Balla Imre marosvásárhelyi segédlelkésszel beszélgettünk a közelgő Eucharisztikus Világkongresszusról, készülődésről, az ünnep jelentőségéről, hiszen itthon is készülődnek, készülődünk.
Milyen szerepet látsz az Eucharisztikus Világkongresszusban és hogyan készülsz rá?
Sok esetben úgy tapasztalom, hogy a mi erdélyi és provinciális (perifériális) egyházi jelenlétünk olyan, mint egy idősödő testrész, amelyben alig képes a vér áramlani, mert annyira összeszűkült a vért szállító ércsatorna. Érszűkületnek hívják ezt a betegséget. Az ilyen testrész gyakran fázik, sok a fájdalompont benne és alig mozog, azaz az elhalás útjára lépett. Talán túl sötétnek tűnik ez a felidézett kép, de természetesen ez karikírozott helyzetábrázolás. Nem vagyok orvos, mégis tudok arról, hogy az érszűkületre is van gyógyszer, néha beültetnek az érbe értágító eszközöket, máskor új ércsatornát vezetnek be; megmenthető és gyógyítható tehát a beteg testrész. Én ilyen gyógyító beavatkozásnak találom a II. Budapesti Eucharisztikus Világkongresszust és annak az előkészületeit a mi részegyházunk számára. Az én reményem, hogy újra elindulhat az egyház egységét biztosító éltető áramlás.
Néhány zarándoklat tapasztalatát összegezve látom, hogy milyen jó hatással van a hagyományos vallási mintákon érlelődött erdélyi hívőre a világegyház lelki gazdagságával és életerejével való találkozás (Częstochowa, Fátima, Međugorje, stb.) Az ilyen élmények alapján remélem, hogy a lelki sokszínűség pünkösdje az Eucharisztikus Kongresszus kapcsán is feltöltő erővel fog megnyilvánulni. Külön örülök annak, hogy ez az esemény közel van hozzánk. Magunkénak tudhatjuk: velünk és általunk történik. Nagy reménnyel és lelkesedéssel készülök erre az eseményre, és igyekszem a helyi közösséget is segíteni ebben a folyamatban.
Kisebb csoport alakult, amelynek Te is részese vagy. Milyennek látod a csapatot?
Az ember mindig jól érzi magát a barátaival. Úgy is fogalmazhatnék, hogy baráti társaság az a csoportocska, aki ezt a mozgató és segítő szolgálatot felvállalta. Azért baráti, mert külön-külön is jó barátságot ápolnak a Mesterrel. És így Jézus közelségében szépen alakul a csapat küldetése. Külön öröm, hogy elkötelezett világi személyek is részei ennek a csoportnak. Jó az, hogy van köztünk egy házaspár, hogy a Pasztorális Bizottság titkára és annak munkatársa tapasztalt jelenlétével tartja a fősodorban a munka irányát, hogy paptestvérek imádkoznak és gondolkodnak együtt. A Szentlélek munkapadjának látom a csapatot. Erősen izgalmas, ami születik.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) készülve mit tartasz szem előtt? Milyen irányelvek élnek benned?
A legelső dolog, amire a figyelmünket irányítani kell, az a szentmise méltó megünneplése. Elég gyakran tapasztalom mindkét oldalról a hívek és az atyák oldaláról is, hogy számos okból kifolyólag alig élik meg ünnepként a szentmisét. Valamelyik nagy szentnél olvastam: Úgy készülj minden szentmisére, mintha életed első szentmiséje volna! Úgy vegyél részt minden szentmisén, mintha életed utolsó szentmiséje volna! Úgy ünnepelj minden szentmisén, mintha életed egyetlen szentmiséje volna! Ha abban tudnánk egy-két lépést megtenni az Eucharisztikus Kongresszusra készülve és azon részt véve, hogy ünnepként éljünk meg minden szentmisét, akkor az már haladás lenne. Persze ennek a szóhasználat szintjén is meg kell mutatkoznia, ott kell kezdődnie: „misére megyek” helyett kívánatosabb lenne a „szentmisét ünnepelni megyek”. Ugyanígy a szentmise terének és eszközeinek a kiválasztása is fontos. Annyira szomorú látvány a gyűrött oltárterítő, a hervadt virág, a rozsdás kehely, a szakadt vagy gyűrött miseruha, vagy az is, ha a templom levegője áporodott, szellőzetlen. Persze mondhatja bárki, hogy ezek külsőségek, de az igazi ünnep a tisztálkodással kezdődik, és az ünnepi asztal hangulatával ér a tetőpontra. Jó lenne tudatosítani azt is, hogy időre van szüksége a lelkünknek, amíg ráhangolódik a liturgia lényegére.
A másik lényeges pont a szentségimádás kultúrájának a kiművelése és erősítése. Szinte mindenki a csendre és a spirituális töltekezésre vágyik. Isten a kezünkbe adta a leghathatósabb spirituális élményt a szentségimádásban. Vezessük el az egyes személyeket, a közösségeket, a főegyházmegye tagjait a szentségimádás egyedülálló tapasztalatához, hogy így kötődjenek a Forráshoz. Milyen jó lenne, ha a korunk keresztényeit, minket, mindannyiunkat ez határozna meg… Szeretném, hogy a katolikus jelző mellé odatársuljon jelentésében, hogy szentségimádó.
Mire bátorítanád e sorok olvasóját a kongresszusra hangolódva?
Arra, hogy a lelkipászotrával összefogva kezdjen el járni a szentségi Jézushoz sokakkal együtt. Hagyja, hogy az oltáriszentségi Jézus alakítsa, formálja. Erre időt kell szánni. Hetente egy óra szentségimádás a minimum a vasárnapi szentmise mellett. A többi teendőre majd rávezeti Jézus a szentségi csendben.
Személyes életednek mit jelent ez a nagy és rendkívüli esemény?
Annak a tapasztalatát, hogy másokkal együtt lehetek élő tagja Krisztusnak, a testnek itt Erdélyben. Hogy nem kell beletörődni abba, hogy üszkösödik a testrész. Van gyógyító beavatkozás, és jó egy gyógyuló ember mellett lenni. Ennek az örömnek a megélését és hordozását jelenti nekem az Eucharisztikus Kongresszus. Meg akarom élni benne a megtérést, az elhívást és a küldetést!
Csíki Szabolcs
