2024. december 22.

Szent József-búcsúk

Gyulafehérvári főegyházmegye:

Direktórium összesítése szerint a következő helységekben szenteltek templomot vagy kápolnát Szent József tiszteletére: Dobra, Segesvár, Dedrád, Sepsiszentgyörgy: Szent József-templom, Egeres: Gipszgyár, Csíkszereda: segédpüspöki kápolna, Kolozsvár: Írisz-telep.

  • segesvári egyházközség triduummal készül a Szent József búcsúra. Március 16-18. között, szombaton és hétfőn délután 5 órakor, vasárnap délelőtt 10 és délután 5 órakor kezdődnek a lelkigyakorlatos szentmisék. Az ünnepi szentmisét kedden, március 19-én délután 5 órától mutatják be. A triduum és a búcsú szónoka Táncos Levente-György dicsőszentmártoni plébános.
  • A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániatemplom búcsúját szintén háromnapos lelkigyakorlat előzi meg. Március 16-18. között délután 6 órától kezdődnek a szentmisék. A búcsúünnepen március 19-én, szintén délután 6 órakor lesz a szentmise. A triduumon és a búcsús szentmisén Fülöp László miklósvári plébános tartja az elmélkedéseket.
  • Csíkszeredában, a Szent József tiszteletére felszentelt püspöki kápolnában március 19-én, kedden délután 4 órától tartják a búcsúünnepet. A szentmise főcelebránsa Tamás József püspök, szónoka pedig László Attila, a Székelyudvarhely-szombatfalvi Szent György egyházközség plébánosa. A liturgia keretében felavatják Isten szolgája Márton Áron püspök úr mellszobrát a kápolna bejáratánál.
  • Egeres: Gipszgyár szintén Szent József napján ünnepel. A búcsús szentmise délután 4 órakor kezdődik. A szentbeszédet Fábián László györgyfalvi plébános tartja.
  • Kolozsváron az Írisz-telepi templomban a búcsús szentmise március 19-én, kedden délután 6 órától lesz. Az ünnep főcelebránsa és szónoka Kémenes Lóránt kolozsvári főesperes-plébános.
  • A kolozsvári Báthory István Líceum kápolnájának Szent József búcsúját március 20-án, szerdán délelőtt 10 órától ünneplik a Szent Mihály plébánia, valamint a Báthory Szülői Szövetség szervezésében.

Szatmári egyházmegye:

A szatmári egyházmegye hat templomának – a szatmárnémeti Sugár úti, a nagybányai Coşbuc utcai, a kaplonyi, batizi, aranyosmeggyesi és nagypeleskei templomok titulusa Szent József, Szűz Mária jegyese.

Szatmárnémetiben, Kaplonyban és Nagybányán is, január 16-ától, kilenc szerdán szentmisékkel, azok keretén belül elhangzó elmélkedésekkel hangolják a lelküket az ünnepre.

  • Szatmárnémetiben, a Sugár-úti Szent József templomban szerdánként, reggel 9 órai kezdési időpontokkal tartja a szentmiséket Linzenbold Szabolcs székesegyházi káplán. A búcsús ünnepi szentmiséken kedden, március 19-én reggel 9 és délelőtt 11 órakor szintén Linzenbold Szabolcs székesegyházi káplán prédikál.
  • Nagybányán szerdánként 16:30-tól román nyelven, 18:30-tól pedig magyar nyelven vannak a felkészülés szentmiséi a Szent József-templomban. A nagykilenced meghívott szónokai Ambrus István kapnikbányai plébános, Czumbil Wilhelm láposbányai plébános, Jakab Norbert, a szatmárnémeti Szent Antal egyházközösség plébánosa, illetve a nagybányai minorita atyák. Nagybányán március 19-én, kedden délután fél 5-től román, este fél 7-től pedig magyar nyelven mutatják be a búcsúmisét, Guia Laurean Hugó OFM ünnepi szónoklatával.
  • A kaplonyi Szent József-templom búcsúját, március 19-én kedden tartják. Az ünnepi szentmise, melynek főcelebránsa és szónoka P. Főcze Imre Bonaventura OFM, Déva-Telepi plébános, délelőtt 11 órakor kezdődik.
  • Batizon délelőtt 11 órától, Román János, az Egyházmegyei Caritas Szervezet vezérigazgatója prédikációjával kerül sor a búcsúmisére.

Nagyváradi egyházmegye:

  • 2019. március 19-én, kedden, Szent József ünnepén búcsús szentmisét mutatnak be a Katolikus Karitász nagyváradi székhelyén, a Szent József Központ kápolnájában. A délelőtt 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka Böcskei László megyés püspök lesz.
  • Szintén kedden búcsús szentmisét mutatnak be a nagyváradi Szent József-templomban. A délután 5 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka Fodor József általános helynök, aki a 30 évvel ezelőtt létrehozott egyházközség első plébánosa volt. A templom búcsújára a közösség három napos lelkigyakorlattal készült, amelyen Bărbuț Péter plébános meghívására a korábbi plébánosok Kóhr Balázs, Bogdán István és Gyenge Béla atyák buzdították a híveket.