Daganatos betegségekkel nehéz együtt élni, de fontos felismerni azt a tényt, hogy mindenki tehet a saját gyógyulása érdekében. Ennek céljából Székelyudvarhelyen a Gyulafehérvári Caritas keretein belül, immár hetedik éve működik támogatócsoport. Ma már egyre inkább elfogadottabb és hangsúlyosabb az a tény, hogy a rákkal való közdelemben, a vele szembeni harcban, egyik legfontosabb feladat az érzelmi válsággal való megküzdés. A támogatócsoport abban próbál segíteni tagjai számára, hogy mindazok a felhalmozódott félelmek, szorongások, amelyek gátolhatják a felépülést, feloszoljanak, és helyükbe olyan motivációs gondolatok és tettrekészségek szülessenek, melyek nagymértékben segíteni tudják a gyógyulás folyamatát. A csoport méltán viseli a Jóreménység nevet, hiszen minden tagját a remény, az akarat vezérli. A találkozókon mindig egy olyan téma kerül megbeszélésre, amelynek megértése, feldolgozása segíti a pszichés-lelki jól létet, a mindennapok terheinek elviselését. A gyógyulás folyamatában természetesen a fizikai jó erőnlétnek is nagy szerepe van, ezért fontos szempont, hogy közös kirándulások is megvalósuljanak. Idén egy nagyobb, egynapos kirándulásra került sor Gyimesbükkbe, az ezeréves határhoz, ebben 21 csoporttag és 21 családtag csatlakozott. Egy kis ízelítő az egyik csoporttag nézőpontjából.
Jóreménység
A hétvégi kirándulás élményeitől feltöltődve, szeretném megosztani mindazt, amit a Jóreménység csoport ad nekem és mindazoknak, akik rendszeresen ott vagyunk. Az évente megszervezett csoportos kirándulás idén a Gyimesekben, az ezeréves határnál volt. A gyimesi táj elbűvölő szépsége és rendezettsége mindig csodálattal tölt el. Valamiféle mély alázat lesz úrrá az emberen, amikor itt jár. Azt éreztem, hogy a jó Isten itt lakik, köztünk jár és velünk mosolyog. Egy autóbusznyi kedves ember indult el szombat reggel. A nyári „vakáció” után jól esett újra találkozni, együtt lenni, látni, hogy mindannyian jól vagyunk. Azokra is gondoltunk, akik nem tudtak ott lenni. Úti célunk az ezeréves határ volt, de megálltunk a csíkszépvízi víztározónál is, ahol beszélgettünk és mókáztunk. Továbbhaladva Gyimesbükkön megnéztünk egy tájházat. A hangulata visszavitt az időben, lelkünk elé tárta a régi emberek szorgalmát, kreativitását, életét. Megérkezve, és a csodálatos időnek hálát adva, átléphettünk a hit kapuján. Volt beszélgetés, szieszta és bennem egy kis nosztalgia. Eszembe jutott, hogy egy évvel ezelőtt, a fogarasi kiránduláson még alig volt hajam, így most hálával a szívemben hagytam, hadd kócolja a lenge szél fürtjeimet. Visszafelé megálltunk a csíksomlyói kegytemplomnál, ahol mindenki saját csendjében imádkozhatott. Feltöltődve és vidáman érkeztünk haza.
Kicsit szeretnék a csoport „mindennapos” életéből is megosztani. Elsősorban köszönet és hála mindazoknak, akik létrehozták és tesznek azért, hogy működni tudjon! Tavaly kerültem a csoportba, amely már évek óta működik. Amikor keresni kezdtem, riadt, elveszett és beteg voltam. A sok baráttól függetlenül, egyedül voltam a problémámmal… És akkor megtaláltam a Jóreménység csoportot. Csodálatos dolog olyan emberekkel lenni együtt, ahol szavak nélkül is érted a másikat és téged is értenek; ahol szabadon, válogatás nélkül beszélhetsz arról, ami történik, és arról, hogyan éled meg; ahol együtt nevetnek és együtt sírnak veled, együtt izgulunk és együtt örülünk mindenkivel. A foglalkozások nagyon jól szervezettek. Két csodálatos ember gondoskodik arról, hogy kéthetente találkozni tudjunk, hogy találkozásaink tartalmasak legyenek. A beszélgetéseken túl mindig „játszunk”, és ezek a játékok fantasztikusak. Segítenek megismerni, és meglátni egymást, de elsősorban találkozni önmagaddal, felismerni, és ezáltal elfogadni önmagadat. Megríkatnak vagy megmosolyogtatnak, vagy éppen mindkettőt egyszerre, de bizonyos, hogy minden találkozás feltölt, megnyugtat, és okot ad a vágyra, hogy várd a következőt. Laikusok talán azt hihetik, hogy egy ilyen csoportban csak a betegségről és a problémáról beszélhetünk. Szeretném eloszlatni ezt a kételyt. Ebben a csoportban mindenről beszélgetünk, és hála az égnek megtanuljuk nemcsak a betegséget és a problémákat látni, hanem magát az Embert! Köszönet és hála!
Pálfi Orsolya pszichológus/Gyulafehérvári Caritas
