A temesvári egyházmegye Szépszeretet Zarándokcsoport tagjai augusztus 22-én ismét különleges lelkinapon vettek részt: Máriaradnán találkoztak vajdasági magyar zarándoktestvéreikkel. Ez a találkozás immár szép hagyománnyá vált közöttük. Évről évre megtapasztalják, hogy ami egykor találkozásként kezdődött, mára valódi testvéri kapcsolattá mélyült. Az alábbiakban Czank Vivien beszámolóját olvashatják.
Az idei találkozó különösen szép létszámmal valósult meg: vajdasági testvéreink 63-an érkeztek, mi pedig 77-en vettünk részt a programon. Így összesen 140-en gyűltünk össze ezen az örömteli napon a Szűzanya oltalma alatt. Szép volt megtapasztalni, hogy bár különböző településekről és vidékről érkeztünk, Máriaradnán egyetlen nagy, imádkozó közösséggé válhattunk.
Idén mi lehettünk a házigazdák, és nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy vajdasági testvéreink ismét Máriaradnát választották találkozásunk helyszínéül. A kegyhelyen mindannyian úgy érezhettük: a Szűzanya gyermekei vagyunk, akik különböző vidékekről érkezve ugyanahhoz az égi Édesanyához jöttünk haza.
Szívből örültünk annak is, hogy vajdasági testvéreink lelki vezetőikkel együtt érkeztek. Savelin Zoltán atya, aki Martonoson teljesít lelkipásztori szolgálatot, az ünnepi szentmisén hirdette Isten igéjét, míg Széll József kispiaci plébános a délutáni szentségimádást vezette, illetve velük tartott Pozder Damján teológus is. Helyi lelki vezetőink közül jelen volt Szilvágyi Zsolt temesvár-józsefvárosi plébános, György Zoltán arad-gáji plébános és Ivonics Cosmin teológus, akik szolgálata és segítsége most is hozzájárult ahhoz, hogy ez a találkozás valóban gazdagító legyen.
Ez a szép lelki testvériség aligha jöhetett volna létre Kalmár Marika nélkül, aki közösségeink között kezdettől fogva szeretetteljes összekötő kapocsként van jelen. Kedvességével, segítőkészségével és fáradhatatlan szolgálatával szívét-lelkét beleadja abba, hogy kapcsolatunk fennmaradjon, egyre mélyüljön, és újra meg újra örömmel találkozhassunk egymással. Köszönjük neki mindazt, amit ezért a lelki testvériségért tesz. Isten áldja, őrizze és kísérje továbbra is minden lépését!
A nap már reggel testvéri szeretetben kezdődött. A zarándokokat a temesvár- józsefvárosi plébánián fogadtuk, ahol kávéval, teával és friss sós kiflivel vártuk őket. A köszöntések és az örömteli viszontlátás után útnak indultunk Máriaradnára. Délben ünnepi szentmisén vettünk részt a máriaradnai kegytemplomban. A szentmise volt találkozásunk igazi középpontja: az oltár körül már nem két különböző országból érkezett zarándokcsoport, hanem egyetlen imádkozó közösség, egy nagy család imádkozott.
„Drága gyermekeim! Önök a Boldogságos Szűz Máriához jöttek!” – ezekkel a szavakkal kezdte prédikációját Savelin Zoltán atya. Szép történetein és személyes tapasztalatain keresztül a Szűzanya felénk áradó szeretetéről és anyai oltalmáról, valamint a papi hivatás szépségéről és ajándékáról beszélt. Szavai arra emlékeztettek bennünket, hogy Mária szeretete mindig Szent Fiához vezet, és hogy az ő oltalma alatt mi is közelebb kerülhetünk egymáshoz.
A szentmise után megható pillanat következett: zarándokcsoportunk nevében szeretettel köszöntöttük Szilvágyi Zsolt atyát, pappá szentelésének 25. évfordulója alkalmából. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy papi jubileumának örömét ezen a napon velünk is meg kívánta osztani. Szeretetünk és hálánk jeléül egy kis ajándékkal is kedveskedtünk neki, és kértük a Jóistent, hogy továbbra is bőséges kegyelmével kísérje papi szolgálatát. Zsolt atyában olyan lelkipásztort ismerhettünk meg, akinek valóban fontos a rábízott emberek lelke. Szeretettel fordul híveihez, készségesen segít, meghallgat és bátorít. Közvetlenségével sokak számára nemcsak lelkipásztor, hanem jó testvér és atyai támasz is. Különösen szép látni azt a figyelmet és szeretetet, amellyel a gyermekek és a fiatalok felé fordul, jelen van életükben, és igyekszik őket közelebb vezetni Istenhez. Kívánjuk, hogy az Úr adjon neki továbbra is erőt, örömöt és kitartást hivatásában, őrizze meg szívében a papi szolgálat kezdetének lelkesedését, és tegye még sok-sok éven át áldássá mindazok számára, akiket gondjaira bízott.
Találkozásunk emlékére a velünk ünneplő lelkiatyáknak is egy-egy jelképes ajándékkal fejeztük ki szeretetünket és hálánkat azért a lelki szolgálatért, amellyel jelenlétükkel gazdagították ezt a napot.
Életünk egyik legfontosabb ereje a szeretet. Mindennapjainkban és közösségeinkben is minden e körül forog – ezt fejezi ki zarándokcsoportunk, a Szépszeretet, valamint ifjúsági kórusunk, a Szeretet Hangok neve is. Nagy örömünkre a kórus vezetői is részt vettek ezen az ünnepen. Szép énekeikkel, jelenlétükkel és segítségükkel még meghittebbé és emlékezetesebbé tették közös együttlétünket. Ninács János, valamint Maskulik Alpár és Hajni közreműködése különleges színt és örömet adott ennek a találkozásnak.
A kolostorban elfogyasztott közös ebéd után Zsolt atya tartott elmélkedést, amelynek középpontjában az Egyház és a közösség állt. Hogyan tudunk együtt maradni? Mitől lesz egy közösség valóban keresztény közösség? Mit tehetünk akkor, amikor nehézségek, nézeteltérések támadnak közöttünk? Erőteljes és elgondolkodtató szavai bizonyára mindannyiunk szívét megérintették, és arra indítottak bennünket, hogy őszintébben tekintsünk saját életünkre, kapcsolatainkra és közösségeinkre, még akkor is ha ez nem könnyű.
Az első fontos gondolat a megtérés és a változásra való készség volt. A közösségi élethez mindkettő hozzátartozik. Nemcsak a körülöttünk élőket vagy a körülményeinket szeretnénk alakítani, hanem saját magunkra is oda kell figyelnünk. A megtérés annak felismerése is, hogy nekem is van miben változnom. Ehhez pedig engednünk kell, hogy Isten belépjen az életünkbe, formálja gondolkodásunkat, szívünket és egymáshoz való viszonyunkat. Nem egyszeri változásról van szó, hanem mindennapos törekvésről: akarok napról napra változni, közelebb kerülni Istenhez és törekedni a jóra. Ahogyan Zsolt atya megfogalmazta: „Alakítani akarom, és engedem, hogy Isten alakítson.”
A második: megoldásokat keresni – „Megoldást keresni, nem hibáztatni”
A nehézségek idején nem az a legfontosabb, hogy kit hibáztathatunk. Sokkal keresztényibb kérdés ez: Mit tehetek én azért, hogy jobb legyen? Mit tehetünk azért, hogy jobban menjen? Nem kell egyszerre mindent megváltoztatnunk, de apránként, lépésről lépésre kereshetjük a megoldást és törekedhetünk a jóra.
A harmadik: a megbocsátás – „A béke legyen fontosabb, mint a saját igazunk” Az elmélkedés egyik fontos üzenete a megbocsátás fontossága volt. Megbocsátás nélkül hosszú távon sem a közösség, sem a család nem tud igazán megmaradni. Ehhez azonban kegyelemre van szükségünk. Kérnünk kell Istent, hogy segítsen megbocsátani akkor is, amikor ez emberileg nehéz. Elhangzott egy egyszerű, mégis mély gondolat: el kell fogadnom, hogy a másik embernek ugyanúgy helye van mellettem, ugyanazt a levegőt szívja, mint én. Nem kell mindenben egyformán gondolkodnunk ahhoz, hogy testvérek maradjunk. Érdemes feltennünk magunknak a kérdést: tudunk-e igazán szívből imádkozni, miközben valakire neheztelünk? A keresztény közösségben ezért sokszor a béke fontosabb, mint a saját igazunkhoz való ragaszkodás. A haragtartás rengeteg lelki energiát emészt fel, miközben sem bennünket, sem a másikat nem viszi közelebb Istenhez.
A negyedik: az ima – „Az ima összeköti a lelkeket.”
Az első keresztény közösségek példáját idézve Zsolt atya emlékeztetett bennünket a közös ima, a kenyértörés és a szentmise megtartó erejére. A mai ember sokszor fáradt és túlterhelt. Ilyenkor minden jobban zavar bennünket, és egyre nehezebben tudunk elcsendesedni az imában. Pedig éppen az imádság az, amely újra Istenhez és egymáshoz kapcsol bennünket. Ez igaz a családokra, de igaz minden keresztény közösségre is. A közösen imádkozó családnak nagyobb esélye van arra, hogy a nehézségek közepette is együtt maradjon, mert nemcsak emberi kötelékek tartják össze. „Az ima összeköti a lelkeket.” És ez különösen igaz egy zarándokközösségre. Zsolt atya gondolata számunkra útravalóvá vált: egy zarándokcsoport addig marad valódi közösség, amíg az ima az erőforrása, és olyan nélkülözhetetlen a számára, mint a mindennapi levegő.
Az ötödik: a szavak – „Szavainkkal is építsünk”
Az elmélkedés végén a kimondott szó felelősségéről is hallhattunk. Szent Jakab levelének tanítását felidézve Zsolt atya arra figyelmeztetett bennünket, milyen hatalmas ereje van a nyelvnek. Egyetlen szó képes sebet ejteni, és néha tovább fáj, mint egy testi sérülés. Egy meggondolatlan mondat olyan lehet, mint a szikra, amelyből erdőtűz támad. De ugyanez fordítva is igaz. A szó építhet, bátoríthat, erőt adhat és vigasztalhat. Ezért nekünk, keresztény embereknek meg kell tanulnunk jól bánni a szavainkkal. Kérnünk kell Istentől a bölcsességet, hogy tudjuk, mikor kell megszólalnunk, mit kell mondanunk, és mikor nagyobb szeretet hallgatni. A mai világban egyre több az elmagányosodó ember. A közösségi élet azonban áldozatot kíván. Vállalnunk kell egymást, a nehézségeket és olykor a közös keresztutat is. Nem kell egyik napról a másikra mindent megváltoztatnunk, de napról napra törekedhetünk a jóra: változni, megoldást keresni, megbocsátani, imádkozni és szeretettel szólni egymáshoz.
Az elmélkedést Széll József atya által vezetett szentségimádás követte a kegytemplomban. A nap gazdag eseményei után jó volt elcsendesedni az Oltáriszentség előtt, és mindazt, amit hallottunk és átéltünk, imádságban az Úr elé helyezni. Széll József atya szavai imádságra és elmélyülésre hívtak bennünket:
„Urunk, taníts meg bennünket imádkozni!” – taníts bennünket úgy imádkozni, hogy az ima valóban átformálja életünket. Taníts megbocsátani, amikor nehéz. Taníts a békét választani saját igazunk helyett. Taníts olyan szavakat használni, amelyek nem sebeznek, hanem gyógyítanak. És taníts bennünket úgy szeretni egymást, hogy közösségeinkben felismerhetővé váljon Krisztus jelenléte.
A lelki program után Lippára indultunk, ahol közös vacsora, beszélgetés és zenés kikapcsolódás zárta a napot.Az est sor án a kölcsönös szeretet kézzelfogható jelei sem maradtak el. Vajdasági vendégeinket egy-egy szép szenteltvizes üveggel ajándékoztuk meg, hogy ez a kis emlék otthonaikban is felidézze a Máriaradnán együtt töltött napot és a közös imádság kegyelmeit.Vajd asági testvéreink egy gyönyörű, Szűz Máriát ábrázoló táskával ajándékoztak meg bennünket. Szeretettel és hálával fogadtuk ezt a kedves figyelmességet, amely számunkra nemcsak emlék, hanem a két zarándokközösség között évek óta erősödő testvéri kapcsolat jelképe is. Az este szó szerint legédesebb fénypontját a torták jelentették. Ekkor még egyszer köszöntöttük Szilvágyi Zsolt atyát pappá szentelésének 25. évfordulója alkalmából.
Nagyon szépen köszönjük Rigó Mónika testvérünknek, hogy nagy szeretettel és áldozatos munkával elkészítette az ünnepi tortákat és az összes aprósüteményt. Isten fizesse meg százszorosan fáradozását, önzetlen szolgálatát és mindazt a szeretetet, amelyet munkájába beleadott! Külön hálával és szeretettel gondolunk Káfony Máriára (Babira), akinek áldozatos szervezőmunkája nélkül ez a találkozó aligha valósulhatott volna meg ilyen szépen. Egy 140 fős zarándoktalálkozó előkészítése rendkívül összetett és aprólékos feladat: számtalan részlet összehangolását, sok utánajárást, türelmet és odafigyelést kíván. Babi mindezt nagy odaadással végezte, gondoskodva arról, hogy a nap minden mozzanata a lehető legszebben szolgálja a közösséget és a találkozás örömét. Hálásan köszönjük fáradhatatlan munkáját, idejét és szeretettel végzett szolgálatát. Kérjük a Jóistent, adjon neki továbbra is bőséges erőt, egészséget és kegyelmet, hogy ezt a szép szolgálatot még sokáig folytathassa, mindannyiunk örömére és Isten dicsőségére
Így ért véget ez a tartalmas nap: imádsággal, találkozásokkal, ajándékokkal, énekkel és sok-sok szeretettel. Jó volt együtt lenni immár felszabadultan, megosztani egymással élményeinket, beszélgetni és örülni annak a testvéri kapcsolatnak, amelyet Isten évről évre tovább épít közöttünk. Máriaradnáról ezúttal sem csupán emlékekkel tértünk haza. Magunkkal vittük a találkozás örömét, az imádság erejét, a kiengesztelődés fontosságát és annak bizonyosságát, hogy közösségeinkért nekünk magunknak is nap mint nap tennünk kell.
Hálát adunk vajdasági testvéreinkért, lelki vezetőinkért, papjainkért és minden zarándoktársunkért. Köszönjük a többi testvérünk munkáját és áldozatát is, akik a fogadást, az étkezéseket, az utazást és a nap valamennyi részletét előkészítették. És hálát adunk a Szűzanyának, aki ismét összegyűjtött bennünket Máriaradnán. Kérjük égi Édesanyánkat, őrizze továbbra is ezt a szép testvéri kapcsolatot, kísérje zarándokútjainkat, és segítsen bennünket, hogy jövőre – amikor ismét vajdasági testvéreink lesznek a házigazdáink – ugyanilyen szeretettel és örömmel üdvözölhessük egymást.
Mert a zarándokút véget érhet, de az imádságban született testvériség velünk marad.
Czank Vivien
Forrás: temesvári egyházmegye
