A mindennapok lelkigyakorlatának közepénél tartottunk. Egy három hetes, közös imában, elmélkedésben és lelki megosztásban gazdag folyamat után nehezemre esett megírni az üzenetet: a következő (sőt: összes) találkozó elmarad. Igen, ott van a lelkigyakorlatozók kezében a teljes anyag – gondviselésszerűen idén egy kész anyagot, Joyce Rupp Határtalan együttérzés könyvét választottuk lelkigyakorlatunkhoz, amelyben minden napra megvan nemcsak az olvasni –, de az elmélkedni meg gyakorolni való, valamint a szentírási részek is. A lelkigyakorlat tehát mindenki számára folytatható az elszigeteltségben is, és mégis: lemondani a találkozókat olyan érzés volt, mintha cserben hagynánk a csoportot, egymást. És akkor jött – más kezdeményezésektől ihletetten– az ötlet: hozzunk létre egy online csoportot, amelyen a lelkigyakorlatozók megoszthatják élményeiket – a kontemplatív meghallgató körök szabályai erre a csoportunkra is érvényesek: ítélkezés-, és kommentármentesen „meghallgatjuk” egymást és a bizalmas légkört is őrizzük a csoporttitoktartás által. Aztán az imaidőre a vezetett elmélkedést vegyük fel előre és a ráhangolódásnak szánt egy zenés videóval küldjük ki a lelkigyakorlatozóknak fél órával az imaidő kezdete előtt, hogy mindenki kipróbálhassa időben a technika működését és telefonon segítséget kérhessen, ha arra esetleg szüksége lenne. És láss csodát: egyetlen üzenetváltás és egy telefonhívás után mindenki be tudott kapcsolódni a közös imaidőbe – még azok is, akik kevésbé gyakorlottnak tartják magukat az okostelefonok használatában. Az imaidő végén pedig máris jöttek a jelzések: igazi közös elmélkedési idő volt, az összetartozás mély megtapasztalásával és várjuk a következő heti „találkozót”.
Azért is örülök ennek a tapasztalatnak, mert emlékeztetett egy ősi szentignáci elvre: arra, hogy a dolgok nem önmagukban jók vagy rosszak, hanem mindig meg kell különböztetünk, hogy egy adott helyzetben mi válik igazi javunkra, mit, mikor és mire használunk. Mert íme, most a sokat kritizált – és valóban sok kárt is okozni tudó – mobiltelefon és alkalmazásai segítettek egységben lenni egymással és a jó Istennel. Másrészt pedig említenem sem kellene, hogy ebben a rendkívüli helyzetben az imára való fizikai gyülekezés veszélyes lett volna.
És még valamit igazolt ismét ez az este számomra, amit az internetes hálón a napokban is többször láttam: azt, hogy bár kőtemplomaink természetesen fontosak, az egyház ott van, ahol két-három-több ember Jézus nevében gyűl össze – még ha csak a virtuális térben is.
Kérjük a szeretet, összetartás és leleményesség Lelkét, hogy ezekben a megpróbáló időkben vezessen bennünket egyre nagyobb egységre egymással, Istennel és teremtett világunkkal!
