Nem újdonság az az információ, hogy Márton Áront a börtönből való szabadulásától kezdve élete végéig lehallgatták. Lehallgatási jegyzőkönyveket eddig készült kiadványokban már olvashattunk, az viszont újdonság, hogy egy kötetbe szerkesztve láthatjuk ezeknek a dinamikáját, és pár év jegyzőkönyveit egymás után, teljes terjedelemben olvashatjuk. Nagy Mihály Zoltán és Denisa Bodeanu (Le)hallgatásra ítélve. Márton Áron püspök lehallgatási jegyzőkönyvei (1957–1960) című kötete nemrég jelent meg a Lector Kiadó, a Varadinum Alapítvány Kiadó és az Iskola Alapítvány Kiadó gondozásában. A kötet azokat a lehallgatási jegyzőkönyveket tartalmazza, amelyeket a román államvédelmi hatóságok (Securitate) emberei 1957 és 1960 között jegyeztek le úgy, hogy Márton Áron dolgozószobájában titokban mikrofonokat rejtettek el.
A kötetről a Lector Kiadó munkatársa, Gálfalvy Ágnes részvételével Nagy Mihály Zoltán, Bánkuti Gábor, a Pécsi Tudományegyetem docense és Visky András író, költő, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatója beszélgetett a Kolozsvári Magyar Napok keretében augusztus 22-én. Bánkuti Gábor, aki a kötet szaklektora is, már az elején leszögezte, hogy ezek a lehallgatási jegyzőkönyvek sajátos forrástípust jelölnek, ugyanis Márton Áron csak sejthette, hogy lehallgatják, így nem volt lehetősége az önreflexióra. Ezeknek a dokumentumoknak a forrásértéke annál nagyobb, hisz azt is láthatjuk belőlük, miként viszonyult az állam Márton Áron „veszélyes tevékenységéhez”, miként látta Márton Áron az államot, milyen egyházpolitikai elképzelései, milyen kapcsolatai voltak belső munkatársaival, miért volt a vezetői szerepre alkalmas, konzekvens és elvhű.
Visky András kiemelte, hogy a kötet olvasásakor sokszor a kompromisszum szó jutott eszébe. Aki kompromisszumot köt, annak kettős nyelvezetet kell utána használnia. A kompromisszum nem az egyház nyelvezete, ha ezt Márton Áron megkötötte volna, akkor az állam arra kényszeríti az egyházat, hogy a politikum nyelvét használja. A jegyzőkönyvekből kiderül, hogy Márton Áron rájött, nem kell kettős nyelvet használnia, ekkor vált teljesen szabaddá, egyszerűen csak a radikális evangéliumot hirdeti, mondja.
A kötetet kísérő egyik tanulmány szerzője, Nagy Mihály Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy Márton Áron mennyire aktuális ma is. Hibás szemlélet az egyház történetét csak mint olyat felfogni, amelyben voltak hitvallók és voltak kompromisszumkötők.
A jegyzőkönyvek hű források, nem adnak Márton Áron szájába semmit, ő maga beszél, ezeket a beszélgetéseket meglehetősen pontosan, nagy apparátust igénybe véve jegyezték le annak idején. Ezek a források azt is megmutatják, hogyan hozott Márton Áron döntéseket, miként állítható kompromisszumkötés híján is az róla, hogy az alternatívák embere volt. Az alternatíva ára számára akár az újbóli meghurcoltatás is lehetett volna. Nem könnyen viselte, hanem teljes mélységében és valóságában megélte az adott helyzeteket: fogságát, azt, hogy akadályozzák, próbálják ellehetetleníteni, kompromisszumra bírni. A lehallgatásokból imitt-amott kisejlik a spirituális, Istenre hagyatkozó Márton Áron arca is, ami számunkra fontos kép, és nagyrészt ez jelenti a hátterét egyénisége megértéséhez, tettei és helytállása egészéhez.
A legtöbb beszélgetést az állam emberei magyarul jegyezték le, majd románra fordították, az állam embereivel Márton Áron értelemszerűen románul beszélgetett. A kötet nyelvi szempontból is forrásértékű, a szerkesztők csak a szükséges javításokat végezték el, törekedtek az eredeti szófordulatokat meghagyni. Jelen kötet csak a szabadulása utáni pár évet öleli fel, a szerzők tervezik a munka folytatatását.
