Vannak emberek, akik számára a segítségnyújtás nem tudatos döntés, hanem ösztön. Nem mérlegelik, hogy van-e idejük, energiájuk vagy kedvük megállni valaki mellett. Egyszerűen mennek. Mintha belül megszólalna egy hang, amely azt mondja: itt szükség van rád.
Ezt az elhivatott segítőkészséget gyakorolja évről évre a Gyergyói Vöröskereszt. Tusványoson 15. éve vannak jelen. Ott találkoztak útjaink Csibi Mártival, a Gyergyói Vöröskereszt egyik alapemberével.
Nem tanulható tulajdonság – sokkal inkább egy belső késztetés
A Gyergyói Vöröskereszt önkéntesei idén tizenötödik alkalommal teljesítettek szolgálatot Tusványoson. A szervezők ezt egy tortával is megköszönték nekik, de Márti szerint az igazi ajándék nem ez, hanem az a közösség és bizalom, amely az évek során kialakult közöttük.
„Mindig ugyanazzal a lelkesedéssel érkezünk. A mentőszolgálattal együtt dolgozunk: ők végzik a szakmai ellátást, mi pedig ott vagyunk minden olyan helyzetben, ahol gyors segítségre van szükség. Ha valaki rosszul lesz, ha sérülés történik, vagy csak támogatás kell, mi megyünk.”
Bár a legtöbben az elsősegélynyújtással azonosítják a Vöröskereszt munkáját, a szervezet tevékenysége ennél jóval sokrétűbb. Az év során adománygyűjtéseket szerveznek, rászoruló családokat támogatnak, ünnepek előtt csomagokat készítenek, és folyamatosan figyelik, hol van szükség segítségre. „A szociális munka ugyanúgy része a szolgálatnak, mint az elsősegély. Folyamatosan figyeljük, kik azok a családok, akiknek valóban szükségük van támogatásra. Az élethelyzetek változnak: van, aki talpra áll, más pedig nehezebb időszakba kerül. Nekünk ezt mindig újra kell látnunk.”
Arra a kérdésre, honnan merít erőt a nehéz napokon, Márti egy mély belső meggyőződéssel válaszolt. „Azt hiszem, vannak emberek, akik egyszerűen így vannak kódolva. A segítségnyújtás az alapminőségük. Van, akinek ez természetes, másnak egyáltalán nem fontos. Ezt nem lehet megmagyarázni. Olyankor valami belül egyszerűen pittyan egyet, és mész. Nem azon gondolkodsz, hogy most fáradt vagy-e, vagy éppen lenne-e jobb dolgod. Csak csinálod, mert nem tudsz másként reagálni.”
Elmondásuk szerint a segítő hivatást választók között sokszor olyan emberekkel találkoznak, akik maguk is megtapasztalták már a kiszolgáltatottságot, vagy épp irányt keresnek életükben. „Sokszor azt látom, hogy akik segítő szakmában dolgoznak, azoknak maguknak is nagy szükségük van segítségre. Talán éppen ezért tudnak ennyire odafigyelni másokra. Egyszer csak azt veszed észre, hogy már így élsz. Nem külön program az önkéntesség, hanem az életed része lesz. Másként kezdesz gondolkodni a világról és az emberekről.”
Ehhez pedig közösségre is szükség van – méghozzá olyan közösségre, ahol mindenki megtalálhatja a helyét. A Vöröskereszt csapatában többféle pozícióra többféle erősséggel és képességgel vállalkozhat az ember. Gyakran tapasztalják azt is, hogy a bizonytalan fiatalok mennyit változnak néhány hónap önkéntesség után. Sokszor elég egy kis bizalom vagy egy kisebb vezetői feladat ahhoz, hogy valaki elkezdjen hinni önmagában. „Nálunk mindenféle ember van. Van, aki kiváló szervező, más a pénzügyekhez ért, valaki nagyon jó vezető, más pedig akkor érzi jól magát, ha pontos feladatot kap. Egy közösség attól működik jól, hogy mindenki azt csinálhatja, amiben a legjobb. Ha valaki csak egy kicsit is elveszettnek érzi magát, azt mondanám, jöjjön közénk. Egy jó közösség hihetetlenül sokat tud adni. Nemcsak azért, mert együtt segítünk másoknak, hanem mert közben mi magunk is épülünk.”
Többek között ez az önkéntesség legnagyobb ajándéka. Miközben valaki idejét, figyelmét és erejét mások szolgálatába állítja, észrevétlenül ő maga is gazdagabb lesz. Mert a segítségnyújtás nem csupán cselekedet, hanem szemlélet is – egy olyan életforma, amely újra és újra emlékeztet arra, hogy a legfontosabb értékek mindig két ember találkozásában születnek meg.
Az írás megjelent a Vasárnap 2026/32. számában.
