Urunk megkeresztelkedésének ünnepe

Évközi 1. vasárnap

2
2537
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben:
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.
Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”
(Lk 3,15-16.21-22)

Az évközi 1. vasárnap Urunk megkeresztelkedésének ünnepe. Mi volt ennek a célja és értelme? Hiszen Krisztus a testet öltött Isten, így neki egyáltalán nem volt szüksége erre. S ha mégis megtette, bizonyára megvolt rá az oka. Az egyik ok a példaadás volt, hogy felhívja a figyelmet arra a nagy igazságra, amit egyházunk is hangsúlyoz: „Bizony mondom neked (Nikodémus), aki nem születik újjá vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába!” (Jn 3,3). „Krisztus ezzel a cselekedetével megszentelte a Jordán vizét és ezzel minden vizet, ahogy szent életével megszentelt minden életet, munkájával minden munkát, könnyeivel minden elsírt könnyet” (Nazianzi Szent Gergely).

Jézus megkeresztelkedése a saját keresztelkedésünket juttatja eszünkbe. Mert a mi keresztelkedésünkkor ugyanez történt velünk is: Isten szeretett gyermekei lettünk és a Szentlélek templomai. Isten fiai. Szinte beleszédülök a boldogságba, hogy ilyen belső kapcsolatba léphetek az Istennel. Atyám az Isten! Milyen nagy kiváltság! Valaki vagyok, sokat érek, mert az Isten gyermeke vagyok. Enyém az Isten barátsága és szeretete. Milyen óriási segítséget jelent ez számunkra az élet nagy küzdelmeiben. Állandó biztatás, hogy ne hagyjuk magunkat, ne törjünk le, ha az élet megpróbáltatásai ránk zúdulnak. Állandó vigasztalás a szenvedésben, hogy van Atyánk az égben, aki szemmel kíséri sorsunkat, és akire mindig bizalommal támaszkodhatunk.

A keresztség Krisztus titokzatos testének az egyháznak tagjaivá tesz bennünket. Beleolt bennünket Krisztusba. Krisztus a törzs. A keresztény ennek a törzsnek az ága, levele, ha úgy tetszik: virága. Krisztus és a keresztények: íme ezek alkotják a teljes Krisztust, Krisztus titokzatos testét az egyházat. Ezért is hívja fel az egyház minden keresztelési intelemben a figyelmünket arra, hogy a keresztvíz lemosta a megkeresztelt lelkéről az eredeti bűnt, Isten gyermeke, Krisztus titokzatos testének az egyháznak tagja és a Szentlélek temploma lett. Mindez nem belemagyarázás és költészet, hanem valóság! Bárcsak soha meg ne feledkeznénk erről!

Rotterdami Erasmus írja: „Mi más Krisztus filozófiája, mint az újjászületés. Ez történik megkeresztelkedésünk által. Beleoltódunk, az Ő életét kell élnünk, tanítását kell követnünk. De az Ő szava nem csak emberi szó, az Ő szaváért élni s halni kell. Az Ő szava feltétlen és egyértelmű igazság. Általa és Benne az Isten szól, és ezért rá hagyatkozhatom. Közelében Isten kerül közelebb hozzám. Jelenléte Isten jelenléte. Aki reá figyel, Isten kinyilatkoztatásait hallja. Aki feléje megy, Isten felé menetel, aki Őt kéri, Istenhez könyörög, aki Őt keresi, Istent keresi, aki tőle bocsánatot nyer, Istentől nyer bocsánatot, aki minden baját hozzá viszi, az Isten kezébe ajánlja önmagát, aki hatalmában és jóságában bízik, az Istenben bízik.” Ez a szentek útja, a miénk is ez kell, hogy legyen.

Aki a keresztény törvényt tökéletesen teljesíteni akarja, úgy kell cselekednie, mint Jézus. „Példát adtam nektek…! (Jn 13,15), „Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek ” (Ef 5,1-2), „Bűnt nem követett el, hamisság nem volt ajkán.” Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra” (1Pét 2,22-23). Hogy vonzotta Krisztus magához az egész világot, amely annyi vallásra szakadozott? Szelídséggel, jósággal, igazsággal győzött. Soha jótetteiért viszonzást nem kér. Kitüntetést, ünneplést, hatalmat el nem fogadott, így a korrupció gyanúja sem férhetett hozzá. Innen látható, hogy a kereszténységet csak olyan eszközökkel lehet megszilárdítani és fenntartani, amelyekkel létrejött, erősödött és megszilárdult. Mert mi is csak ezek által lehetünk Isten előtt kedvesek. Igaz szeretetre akarta megtanítani a világot. Csak a szeretetet nevezi parancsnak. Ez kellene minket, keresztényeket megkülönböztessen minden más embertől. Vallod és cselekszed ezt?

Timár Sándor P. Asztrik OFM

Megjelent a Vasárnap január 13-i számában.

2 HOZZÁSZÓLÁSOK