Evangélium
Abban az időben: Jézus útközben látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus ezt felelte: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei. Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei. Amíg nappal van, nekünk annak tetteit kell cselekednünk, aki engem küldött. Eljön ugyanis az éjszaka, amikor senki sem cselekedhet. Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak.”
E szavak után a földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az!”
Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyíltak meg a szemeid?” Ő azt felelte: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente vele a szemeimet, és azt mondta: »Menj el a Siloe tóhoz és mosakodj meg!« El is mentem, megmosdottam, és most látok.” Ekkor megkérdezték tőle: „Hol van az az ember?” Ő azt felelte: „Nem tudom.”
Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.”
A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.
Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!”
A zsidók ekkor már nem is hitték el neki, hogy vak volt és újra lát, olyannyira, hogy előhívatták a szüleit, és megkérdezték tőlük: „Ez a ti fiatok, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Hogyan lehet, hogy most lát?” Azok ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy ez a mi fiúnk, és hogy vakon született. De hogy most miért lát, vagy ki nyitotta meg a szemeit, azt nem tudjuk. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan a kora, hogy magáról beszéljen!” A szülők azért mondták ezt, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis ekkor már elhatározták, hogy aki Jézust Messiásnak meri vallani, azt kizárják a zsinagógából. Ezért mondták a szülei, hogy megvan a kora, kérdezzék meg őt.
Másodszor is hívták tehát a vakon született embert, és figyelmeztették: „Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös!” Ő így felelt: „Hogy bűnös-e, vagy sem, azt nem tudom. Egyet tudok: hogy vak voltam, és most látok!” Erre ismét megkérdezték „Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemeidet?” Ő ezt felelte: „Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok ti is a tanítványai lenni?” Erre megátkozták, és azt mondták: „Te magad vagy az ő tanítványa! Mi Mózes tanítványai vagyunk! Azt tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de hogy ez honnét jött, azt nem tudjuk!”
Az ember azonban ezt felelte nekik: „Éppen az a különös, hogy ti nem tudjátok, honnan van ő, és ő mégis megnyitotta a szemeimet. Jól tudjuk, hogy a bűnösöket nem hallgatja meg az Isten, de aki istenfélő és teljesíti Isten akaratát, azt meghallgatja. Mióta a világ világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született szemeit. Ha ő nem Istentől volna, nem tehetett volna semmit.” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt.
Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.
Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.” (Jn 9,1–41)
Sokszor szeretnénk ügyes-bajos dolgaink közepette a legegyszerűbb megoldást választani; olyan jó lenne, ha életünk nagy kérdései mindig olyan egyszerűek, világosak lennének. A Jézus korabeli zsidóság egy ilyen egyszerű világban élt, ahol mindenre volt előre legyártott válaszuk. Szinte matematikai képletszerűen számoltak ki dolgokat, adtak egyértelmű, de ugyanakkor megfellebbezhetetlen válaszokat. Szent meggyőződéssel vallották, hogy Isten a történelem ura, aki mindent kezében tart, tudta nélkül semmi sem történhet. Ha pedig ő az igazságos Isten, akkor a jókat megjutalmazza, a gonoszokat pedig megbünteti, ugyanakkor pedig minden természetfeletti csapás, háború, rabszolgaság, idegen elnyomás és uralom, mind-mind Isten büntetése valamilyen bűnért – vélték akkoriban.
Ezzel magyarázzák az apostolok az útjukba eső vak koldus sorsát is. Bár vakon született, tehát ő maga nem lehetett hibás vakságáért, nyilván szüleit érte utol Isten büntetése valamilyen elkövetett bűnükért. Mennyire szeretnénk ilyenkor felkiáltani, hogy ez nem lehet igaz! Amikor látunk ártatlan embert szenvedni, akkor az az emberi értelem szerint nem lehet Isten műve. Jézus is megerősíti ezt a felismerésünket: „Sem ő nem vétkezett, sem a szülei.”
A modern társadalom számtalan lehetőséget biztosít a látássérülteknek, hogy beilleszkedjenek a társadalomba, az akkori időben az életben maradásnak egyetlen útja a koldulás volt. Akkor a vak ember szorult a látó emberek segítségére, aprópénzére, hogy mindennapi kenyerét előteremtse.
Mára az orvostudomány lényegesen javított az emberek biológiai látászavarain… A technika fejlődésével azonban fordítottan tökéletesedtek a látászavarok. A ma emberének elsősorban lelki szeme sérült… Nem veszi észre viselkedésében a hibákat, felebarátja szükségét, nem vesz tudomást a körülötte levő világról, csak saját világa kerítésén belül lát.
Ha sikerül eggyé növekednünk Jézussal, megtanulnunk vele együtt járni-kelni, akkor életünkben sok mindent másképpen látnánk. A farizeusok túlságosan meg voltak rögződve saját igazuknál, éppen ezért nem láthattak tovább saját korlátozottságaikon. Megrögződöttségük következtében nem voltak képesek felismerni Jézust sem, és mintegy őket meghazudtolva, éppen a vak koldus ismeri fel a közeledő Jézust… mert nem testi szemeivel nézett, hanem lelki szemein keresztül látta meg az Üdvözítőt.
Nagyböjtben szeretnénk önmegtartóztatásunkkal tisztánlá-tásunkat erősíteni, felfedezni életünkben azt, ami igazán fontos. Jacques Lusseyran Az újramegtalált fény című könyvében beszámol arról, hogyan veszítette el nyolcéves korában egy autóbalesetben mindkét szeme világát. Végtelenül türelmes, szerető szülei voltak, akik attól kezdve gondját viselték. Édesapjával való sétálás közben azt vette észre, hogy már nem tapogatózik kezeivel maga körül, hogy keresse az akadályokat, hanem kezét leengedve, csak magába tekint. Itt bent látja a dolgokat, a fákat, épületeket, embereket, de minden olyan nyugodt, kiegyensúlyozott, fényben árad.
A Jézussal való kapcsolatunkat nekünk is tovább kellene erősítenünk, a belső párbeszédet keresnünk vele. Minél inkább vele fogunk nézni, annál inkább ajándékozza ő nekünk az ő saját lelkét. Jézus az emberek szívébe tekintett, és onnan a sötétséget kiűzte. Minél inkább hiszünk benne, annál inkább gyógyulok ki lelki sötétségemből. Ámen.
Kovács F. Zsolt
(A szerző A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség irodaigazgatója, írása a Vasárnap 2017. március 26-ai számában jelent meg.)
