„Éjjel vagy este nem jó a tükörbe nézni, mert meglátod az ördögöt.” „Nem szabad a kenyeret úgy fektetni, hogy alsó lapja az ég felé forduljon, mert ez szerencsétlenséget hoz a házra.” „Az orvosságot nem szabad megköszönni, mert akkor nem használ.” „Ha templomban misét hallgat álmában: ebből hosszú esőt jósol.” „Ha csuklik az ember, akkor emlegetik valahol, s ha eltalálja annak a nevét, aki emlegeti, akkor megszűnik a csuklás.” „Péntek és 13” – íme csak pár abból a számos babonából, babonás szokásból, amelyekkel minden bizonnyal mi is találkoztunk. Ha kérdeznek: ismerjük, de mi nem tartjuk be őket, de ha csuklunk, egyből eszünkbe jut, vajon ki az, aki ránk gondolhat most? Vannak babonák, hiedelmek, amelyeken jót szoktunk nevetni, másokat meg a „ha nem is azért, mert úgy mondják, hogy …”, de lelkünk nyugalmának megőrzése végett szentül betartunk. A tudományossal, a modernnel, a technikával szemben a primitív, az elavult, a tökéletessel szembeni tökéletlenség.
Az ember alapvetően rituális lény. A babona, a hiedelmek a világ mágikus szemléletéből fakadnak, ott kell keresnünk a gyökereket. A babona, a hiedelem az, amikor valamilyen eszközöknek, cselekedeteknek, körülményeknek bizonyos (számos esetben természetfölötti) hatást tulajdonítunk. De babona az is, amikor valamilyen jelenséget természetfölötti erővel magyarázunk (tévhit). Mi rossz van ebben, ha valaki a számára ismeretlen jelenségeket, helyzeteket valamilyen hiedelemmel magyarázza? Vagy csupán a szülőktől, nagyszülőktől tanult babonákat, babonás jóslatokat, hiedelmeket vagy álmokat újra és újra felismeri egy-egy helyzetben? Az egyház azt tanítja a babonáról, hogy hamis istentisztelet, amely megnyilvánulhat úgy, hogy helytelen módon tiszteljük Istent, vagy éppenséggel más teremtményeket részesítünk előnyben. Mindkettő élesen szemben áll az első parancsolattal s a vallásosság erényével, ugyanígy az is, amikor az ember meg akarja tudni mindazt, ami „rejtett, titkos”, jósolni vagy jósoltatni akar. Ugyanakkor helytelen a mágia, s a varázslás is – azaz, amikor az ember olyan dolgokat akar végrehajtani, amelyek meghaladják erejét. Már az Ószövetségben számtalan helyen találkozunk azzal, hogy a próféták azon fáradoznak, hogy a helyes istenimádásnak a módját alakítsák ki a népben. Izrael körében ugyanis jelen van a halottidézés, a jóslás, az asztrológia, avagy az amuletthasználat. Szent Pál pedig a galatákhoz írt levelében a „test cselekedetei” közé sorolja.
Néha viszont jókat tudunk mosolyogni egyik másik babonás népi hiedelmen. Sokak számára viszont fogódzópont előre nem látott helyzetekben, valláspótlék. Ilyen babonás szokás a horoszkóp böngészése. A legnagyobb gond mindezekkel minden bizonnyal az, hogy távol tartanak Istentől, illetve hamis módon egy olyan űrt töltenek ki annak az életében, aki ezekhez erősen ragaszkodik, amelyet igazából Istennel kellene kitölteni.
A babonáról, hiedelmekről szóló értekezés egyike azoknak, amely állandó jelleggel jelen van az emberiség történelmében: az egyik legállandóbb, legkonokabb ismeretelméleti diskurzusa. A babona- és hiedelemellenesség újból fellángolt, fellángol, de ennek ellenére azok sosem szűntek meg, hanem szinte kifogyhatatlan ezeknek a tárháza. A hiedelem maga is tudás, torz tudás, ugyanis a világot, annak történéseit, jelenségeit teszi érthetővé az ember számára. A hiedelmek és babonák világa erősen képlékeny, sokrétű, rugalmas: az emberi gondolkodás előítéltekkel van tele, másrészt az ember ki akarja építeni identitását. Amire nincs válasz, arra kreál. Azt a hiedelmet, babonát viszont, amely a másiké, amely más népnek sajátja, a másik korosztályé, csoporté, vagy más történelmi korból van, azt előítélettel kezeljük. A babona, a hiedelem így a másság egyik megbélyegző formája. S hogy visszatérjek az első gondolatomhoz: babonaságot, hiedelmeket számos esetben csak a másikban látunk. Ettől a hiedelemvilág egy aszimmetrikus viszony: a másik kis univerzumának tartozéka, amely a „múlt” hozadéka, s csakis fölényesen lehet róla a „jelenből” nyilatkozni. Különbséget kell tenni az eltűnő népies hiedelmek és babonás szokásaink között, amelyek igazán eltávolíthatnak minket Istentől.
Fábián Róbert
