Szeptemberi Mária-köszöntő Csíksomlyón

Negyedszázados jubileum és emlékező zarándoklat

0
60

A Házas Hétvége Mozgalom erdélyi megjelenésének 25. évfordulóját ünnepelték az elsőszombati Mária-köszöntőn Csíksomlyón. Az ünnep különlegességét az is adta, hogy a székelyudvarhelyi ferences kolostor szervezésében több mint 30 gyalogos zarándok érkezett a kegyhelyre annak emlékére, hogy 110 évvel ezelőtt, az előrenyomuló és betörő román hadtest elől, előbb a székelyudvarhelyi, majd a kolozsvári ferences templomba menekítették a csíksomlyói kegyszobrot. Ennek emlékére szeptember 12-én a székely anyavárosban is Mária-köszöntőt tartanak. 

Az 1950-es évek elején a spanyolországi Barcelonában indult a Házas Hétvége Mozgalom. A kezdeményezés Gabriel Calvo spanyol katolikus pap nevéhez kötődik. 1952-ben kezdett házaspároknak előadásokat és beszélgetéseket szervezni azzal a céllal, hogy segítsen nekik elmélyíteni kapcsolatukat, őszintébben kommunikálni egymással, és tudatosabban megélni a házasság szentségét. A Vatikán által is elfogadott mozgalom azóta közel 100 országban 3,5 millió házaspárnak segített és változtatta meg az életét. Erdélyben 25 évvel ezelőtt csatlakoztak a házaspárok és papok a mozgalomhoz. A szombati esti Mária-köszöntőn ezt az évfordulót is ünnepelték: az első imaórát – amelyet a gyimesi hívek vezettek – követően a másodikat a mozgalom résztvevői tartották.

A 18 órától kezdődő szentmise szónoka is a Házas Hétvége Mozgalom lelkivezetője, Vass Nimród-István, Gyimesfelsőlok plébánosa volt. Prédikációjában úgy fogalmazott: az Erzsébet-látogatás evangéliuma csodálatos mélységet ad a negyedszázados jubileumnak, hiszen „ez a találkozás, a sietség és a megosztott öröm szentírási alapja – pontosan az, amiről a Házas Hétvége Mozgalom is szól!” Hozzátette: Mária nem marad otthon a fogantatás után, nem zárkózik be a saját világába kiváltságos szerepében, hanem „sietve a hegyekbe ment”, azért megy, mert a szeretet sürgeti és azért is, hogy szolgáljon és megossza az örömét.

– 25 évvel ezelőtt Erdélyben is útra kelt valami. Házaspárok és papok indultak el egymás felé a „hegyeken át”, hogy megosszák egymással a házasság és a papság szentségének titkát. A kapott példák alapján elkezdődött a Mozgalmon belül a kezdeti szeretet-kapcsolat felelevenítése a már megtett közös út tapasztalatával, miközben megtanulták a párok egymást meghallgatni, egymással őszintén beszélni, az első szerelem világát a jelenben megeleveníteni. Ez a negyedszázad a szeretetteljes látogatások, a hétvégi mély találkozások története – mondta Vass Nimród-István plébános. Azt is kiemelte: ahogy Mária jelenléte békét és örömet vitt Erzsébet házába, úgy a Házas Hétvége Mozgalom is fényt, reményt visz Erdély egyházközségeibe.

A szentmise után a Házas Hétvége Mozgalomban részt vevő házaspárok vezetésével a fájdalmas olvasót imádkozták a zarándokok. A gyertyás körmenetben szintén a mozgalom tagjai vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát. 

Ezt követően Timár Sándor Asztrik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója megáldotta azt a liliomot is, amelyet a székelyudvarhelyi zarándokok hoztak magukkal, és amelyet Guia Laurean, Hugó ferences szerzetes, székelyudvarhelyi házfőnök a kegyszoborhoz érintett. A virágot a székelyudvarhelyi ferences templomban, a Szűzanya szobránál helyezik el. Székelyudvarhelyről több mint 30-an gyalogosan – mások személygépkocsikkal – Csíksomlyóra zarándokoltak annak emlékére, hogy 110 évvel ezelőtt, az előrenyomuló és betörő román hadtest elől előbb a székelyudvarhelyi, majd a kolozsvári ferences templomba menekítették a csíksomlyói kegyszobrot.

A korabeli források szerint: „Szeptember 5-én egész nap bennt voltak Somlyón (P. Sándor Vitális csíksomlyói házfőnök és Korbuly Ignác székelyudvarhelyi házfőnökhelyettes), s amit lehetett mindent felpakoltak a trénszekerekre, legelső sorban a drága szobrot s 5-én este szerencsésen visszaérkeztek Székelyudvarhelyre. (…) A szobrot szeptember 12-től 15-ig felállították a székelyudvarhelyi templomban, ahol tömegesen keresték fel a menekülők és imádkoztak hozzá a székelység e könnyes-keserves napjaiban. Szeptember 15-én délután a székelyudvarhelyi barátok is eljöttek legutolsókul a városból s magukkal hozták a rendkívül érdekes körülmények között megmentett csodatevő szobrot, mely jelenleg Kolozsvárt van s Erdély teljes megtisztításáig itt is marad.” (kolozsvári templom és kolostor historia domusa 1905-1945, p. 84-85. 2. A csíksomlyói ferencrendi templom Mária-szobrának megmentése az oláhok elől. Ellenzék – Politikai napilap, Kolozsvár, XXXVII. évf. 225. sz. (1916. október 3.) 1–2.)

Ugyancsak erre az eseményre emlékeznek szeptember 12-én a székelyudvarhelyi ferences templomban is, ahol ezúttal szintén Mária-köszöntőre hívják a zarándokokat. A csíksomlyói kegyszobor másolatával gyertyás körmenetet is tartanak. 

A következő Mária-köszöntő Csíksomlyón október 3-án lesz, Assisi Szent Ferenc tranzitusának, azaz boldog halálának 800. évfordulóján. Így az imaórák után, 17 óra 30 perckor a Szent Ferenc tranzitus-szertartásával kezdődik az ünnep, amelyen Assisi Szent Ferenc csontereklyéjét is elhelyezik a Szent Ferenc-oltáron.

Szöveg és fotók: Bíró István, ferences sajtóreferens