Evangélium
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek, Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.” (Mt 6,7–15)
Gondolat
Nemcsak én egyedül vagyok Isten gyermeke, hanem mindannyian azok vagyunk, az ő teremtő szeretetének eredményei – ebbe a perspektívába helyezi az imádkozni tanuló követőit Jézus. Nem „Atyám” a megszólítás, hanem a „Mi Atyánk”.
Az életünket nem csupán magunknak éljük, hanem hatással vagyunk egymásra is, konfliktusaink rendezésén dolgozni pedig folyamatosan feladatunk. Az nyer ugyanis megbocsátást, aki maga is képes megbocsátani.
