Ferenc pápa romániai apostoli látogatásáról visszatérőben, a hagyományoknak megfelelően, a repülőgépen válaszolt az újságírók kérdéseire. A nemzetközi sajtó képviselői között ez alkalommal három magyar is jelen volt a pápai úton: ketten az RTL klub képviseletében, illetve a nagyváradi egyházmegye sajtósa, Micaci Cristian. Az erdélyi Mária Rádió tudósítója tehette fel a romániai újságíróknak fenntartott első két kérdés egyikét.
Minden pápai út alkalmával a Rómába visszavezető repülőúton, amikor a szentatya válaszol a szentszéki delegáció részeként vele utazó újságíróknak, az első két kérdés feltevése mindig a meglátogatott ország újságíróit illeti meg. Ez alkalommal, a román TVR televíziócsatorna képviselője után a második kérdés lehetőségét Micaci Cristian, az erdélyi Mária Rádió tudósítója kapta meg. Kérdése így hangzott: „Szentatya, ezekben a napokban sok szó esett az együtt járásról. Most, visszaindulóban azt szeretném kérdezni Öntől, mit tanácsol nekünk romániaiaknak, hogyan alakítsuk a felekezetek (különösképpen a katolikus kisebbség és az ortodox többség), az etnikumok, valamint a politika világa és a civil társadalom közötti kapcsolatokat?” – írja a Vatican News.
Ferenc pápa hosszan válaszolt:
„A kapcsolatokat jellemezze a kinyújtott kéz magatartása, amikor konfliktusok vannak. Ma, egy fejlődésben levő ország, ahol magas a születések nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ellenségei legyenek. Mindig közeledniük kell egymáshoz a különböző nemzetiségeknek, vallási felekezeteknek és elsősorban a keresztényeknek… Ez az első: mindig a kinyújtott kéz és a másik meghallgatása. Az ortodoxiával kapcsolatban: van egy nagy pátriárkátok, aki nagy szívvel rendelkező, nagy tudású ember. Ismeri a Sivatagi atyák (egyiptomi remeték) miszticizmusát, a lelki misztikát, Németországban tanult, de egyben az ima embere is. Könnyű közel kerülni Dániel pátriárkához: könnyű, mert testvéremnek érzem őt, és testvérként beszéltünk egymással. Nem mondom neki azt, hogy „De ti miért…”, és ő nem mondja azt nekem, hogy „De ti miért…”, hanem együtt járunk! Mindig ez a gondolat áll előttünk: az ökumenizmus nem azt jelenti, hogy érjünk a meccs, a viták végére; az ökumenizmust együtt járva valósítjuk meg. Együtt járva, együtt imádkozva. Az ima ökumenizmusa ez. Történelmünkben jelen van a vér ökumenizmusa: amikor megölték a keresztényeket, nem kérdezték meg: „Te ortodox vagy? Te katolikus vagy? Te lutheránus vagy? Te anglikán vagy?” Nem. „Te keresztény vagy” és a vér egybefolyt. A tanúságtétel ökumenizmusa másféle ökumenizmus: az ima, a vér, a tanúságtétel ökumenizmusa. Aztán létezik a szegények ökumenizmusa, amit én úgy hívok, hogy együtt munkálkodás, amelyben azon dolgozhatunk, hogy segítsük a betegeket, azokat az embereket, akik a jóléti minimumon élnek: segítenünk kell őket! A Máté evangélium 25. fejezete szép ökumenikus program, nem? Együtt járni, ez már a keresztények egysége. De ne várjátok meg, hogy a teológusok egyességre jussanak az eucharisztiához eljutva. Az eucharisztia megvalósítása minden nap megtörténik az imával, vértanúink vérének emlékével, szeretet-cselekedetekkel és azáltal, hogy szeretjük egymást, jót akarunk egymásnak.
Az egyik európai városban jó viszony van a katolikus és a lutheránus érsek között. A katolikus érseknek vasárnap este kellett volna megérkeznie a Vatikánba, de telefonált, hogy csak hétfőn reggel érkezik. Amikor megérkezett, azt mondta: »Elnézést kérek, de tegnap a lutheránus érseknek egy megbeszélésre kellett mennie és megkért: Légyszíves, gyere el a székesegyházamba és mutasd be te a szertartást.« Ez a testvériség, nem? Eddig eljutni, nagy eredmény, nem? És a prédikációt a katolikus érsek tartotta. Nem az eucharisztiát mutatta be ő, hanem a prédikációt végezte. Ez a testvériség. Amikor Buenos Airesben voltam, meghívást kaptam a skót egyháztól, hogy tartsak prédikációkat. Elmentem és megtartottam őket. Ezt meg lehet tenni! Lehet együtt járni. Egység, testvériség, kinyújtott kezek, pozitívan tekinteni egymásra, nem megszólni a másikat. Mindannyiunknak vannak hibái. De ha együtt járunk, a hibákat tegyük félre: azokat a vénlányok kritizálják… Köszönöm.”
Somogyi Viktória
