EVANGÉLIUM
Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét.
Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.”
Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?”
Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!”
Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!”
Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!” (Mk 2,1-12)
Otthon, szív, hit és gyógyulás. Ezek a szavak jutnak eszembe a mai evangélium kapcsán. Kell egy hely, ahol otthon érezhetem magam, ahol a szívem tud dobogni és élni. Aztán kell hinnem is életadó Istenem szív-jelenlétében és szeretetében. Látszik-e a hitünk? Van-e elég élni akarás bennünk? Mindegy, hogy a környezet mit mond, és hogyan vélekedik. Itt most csak az számít, hogy a mai nap csodáit észre tudom-e venni és akarom-e dicsőíteni Istent?
Csíki Szabolcs csíkdelnei plébános, székelyföldi ifjúsági lelkész
