Közösségi oldalán adta hírül Kovács József kudzsiri plébános, a kisszeminárium spirituálisa, hogy elkészültek az idén 200 éves templomuk orgonájának javításával. Tetszetős képek mutatják be az új díszítőelemekkel is ellátott, antik jelleget kapott külső megjelenésű hangszert. Az orgona eredeti építőjének kiléte nem tisztázott, a historia domus csupán az építés évét rögzíti: 1876.
A kereken százötven éves hangszer megújulásával kapcsolatosan megkeresésünkre részleteket is elárult a Fehér megyei kisváros plébánosa. A hangszert július 7-én bontották el és szállították Papp Zoltán székelyudvarhelyi műhelyébe, ahol teljes felújításon esett át: új szélládát kapott, tisztították a sípokat, cserélték a bőröket és posztókat, és új, megfelelő erősségű motort is szereltek a hangszerbe. A közelmúltban teljes renováláson átesett templom hangszerének a felújítására nem maradt már saját alap, de a város polgármestere, Adrian Teban és a helyi tanács az ügy mellé állt, és szinte teljes mértékben önkormányzati támogatásból sikerült a munkát elvégezni.

A plébános szerint valószínűleg övék a kisváros egyetlen templomi orgonája, és a személyes jóindulat mellett ezért is tarthatta fontosnak a város vezetése a kezdeményezés felkarolását. Már a helyi iskolából is érdeklődtek, hogy mikor lehetne orgonamuzsikát hallgatni – mesélte Kovács József. Az orgona kész, a munka nagyobbik része elvégeztetett: következik a megáldás dátumának rögzítése és az ünnepélyes átadás és használatbavétel.
Az írás megjelenik a Vasárnap hetilap 45. számában.




