EVANGÉLIUM
Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik esztendejében történt: Poncius Pilátus volt Judea helytartója. Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániász pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme, Annás és Kaifás főpapok idejében az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.
S ő bejárta a Jordán egész vidékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak ez a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét.” (Lk 3,1-6)
Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit – halljuk a mai evangéliumban.
Az utak napjainkban is fontos szerepet töltenek be életünkben: lehetővé teszik, hogy kapcsolatot teremthessünk egymással (meglátogathassuk rokonainkat, barátainkat); elmehessünk valahova kirándulni; de egyszerűen csak örülni is tudunk az útnak, hogy végre elkészült.
Az út tehát a kapcsolatteremtés lehetőségét biztosíthatja. Ám amint az országutak elkészítésénél is adódhatnak komoly akadályok, úgy az emberek közötti kapcsolatteremtésnél is létezhetnek ilyenek. Ezek az akadályok olykor a saját magunk által felépített falak, amelyek szinte lehetetlenné teszik a kapcsolatteremtést. Ezeket kell lassan leépítenünk ahhoz, hogy létrejöhessen az út ember és ember között. Az adventi idő különösen is lehetőség arra, hogy utakat építsünk.
Ha a barátságra gondolok, az adventi idő különösen jó alkalom arra, hogy több időt fordítsunk barátainkra, vagy másként viselkedjünk velük, mint ahogy eddig tettük. Ehhez a más viselkedéshez szükséges az is, hogy elbontsuk azokat az akadályokat, falakat, amelyek valóban elválasztanak (pl. ezt tesszük akkor, amikor baráti társaságban abbahagyjuk telefonunk simogatását, hogy jobban oda tudjunk figyelni barátainkra, mondanivalójukra). Folyamatos útépítés ez.
Ha egy olyan valakire gondolok, akivel már régóta haragban vagyunk, az adventi idő jó alkalom arra, hogy átgondoljuk: vajon nem volt-e már elég a haragból?! Ahhoz, hogy újra visszataláljunk az egymás felé vezető útra, szükség lesz arra, hogy legalább az egyikünk elhatározza: én elkezdem lebontani azt a falat, amelyet az idők során felhúztam, hogy végre láthassam a másikat. Ehhez az illetőnek szüksége lesz arra, hogy engedni tudjon gőgjéből, saját maga nagyratartásából, s ne azt nézze, ki volt a hibás, hanem azt, hogyan tudna újra visszatalálni a másikhoz.
Ha egy házasságra gondolok, az adventi idő különösen jó alkalom arra, hogy erősítse a házasok közötti utat (a kapcsolatot). Ehhez szükséges alkalmanként visszagondolni arra az útra, amely annak idején közel hozta őket. Vajon megvan-e még ez az út? Vajon azon az úton jár-e még a házasság? Ha igen, ezt tovább lehet erősíteni. Ha nem, le lehet ülni és át lehet (közösen) gondolni: hogyan térhetnénk vissza arra az útra (mert milyen jó volt akkor, amikor még azon az úton, a szerelem útján jártunk!).
Ha az Istennel való kapcsolatra gondolok, az adventi idő jó alkalom arra, hogy megnézzem: egyáltalán úton vagyok-e? Elindultam-e? S ha elindultam, vajon a jó úton járok-e? Isten felé vezet-e az utam, az életem jelenlegi szakasza, vagy inkább Tőle el?
Adventben szükség lesz jól látó szemre, szívre és kitartásra, hogy ne fáradjunk bele az útépítésbe.
Czier István
Megjelent a Vasárnap december 9-i számában.
