Idén is megszervezték a már hagyományosnak számító zarándoklatot Máriaradnára. Van olyan résztvevő, aki már huszadik alkalommal teszi meg a hosszú utat. Idén húszan vettek részt az eseményen, mindannyiuknak maradandó élmény volt, ahogy azt résztvevők az út végén többször is hangoztatták. Az egyik résztvevő élményeit, tapasztalatait olvashatják.
Szeptember 7-én indultunk reggel 6 órakor. A Dom téren gyűltünk össze, aztán közös ima és áldás után útra keltünk a máriaradnai Szűzanyához. Az út során a közösség összekovácsolódott, együtt viseltük az út terheit is, legyen szó hólyagokról a talpakon vagy csomagcipelésről, az egymással megosztott örömekről, fájdalmakról. Rózsafüzért imádkozva és sokat énekelve együtt haladtunk az úton a feldíszített kereszt után. Az egymást követő kereszthordozók motiváltak egyre jobban a cél felé haladni.
Az első megállónk Nagyszentesen volt. A plébánián harangszóval vártak és azzal is búcsúztak el tőlünk az ottani hívek. Rövid ima és vendégszerető fogadás után folytattuk követtük utunkat imával és énekekkel. Hidasligeten is megpihentünk, ahol ugyancsak harangszóval vártak minket és finomságokkal erősítettek meg minket a nagy útra, amely során egy idős bácsi hideg kútvízzel kínált meg minket, egy másik bácsi kitárta előttünk egy ortodox templom kapuját, ahol közösen énekeltünk. Köszöntöttek minket az utcán állók, az autókkal elhaladók.
Hosszabb pihenőt tartottunk a máslaki plébánia templomában, ahol erőt merítettünk, hogy hajnalban folytathassuk utunkat. A pihenés jót tett, így igen gyors volt a reggeli haladás is. 8 óra körül Lippára érkeztünk, ahol a Caritas ház reggelivel várt minket. Itt is új erőre kaptunk és elindultunk zarándokutunk utolsó szakaszán boldogan, énekelve a máriaradnai templom felé. Délelőtt el is értük a nagy célt. A hosszú utat és a fáradalmakat magunk mögött hagytuk. Nagyjából 60 kilométer gyaloglás után Mária-énekkel bevonultunk a Szűzanyához, a mi mennyei Anyánkhoz, akinek nemrégiben ünnepeltük a születésnapját. Születésnapi ajándékként elvittük Szűzanyánknak az imáinkat, kéréseinket, köszöneteinket, fáradalmainkat, a sok embert, akik a szívünkben élnek és ott fontos helyet foglalnak el, azaz mindent és mindenkit, ami nekünk fontos.
Zarándokutunkat a 11 órai ünnepélyes szentmisével zártuk, amit Pál József Csaba temesvári megyés püspök tartott. Lelkesített minket, hogy Máriához hasonlóan mi is Istennek tetsző életet éljünk. Különösen megragadott egyik mondata, miszerint gondolkodjunk el azon, hogy mire használjuk fel az az időnket és a pénzünket, mire tesszük a hangsúlyt az életünkben. Csodálatos élmény volt számomra együtt, az úton járva és egymást támogatva előre haladni a Szűzanya felé. Kívánom, hogy ez a zarándokút mindenki életében tovább folytatódjon a hétköznapjaiban, hogy kitartsunk akkor is, ha úgy érezzük, hogy most már nehéz az úton maradni, a cél felé haladni. Kövessük úti célunkat Jézussal és Máriával, akik életünk biztos pontjai a „köves és kemény, aszfaltos úton”, hiszen ők vezetnek el minket Mennyei Atyánkhoz, utunk végső céljához.
