EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának vidékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „Te vagy a Messiás!” Ekkor Jézus a lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak erről senkinek. Ezután arra kezdte tanítani őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan megmondta.
Erre Péter félrevonta és szemrehányást tett neki. De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon.” Majd összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt. (Mk 8,27-35)
Az 1991–95-ös években sinfalvi plébánosként Tordatúron is szolgáltam. Minden nyáron fogyatékkal élő gyermekeket, fiatalokat hoztak nyaralni az akkor eléggé rossz állapotban levő plébániára. De nem a hely volt a fontos, hanem a szabadság, a játék és a különféle programok, köztük a szentmise is. Szerettem velük beszélgetni. Érdekes volt, ahogy gondolkodtak, beszéltek, és megragadott az a tiszta szeretet, ahogy egymáshoz viszonyultak. Egy ilyen beszélgetéskor kérdezett rám egy fiú:
– Igaz, hogy Jézus mindent tud, és mindent lát?
– Igaz.
– És ha én most átlépem ennek az ajtónak a küszöbét, azt is látja?
– Igen. Azt is látja.
– Hát az a Jézus igen nagy fej lehet. – mondta őszinte elismeréssel.
Jézusról gondolkodott, és meg is formált róla egy képet, véleményt.
„Kinek tartanak engem az emberek?” Jézusnak ezt a kérdését már nem az apostoloknak, hanem nekünk kell megválaszolnunk. Jó, ha tudjuk, hogyan vélekedik róla a társadalom, az a közösség, melyben élünk, és hogyan viszonyulnak hozzá. A tagadástól az érte való önfeláldozásig mindennel találkozunk. Egyeseknek nem jelent semmit, míg másoknak ő a minden. Van, akinek csak emlék, másoknak jelenlét. „Jel, melynek ellentmondanak!” – mondta az agg Simeon a jeruzsálemi templomban, és ez az igazság sem változott azóta semmit. Azt megtapasztaltam én is, hogy bizonyos körökben, társaságokban szinte „illetlenség” Jézus nevét kiejteni, nehogy sértsen valakit. Emberek kérésére, itt is, ott is, eltávolították a keresztény szimbólumokat, mert zavart kelthetnek. Híreket hallgatva megdöbbentett, amikor Ukrajnában azt akarták, hogy távolítsák el a kereszteket az utak széléről, ahol balesetek voltak, hogy ne zavarják a sofőröket a vezetésben. De vigasztal, hogy vannak, akik nagyon szeretik őt. Akik úgy élnek érte, hogy ha kell, meg is halnak. Örömmel olvasok szép gondolatokat Jézusról, és le is jegyzem magamnak, hogy visszatérhessek hozzájuk. Louis de Funes mondja: „Jézus Krisztus nekem gyermekkorom és serdülőkorom sugárzó társa volt. Most és mindenkorra pedig családi és hivatásos életem sugárzó társa.” Tolnay Klári gondolata: „Mögötte világok vannak, vízesések és szakadékok. Északi-sark és Egyenlítő. Jézus a titkom, erőm, bűntudatom, kegyelmem és feltámadásom.”
Az ilyen és hasonló gondolatok segítenek abban, hogy eldöntsem, melyik oldalra álljak.
És én kinek tartom őt? Minden Krisztus-követőnek néhány szóban, gondolatban el kellene tudni mondani azt, hogy számára kicsoda Jézus Krisztus. A felnőttek hittanóráján próbálkoztunk már ezzel, és tudom, hogy kezdetben nehezen megy. Többszöri próbálkozásra viszont igen szép gondolatok szoktak összeállni. Nem a teológiai tudományok ismerete, a tudás mennyisége dönti el, hogy jó-e a válasz, hanem a szeretet és a törekvés, hogy hozzá hasonlóvá váljunk.
– Jézus ember volt, mint mi. – mondja egy vitára kész hívő a papjának.
– Igaz. – válaszolta a pap. – Ember volt, mint mi, de mégsem olyan, hanem olyan, amilyenekké nekünk lennünk kellene.
Nem tudok bölcsen, szépen beszélni? Nem baj. Az igyekezet, hogy Jézus személyéhez közelebb jussunk, hogy tanítását megvalósítsuk, hatékonyabb válasz. Szeretettel odahajolni, megbocsátani, bocsánatot kérni, részvéttel lenni, segíteni erőnk szerint, kitartani az imában… világosabban beszélnek, mint a legtisztább szavak. És ott van a kereszt. „Ha valaki követni akar…, vegye fel keresztjét…!” Ha vállalni tudom, mindent elmondtam róla.
Egyik németországi templomban látható egy érdekes kereszt. Egyik felén a megfeszített Krisztus, másik felén a megfeszített ember. Krisztus, aki vállalta az embert, és az ember, aki vállalja Krisztust. Itt nem a szenvedés, a fájdalom kap hangsúlyt, hanem az odaajándékozás. Szent Pál apostol szavai jutnak eszembe: „Élek és, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.” Ha megpróbálok úgy élni, hogy szememet Krisztusra emelve szilárdan állok ott, ahová Isten helyezett, és nem engedek a szeretet huszonegyéből, már nincs is szükségem magyarázó szavakra.
László Áron
Megjelent a Vasárnap szeptember 16-i számában.
