bűnbánat. Isten szabad, nincs helyhez kötve, még a megszokott szertartásokhoz sem. Amikor imádkozzuk – gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim… – bánjuk meg őszintén a bűneinket. Jézus arra tanított, hogy a legnagyobb parancs a szeretet. Erre gondoljunk, szeretetlenségeinkre. Arra, hogy nem szerettük Isten, embertársainkat önmagunkat. Az igazi szeretet közösséget hoz létre: Isten és ember, ember és ember között. A bűn pedig elszakadást eredményez, köztem és Isten, köztem és családom, köztem és a közösségem között.
Minden nagyböjt arra hív: térjetek meg, tartsatok bűnbánatot. Az ószövetségi Szentírás beszédmódja a bűnt hűtlenségnek, hitetlenségnek, házasságtörésnek nevezi. Az újszövetségi Szentírás Isten üdvözítő akaratát hirdeti a bűnbánat és a megtérés által. Isten Jézus Krisztusban minden embert meghívott a megtérésre. Ennek a meghívásnak a visszautasítása a legnagyobb bűn, illetve minden bűn gyökere (Jn 16,9). A megbocsátás Isten legnagyobb csodája, mert benne olyan embernek közli önmagát, aki nemet mondott. Az isteni megbocsátás Jézus Krisztusban érte el a csúcspontját és vált visszavonhatatlanná.
A megtérés, a görög metanoia az élet és életfelfogás megváltoztatását jelenti, azt, hogy életemet ismét Istenre irányítom. A megtérés, a kiengesztelődés több, mint a gyónás, azért a gyónók és gyóntatók részéről egyaránt stílusváltásra lenne szükség. A mai gyóntatási gyakorlat nagyon sokszor személytelen, különös a nagy ünnepek előtt. Pár perc és végeztünk. Most van alkalmunk elcsendesedni, ideje hazatérni az atyai házba, ahogyan a tékozló fiú vagy a tékozló apa történetéből ismert – attól függ a megnevezés, hogy melyik oldalról nézzük. Úgy akarjunk visszatérni Istenhez, hogy ott is akarunk maradni, nála és vele, az atyai házban.
Hogyan tegyük meg? Indítsuk fel a tökéletes bánatot, ezzel vagy ehhez hasonló imával:
Teljes szívemből bánom, ó, édes Istenem, hogy téged oly sokszor és oly nagyon megbántottalak, mert ezáltal méltatlanná lettem kegyelmedre, kedvedből kiestem és mind ideig-, mind örökkévaló büntetésedet megérdemeltem. Kiváltképpen pedig azért bánom bűneimet, mert téged, legfőbb jót, legjobb Atyámat és legnagyobb jótevőmet megbántottalak. Ó, édes Istenem, erősen felteszem magamban a szándékot, hogy a te kegyelmeddel téged, szerető, jóságos Istenemet többé semmi bűnnel meg nem bántalak és a bűnre szolgáló alkalmakat gondosan elkerülöm. Kérlek, Uram, őrködjék fölöttem jóságos szemed, és add, hogy a holnapi napot a mainál jobban használjam. Boldogságos Szűzanyám, szent őrzőangyalok, legyetek velem! Ámen.
Amikor lehetőségünk lesz, majd elvégezzük a szentgyónást is. Higgyük el, hogy Isten, aki rejtekben is lát, megbocsát nekünk. Éljük meg ezt az alkalmat a hazatalálás, a kiengesztelődés ünnepeként.
Lesznek bűnbánati liturgiák, készüljünk fel, tartsunk lelkiismeret vizsgálatot, imádkozzuk el a tökéletes bánatra felkészítő imát.
Elmaradtak a szentáldozások. Valaki, valami akkor tud hiányozni, amikor egyszerűen nincs, hiánycikké vált. Nagyon sokan átélik most azt a tapasztalatot, hiányzik a szentáldozás. Most a szentáldozás elmaradása jelenti a böjtöt. Próbáljuk úgy megélni, hogy ígéretet teszünk, ezután gyakrabban fogunk áldozni.
A lelkiáldozás vagy a középkorban gyakorolt szemmel áldozás nem pótolja a szentáldozást. Segíthet abban, hogy vágyakozzunk Jézus után, megtapasztaljuk a hiányát, közelségét. Felszíthatja bennünk a vágyat Jézus után.
A barkaszentelés, az eledelek megáldásának elmaradása is erősítse, tudatosítsa bennünk azt az elfeledett valóságot, hogy Isten ott van mindenütt, az ő áldása nincs helyhez kötve. Nem vagyunk elzárva tőle. A zárt ajtókon át is be tud jönni otthonainkba, ahogyan húsvét napján a bezárkózott tanítványainak megjelent. Ferenc pápa mondása jut eszembe: Istent nem lehet a templom falai közé bezárni!
A mostani helyzet tanítani és nevelni akar a személyes és öntudatos hitre és vallásosságra. Én akarok hinni, imádkozni, bűnbánatot tartani, Istennel találkozni. Isten ilyen személyes kapcsolatot akar velünk, hogy keressük és akarjuk a vele való találkozást. Biztos vagyok benne, hogy a mai helyzet hitünk tisztulására és erősödésére szolgál. Öntudatra nevel: nem azért teszek valamit, mert azt mondják, elrendelik, számon kérik, hanem mert én akarom és szükségét érzem.
A biztonsági előírásokat, a hatósági tiltásokat be kell tartanunk! Fontoljuk meg Gergely érsekünk szavait: Inkább az fájjon, hogy valami elmarad, mintsem, hogy olyat tegyünk, aminek súlyos, esetleg visszafordíthatatlan következményei legyenek.
Nagyböjtöt élünk a szó legteljesebb értelmében. Nem könnyű és nem egyszerű. Azt remélem, ez a nagyböjt rádöbbent mindannyiunkat Isten hiányára, és az utána való éhségre.
Nóda Mózes
