A szatmárnémeti Püspöki palota kapualjában elhelyezett emléktáblánál mondanak imát szeptember 16-án délben, a bombázások alkalmával elhunytak lelki üdvéért.
A második világháború talán legnagyobb csapása Szatmárnémetire az 1944. szeptember 16-án bekövetkezett bombázás volt. A város épületeinek jelentős része vált akkor törmelékké, még több rongálódott meg, és persze sokkal súlyosabb volt az emberéletekben esett kár. Az óvóhelyekre menekültek közül sokan a bombabecsapódásokkor vagy a romok szorításában lelték halálukat.
A Püspöki Palotát is találat érte, amelynek következtében az épületnek több, mint harmada bedőlt, és vele az óvóhely is megsemmisült. Huszonketten próbálták ott átvészelni a rettenetet, de közülük csak egy maradt életben, Tircsi István szeminarista. Az áldozatok neve ismert: dr. Kováts Gyula éneklőkanonok, Szeibel István tiszteletbeli kanonok, dr. Korlát (Frink) Ferenc hittanár és spirituális, dr. Gyurkovics Károly pápai kamarás, Manfrédi Gáspár püspöki szertartó és hitoktató, dr. Juhari (Jurkó) Gábor püspöki udvari káplán, Papp Dénes marosvásárhelyi hittan tanár, valamint a kollégiumban szubrégens és régens, Békési (Bart) József szeminarista, Samó Oszkár első éves teológus, Somosi Béla szeminarista, Wagner Julianna M. Salviana, Erni Irén M. Pongratia, Martin Mária M. Severia, Kaiser Erzsébet M. Leopoldina szatmári irgalmas nővérek, Szász Teréz háztartásbeli, Szép Julianna háztartásbeli, Szép Sára IV. osztályos gimnazista diák, Bozóky bácsi kőműves, Molnár Antal püspöki szolga, Görbe László szabó tanuló, ifj. Figus Illinyi Albert katonai szolgálatot teljesítő világi ferences.
Manfrédi Gáspár 
Kováts Gyula 
Korlát Ferenc 
Juhari Gábor 
Gyurkovics Károly
A Püspöki Palota romjai alól tehát egy embert tudtak élve kiemelni, Tircsi István szeminaristát. Dr. Dobos János teológiai tanár így emlékszik vissza a közvetlenül a bombázások utáni mentésre: „Kirohanok az utcára, ahol rettenetes látvány fogad: a Püspöki Palota, a főbejárat mindkét oldalon telitalálatot kapott. Szörnyű még csak elgondolni is: a baloldalon van az óvóhely a romok alatt. Befutok és jelentem a kanonok úrnak, majd gyorsan átöltözöm és – miután egy újabb zúgás miatt ismét le kell futnom az óvóhelyre – megközelítem a romokat. Lámpával világítok, de a vészkijárat nem is látszik, csupa gerenda, törmelék, rettenetes, megrázó kép. (…) Ahogy lefelé világítok az óvóhely felé, nyílást veszek észre – leugrottam és elkezdtem kiabálni, a lehetetlent is megpróbálva. És legnagyobb meglepetésünkre hang ütötte meg fülünket, illetve inkább nyöszörgés. Új erőre kaptunk s ahányan voltunk, elkezdtünk a nyílás előtti téglákat, gerendákat eldobálni, hogy beférhessünk a nyíláson a pincébe. Akkor még azt hittük, hogy élnek, és meg tudjuk őket menteni.”
Értük és minden a bombázásban elhunyt lelki üdvéért mondanak imát a tragédia 75. évfordulóján, szeptember 16-án, hétfőn déli 12 órakor a Püspöki palota kapualjában elhelyezett emléktáblánál. Az alkalomra várnak mindenkit, aki a helyszínen csatlakozna a közös imához – adta hírül a szatmári egyházmegye sajtóirodája.
