Becsengettek, elkezdődött az iskola. Jó és rossz egyaránt várta a romániai, az erdélyi magyar közösséget, ugyanakkor az új tanév iskolai programja a politikai csatározások ellenére ismét és mindig újra a gyermek kíváncsiságát ki kell elégítse, a világban való eligazodását kell segítse, tanulásvágyát felkeltse. Az iskola mindenki számára meghatározó élmény, de nem mindegy, hogy ezt hogyan alakítják a tanítók, tanárok, nevelők. A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum iskoláink között kiemelt szerepet játszik, a főegyházmegye központjában van és minden tanügyi meg életmódbeli változás közepette is a papi hivatás ápolását is feladatának tekinti. Ezért is követjük mi is nagy figyelemmel az ott történő eseményeket, a nevelési kihívásokat és megoldásokat. Az új tanév itt új tanárokkal kezdődik, akikre a lelki nevelés feladatát bízták. Közülük most Tódor Attila spirituális mutatkozik be.
Ha valami elmúlik vagy múlóban van, az ember önkéntelenül is számot vet az idővel és az eltelt eseményekkel. Az elmúlt hónapok ebben a tekintetben számomra nagyon sokszor a magammal való szembenézést és visszatekintést hozták. Három év csíkszeredai plébániai szolgálat után augusztus 1-jével egy új életszakasz, szolgálati hely következik: a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisi megbízása, ami új kihívás. Minden kezdet nehéz – tartja a mondás. A kezdet szépsége a tenni akarásban, a kihívásban, a motivációban, az ismeretlen kalandban rejlik számomra. Ezekkel az elhatározásokkal, gondolatokkal nézek az új kihívás, szolgálat elé.
A tanévet Isten segítségül hívásával kezdtük. Isten hitünk szerint életünk ajándékozója és célja. Szülők, tanárok, diákok elfogódva tekintünk ilyenkor a mércére, az Úr Jézusra, akihez egyre jobban hasonlítanunk kell. Ő az, aki megfogalmazza, és elénk adja: „Aki meg akarja találni életét, elveszíti; aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.” (Mt 10,39) Egy olyan világban élünk, ahol nem szokás figyelni az értékre, a mércére, ahol az eszmények helyett sokszor több becsülete van az „aki bírja, marja” gyakorlatának. Nem ritka, hogy az eszményeket keresők, a magukat mércéhez mérők osztályrésze lenéző legyintés vagy gúnyos nevetés. Sokféle módon lehet élni, de meggyőződésem, hogy a keresztény életeszmény nem pusztán egy a sok lehetséges életstílus között, hanem ez ad értelmet az életnek, a tanulásnak, a tanításnak, a tudás továbbadásának pedagógus és szülő részéről, önmagunk szétosztása, szétajándékozása. Amikor elkezdtük az új tanév közös munkáját, vitába kell szálljunk a közfelfogással, a hétköznapok gyakorlatával.
Ismerős kép: a kisgyermek odaáll az ajtófélfához, kéri szüleit, jelöljék meg, mekkorára nőtt már. Újra és újra odaáll, kíváncsian nézi, elérte-e már a nagyobb testvérét. Célja, elképzelése, vágyai vannak, nagyobb akar lenni, mint amekkora most. A tanév kezdetén minden tanuló, szülő, pedagógus olyan kell legyen, mint a növekedni akaró gyermek. Ehhez Isten kegyelmére van szükség, de szükséges a tanuló, a pedagógus és a szülő hozzáállása is. Ez pedig azt jelenti, hogy elsősorban a tudásnak a melegágya az iskola, de ugyanolyan fontos a nevelés is. A teológiai líceumban plusz törekvés az isteni élet kialakítása, formálása a lelki programokon keresztül. Egy katolikus iskolának az isteni és emberi jellem formálásának is a műhelyévé kell válnia. Spirituálisként az isteni élet következetes műhelymunkásaként vagyok jelen, ebben látom szerepemet.
A végső cél az, hogy mindannyian olyan jó emberekké, Istennek tetsző ajándékokká legyünk, akik majd méltónak bizonyulnak arra, hogy elnyerjük az örök boldogságot Isten országában. Rengeteg változás, bizonytalanság között élünk, állandó mozgás, hullámzás teszi nehézzé a mindennapokat. Én hiszem és tudom, hogy van valaki, aki állandó, aki mindig egyformán szeret, mindig kész segíteni, nem veszíti el a bizalmát bennünk.
Mindannyiunk közös feladata az új tanévben, hogy közös munkával kirajzoljuk az eszményeket. Majd meg kell fogalmazni és meg kell keresni az eszközöket és az utakat. Egyúttal elhatározásainkat szívósan és kitartóan valóra kell váltanunk. Én hiszem, hogy a krisztusi mércéhez alakítva teljes értelme lesz az életünknek.
