EVANGÉLIUM
Abban az időben mikor Jézust keresztre feszítették, a nép bámészkodott, a főtanács tagjai pedig gúnyolódtak: „Másokat megszabadított – mondták –, most szabadítsa meg önmagát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.”
Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” – mondták.
Felirat is volt a feje fölött: Ez a zsidók királya.
Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Messiás? Szabadítsd meg hát magadat és minket is.” A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi legalább tetteink méltó büntetését kapjuk. De ez semmi rosszat sem tett.”
Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor országodba érkezel.”
Ő ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,35-43)
Jellemző, hogy Krisztus király ünnepét az egyházunk akkor vezette be, amikor a földi királyságok, a monarchiák a válságukat élték. A királyság megszűntével valamiféle űr keletkezett, amit a vallásosság pótolni igyekezett.
Szent Ágoston a Teremtés könyvéhez írt értelmezésében a hetedik napot a megnyugvó Isten idejeként mutatja be: amikor Isten nem cselekszik, akkor a világban is beáll a nyugalom, azaz a teremtett rend beteljesül. A hetedik nap Ágoston számára nem más, mint a világvége utáni megdicsőült mindenség hazatérése Teremtőjéhez, a mennyei béke.
Pár száz évre rá Aquinói Szent Tamás szintén ír egy értelmezést a Szentírás ugyanezen mondatáról. A teremtés hetedik napja az ő értelmezésében mást jelent: Isten megpihen, de nem azért, mert már beteljesedett volna a világ, hanem mert embereket teremtett, akik feladata, hogy folytassák Isten munkáját. Isten megpihen: azaz rábízza a világot a teremtett emberi értelem gondoskodására. A nyolcadik napon – mondhatnánk – az ember veszi kezébe a teremtés kormányzását.
Aquinói Szent Tamás ezzel egy számára is beláthatatlan folyamatot indított el. Ezt nevezzük szekularizációnak. A világ képes saját magától működni, a benne tevékenykedő lények Istentől függetlenül is elérik a céljukat. Szent Tamás nem ezt akarja mondani. A túlszaladt következtetés eretnekség.
Hogyan lehetne összeegyeztetni Isten nyugalmát és az ember tevékenységét úgy, hogy ne hozzunk létre szakadékot Isten és a világ között?
Bármennyire is bízunk abban, hogy a világot képesek vagyunk kormányozni, bármennyire is úgy érezzük, független politikai rendszerek irányítják a sorsunkat, ma is Isten uralma alatt állunk. Isten uralkodik, az ember kormányoz. Isten uralmának látható jele az ő dicsősége, amely megalapozza az emberi kormányzást. Ezt a dicsőséget politikusaink is nagy előszeretettel élvezik fölcsillantani. A kormányzásba belevilágít az isteni hatalom. Nem templomi szertartásokon ünnepeljük manapság Isten dicsőségét, hanem politikai, világi felhajtásokon: diplomáciai autósorok, biztonsági apparátus, fényképezkedés, kézfogás alkotják az új szertartás világi elemeit. Isten dicsősége görögül doxa. Ez nem csak dicsőséget jelent, hanem véleményt. A kormányzásba vegyülő hatalom az isteni dicsőséget a közvéleménnyel helyettesíti. Politikusaink adják ajkunkra a felkiáltásokat: yes, we can, wir schaffen das, merită mai mult stb. Ezekben a felkiáltásokban a hatalommal való egyetértés visszhangzik. Ugyanazt jelentik, mint a templomban kimondott ámen.
Szabad rendszerekben élünk – de hogy a hatalmat ki és miért gyakorolja, azt képtelenek vagyunk megmondani. Államunk csupán a közvélemény egyetértésében képes valami kapaszkodót keresni. Az ámenben, amely Isten dicsőségének elismerése. A hatalom ma is isteni eredetű.
Az ember kormányozhat, de csupán Isten uralkodik. Isten uralmából származik minden földi hatalom. Úgy képzeljük, demokráciában élünk, pedig igazából Krisztus monarchiájának tagjai vagyunk.
László István, kolozsvári segédlelkész
Megjelent a Vasárnap november 24-i számában,
