Van úgy, hogy bal lábbal kelünk fel. Ilyenkor semmi sem sikerül, és mintha égiek és földiek szövetkeztek volna ellenünk, hogy megkeserítsék az életünket. A nehézségek és bajok egymást érik, és csak kapkodjuk a fejünket, hogy ezekből miként mászunk majd ki. Mindannyiunkkal előfordult már ilyen, lehet, hogy éppen a mai nap is ilyen.
Képzeljük el, hogy éppen a reggeli fürdést végezzük, amikor még semmi jele a borúfelhőknek, de egyszer csak megszólal a telefon. A szállítócég jelzi, hogy megérkezett az ágy, amit rendeltünk. Megkérjük, hogy legyen pár perc türelemmel, mert éppen most szálltunk ki a kádból. Gyorsan megtörölközünk, lerohanunk vizes fejjel a tömbház elé a mínusz fokba, és mivel nincs sehol senki, felhívjuk a szállítót. Ekkor közli, hogy csak egy óra múlva fog érkezni: mintha ezt nem mondhatta volna azelőtt, hogy lélekszakadva igyekeztünk elébe, hogy ne várakoztassuk meg…
Aztán másfél óra múlva megérkezik, és bár telefonon jeleztük neki, hogy szükségünk lesz a segítségére, hogy az ágyat felvigyük az emeletre, amire „rá is bólintott”, amikor azonban kifizetjük a bútort, közli, hogy innen oldjuk meg, további fizetség ellenében (a szállításért alapból summás összeget perkáltunk) sem hajlandó segíteni. Ott állunk a bejárat előtt magatehetetlenül, mert nem hagyhatjuk magára az ágy darabjait, egyedül viszont nem tudjuk felcipelni őket. Ha szerencsénk van, valaki éppen arra jár majd a szomszédok közül, akinek a segítségét kérhetjük.
Időközben felhív a lakás tulajdonosa, akitől szeretnénk megvásárolni egy lakást, hogy a költözés ismét tolódik egy hónappal, mert a munkások még nem fejezték be a munkát. Már negyed éve folyamatosan tolódik, miközben az albérletszerződést további hónapokkal kell meghosszabbítani és fizetni.
Miközben a buszra várunk, ami a kijelölt programjához képest közel fél órát késik, ezzel is tetézve feldúlt lelkiállapotunkat, értesülünk róla, hogy egy barátunknak elhunyt az édesanyja. És akkor rádöbbenünk, hogy mindaz a bosszúság, amiben aznap részünk volt, semmiség ahhoz a veszteséghez és fájdalomhoz képest, ami a barátunkat érte. És semmiség Jézus keresztjéhez képest is, aki a kínhalált vállalta értünk. Ettől persze nem lesz jobb nekünk, a düh, a harag, a tehetetlenség, a csalódottság és fájdalom érzése nem múlik el egyik pillanatról a másikra, azonban ezzel a felismeréssel változtathatunk a hozzáállásunkon. A felgyülemlett feszültséget és energiát hatékony erővé formálhatjuk, amivel lehet, hogy feldobjuk valaki szintén nehéz napját.
