Erőszakon innen és túl címmel hirdetett konferenciát a gyulafehérvári Caritas egyházi intézményekben főállású vagy önkéntes munkatársként dolgozó szakembereknek. Az érdeklődés kétszeresen felülmúlta a szervezők reményeit, több mint százan érkeztek november 13-án a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házba, ahol előadásokon, műhelymunkákon vettek részt.
Kedves Rita segítőnővér az esemény egyik szervezője elmondta: a konferencia egy projekt része. Az érdeklődés jelzi a téma súlyosságát és a segítő szakmákban dolgozók bátorságát, hogy ezzel mernek foglalkozni. A tervek szerint képzésre is sor kerül, a több tudás lehetőségét ajánlják fel e témakörben, hogy a lelkipásztor, a gyermekotthoni nevelő, a vallástanár, a Caritas-munkatárs, a különböző intézményekben dolgozó szakember, megértse azt, ami az erőszak mögött van, s jó módszereket tanuljon a változtatás érdekében.
Hogyan működik az erőszak dinamikája? Hogyan tudunk segíteni azokon, akik az erőszak témájában érintettek? – ezen kérdésekbe való betekintést tűzte ki céljául a szervezőcsapat annak reményében, hogy az együttlét ismerkedést, hálózatépítést is eredményez.
Személyes történetek, önreflexiók képezték az előadások és műhelymunkák középpontját, így mindenki a maga élményével, példájával szerezhetett új felismeréseket. Itt volt az ideje elgondolkodni – Kedves Rita előadása kapcsán – azon a kérdéseken, hogy: Milyen élményeim vannak az erőszak kapcsán, mikor vagyok elszenvedő és mikor elkövető? Tudom-e az erőszak kapcsán mennyire fontos a fogalmak tisztázása, helyes használata, mekkora a felelősségem? Tudom-e, mi van az erőszak mögött, az agresszornak milyen kielégítetlen szükséglete nyilvánul meg így?
Szénégető István is válaszkeresésre biztatott: Éltem-e meg valaha erőszakot, ami tudatos bennem? Ennek az emlékei megnyugodtak-e bennem, integrálódtak-e, vagy van, amelyből időnként még vér csordogál? Kértem-e, kell-e kérnem keresztény szakmabelitől segítséget erőszakos cselekmények feldolgozására? Van-e aktuálisan valaki a környezetemben, aki velem szemben agresszív? Hogyan viszonyulok hozzá? Én vagyok-e mostanság erőszakos, akár verbális, suttogó módon? Lassítás, csendórák, lelkigyakorlatok segítenek, milyen az ezekhez való viszonyulásom? Munkánkban mi segíthet előre, mi lehet béketeremtő, áldást hozó az erőszakkal szemben?
A közösségi vezetőknek milyen szerepük van a kapcsolati erőszak kezelésében? – ezt vette górcső alá László Éva pszichológus, az ARTEMIS egyesület alapító tagja. A partnerbántalmazásra összpontosított, a társadalmi szokások erejére, a szégyenre mint gátló tényezőre hívta fel a figyelmet, jelezve, számos oka van annak is, hogy a környezet szenvtelenül szemléli az erőszakot, sőt, olykor nem is tartja elítélendő cselekménynek. A közösségi szankciók hiánya élteti az erőszakot, pedig „szakemberként, emberként segítenünk kell információval, meghallgatással, biztonság keresésével, elfogadva szabad akaratát, azt is, ha úgy dönt, hogy visszatér bántalmazó kapcsolatába” – jelentette ki László Éva. Ő is kérdezett: hívő személyek esetében sokszor találkozunk azzal az érzelmi teherrel, hogy ő holtomiglan, holtodiglan kapcsolatot vállalt, tudja azt, hogy elvárnák, hogy megbocsásson, de mit csináljon akkor, ha életveszélyben érzi magát? Engedje azt, hogy az utolsó életerőt is kivegyék belőle? Mi a felelőssége a gyerekei iránt? Ez az óriási dilemma benne tarthatja egy bántalmazó kapcsolatban? Mit tehet a környezet ahelyett, hogy szemet hunyna az erőszak felett?
Az erőszak megszüntetése nem egy ember feladata, de mindenki, egyénenként is hozzájárulhat csökkenéséhez saját maga mélyebb megismerésével, a téma jobb megismerésével, szemléletének alakításával. „Aki Istenhez közeledik, annak a szívében a béke növekszik” – mondta Szénégető István plébános, Sajgó Balázs, a Caritas lelki igazgatója pedig így fogalmazott: „A szelídség Isten ereje bennünk, ami mosolyt, erőszakmentességet eredményez. Ha Isten bennünk van, és mi őbenne, akkor könnyebb élni a szelídséget… és a szelídek öröklik a földet, nem birtokolják”.
Balázs Katalin
