EVANGÉLIUM
Abban az időben: A farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.” Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.”*
Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve megáldotta őket. (Mk 10,2-16)
Könyvtárak szólnak a házasságról, és a téma fontosságát tekintve, ezután is írni fognak. Bármennyit olvassak el ezekből a könyvekből, mindig zavarban vagyok, ha szólni kell azokhoz, akik a házasság szándékával az oltár elé lépnek. Mit mondjak nekik? Valóban sírig tartó kapcsolat lesz, vagy néhány hónap, év elteltével elválnak? Minden tönkrement házasság, melynek megkötésénél, mint az egyház tanúja voltam jelen, úgy fáj, mintha én magam is hibás lennék. A kimondott IGEN beláthatatlan kalandoknak, akadályoknak, megpróbáltatásoknak néz elébe, de ha élő a szeretetkapcsolat fölfelé és egymás felé, semmi baj nem lehet.
Mi a házasság? 1999. október 25-én, Budapesten a Katolikus Kollégiumi Nevelők nemzetközi konferenciáján hallottam ezt a meghatározást: „Egy férfi és egy nő kommuniója, mely nyitott az életre. Szeretet-evangelizáció, mely hirdeti a jóról, hogy jó, a rosszról, hogy rossz. Ha tenni akarunk a családért, a bajoknak elébe kell menni.”
Sorolhatnám azokat az okokat, melyek tönkreteszik a keresztény házasságot, de erre itt nincs lehetőség. Inkább azokról a tényezőkről szólnék, melyek védik a házasság szentségét, egységét és felbonthatatlanságát. Lássuk tehát:
Tudnunk kell, hogy a házasság egy férfi és egy nő életre szóló szeretetközössége Isten akarata szerint. Erről tanúskodik a Teremtés könyve. Emberi természetünkbe is ez van beírva. Jézus ezt a szeretetkapcsolatot szentségi rangra emelte, mondván: „Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza.” Az ember csak így tud megfelelő módon részt venni Isten teremtő munkájában és a szeretet nagy művében.
A felek tekintsék egymást mindig Isten ajándékának. „…Imé, az Úr jót tett velem: / a feleségem énekel, / énekel a másik szobában…” – írja hála telt szívvel Füle Lajos költő. Illyés Gyula pedig ezt írja: „Add párba szárnyul hát magad / s megköszönöm, hogy veled volt közöm / ahhoz, amire szánt a végzet…”. Minden nap köszönetet mondani az Úrnak!
Ne keresse senki a maga boldogságát, hanem mindenki a másik boldogságán munkálkodjék! Nehéz az embernek lemondania önzéséről, de ha sikerül, a házasság és a családi élet valóban az lesz, aminek lennie kell. VI. Pál pápa szerint: „Az egymást szerető férfi és nő, a boldog gyermekkacaj prédikáció szavak nélkül. Méghozzá annyira meglepően meggyőzőek, hogy minden ember megsejtheti bennük a Nagy Másik szeretetének visszfényét.” A másiknak keresett boldogság természete az, hogy növekszik és fokozottan térül vissza.
A házastársak igyekezzenek minden nap egymást meghódítani és ily módon „újraházasodni”. Ez magában foglalja a hűséget, áldozatvállalást, megbocsátást, bocsánatkérést, vagyis mindent, amit a Szeretethimnusz felsorol. Müller Péter gondolata: „Ahol – nagy ritkán manapság! – megjelenik ez az izzó összetartozás-élmény a férfi és nő között, az élet felragyog, és hirtelen értelmet kap.”
A házasságban nincs alá- és fölérendeltség. A „papucs” és a „kalap” nem lehet probléma. Itt érvényesülhetne igazán Jézus tanítása: Aki első akar lenni, az legyen a másik szolgája. Nemes Ödön SJ mondta egyik előadásában: „A házasság két nagy ellenfele a kritika és felsőbbrendűség.” Igaz a mondás is: Akik rosszul élnek egymással, azoknak nincs otthonuk.
Akarják, vállalják a gyermekáldást, mint Isten ajándékát. A gyermek ennek a társadalomnak elfelejtett kincse. Az önzés, sokszor a páros önzés a legnagyobb akadálya annak, hogy megszülessen. „Lemondani a gyermekről egyszerre gyilkosság, nemzetgyilkosság és öngyilkosság.” – írja Gyökössy Endre. Kemény szavak, de igazak.
Imádkozzanak együtt és egymásért. Ajánlják fel naponta házaséletüket Istennek, és akkor nem lehet különösebb baj. Musett gondolatával zárom a gondolatsort: „Szüleimtől tanultam kereszténynek lenni. Anyám imádságtól átszellemült arca volt gyermekkorom imakönyve. Amikor szüleim imádkoztak, mindig úgy tele lettem áhítattal, mintha templomban lettem volna.”
László Áron
Megjelent a Vasárnap október 6-i számában.
