A szentatya tegnap, augusztus 6-án reggel Assisiben résztvett a ferences lelkiséget követő fiatalok „GO! Franciscan Youth Meeting 2026” című találkozóján. Az Angyalos Szűz Mária bazilika előtti téren, lelkipásztori látogatásának első állomásán válaszolt a fiatalok kérdéseire. Elmagyarázta, hogy az evangéliumi radikalizmus „a fundamentalizmus ellentéte: nem tesz minket vakká és erőszakossá, hanem érzékennyé és figyelmessé”, és mindenki iránt befogadóvá.
Hogyan élhetjük meg ma Assisi Szent Ferenc lelki örökségét? Hogyan vállalhatjuk fel a szolgálat és a befogadás szellemét egy olyan világban, amelyet egyre inkább az elnyomás és a fogyasztás jellemez? És hogyan bízhatunk továbbra is egy olyan egyházban, amelyet szintén válságok és ellentmondások jellemeznek? Ezek voltak azok a kérdések, amelyeket három fiatal tett fel a pápának, akik nemcsak saját nemzedékük, hanem sok más nemzedék által is osztott aggodalmaknak adtak hangot. Leó pápa úgy döntött, hogy lelkipásztori látogatását az umbriai Assisi városában azzal kezdi, hogy a Santa Maria degli Angeli bazilika előtti téren találkozik a fiatalokkal. Hosszasan válaszolva minden kérdésükre, megismételt néhány kulcsfontosságú alapelvet: a vallást soha nem szabad politikai célokra felhasználni, míg a vezetésnek felszabadítónak, felelősségteljesnek és befogadónak kell lennie.
Árral szemben: Az emlékek gyógyítása és a megbékélés elősegítése
Elsőként a zágrábi Karolina szólalt fel. Azt kérdezte, hogyan maradhatnak az emberek Krisztus hiteles tanítványai, és hogyan osztozhatnak egy élő hitben, amely nem marad a templom falai között bezárva?Válaszul Leó pápa utalt a háború témájára, emlékeztetve arra, hogy Karolina „Európa egy olyan régiójából származik, amely mindössze harminc évvel ezelőtt tapasztalt meg háborút, valamint a vallási hovatartozás és a nacionalizmus veszélyes összefonódását”. A ferencesek régóta fennálló elkötelezettsége a párbeszéd iránt a régióban segített a katolikusoknak, az ortodox keresztényeknek és a muszlimoknak békében együtt élni. Leó pápa szerint ez az az út, amelyet továbbra is követni kell. „Manapság a közelség e hagyományához való hűség azt jelenti, hogy az árral szemben haladunk, az emlékek gyógyításán és a megbékélés elősegítésén dolgozunk. A keresztények egyre inkább arra hivatottak, hogy béketeremtők legyenek azokban a társadalmakban, amelyekben él a kísértés, hogy a vallást kihasználják a különböző identitások közötti konfliktusokban.”
A félretájékoztatás és az előítéletek félelmet keltenek; Krisztus megnyitja a szívet
Leó pápa hangsúlyozta: Assisi Szent Ferenc lelki fiaiként és lányaiként élni azt jelenti, hogy megértjük az evangéliumi radikalizmus valódi jelentését. Ez „a fundamentalizmus ellentéte: nem tesz minket vakká és erőszakossá, hanem érzékennyé és figyelmessé, mindig Jézust követve, ezért alázatosak és befogadóak mindenki iránt. Nem könnyű, de nagy örömet okoz” – állapította meg a pápa. Véleménye szerint ezen az úton haladni néha azt jelenti, hogy kényelmetlen vagy divatjamúlt döntéseket kell hozni, miközben ellenállunk minden manipulációs kísérletnek. „Krisztusról tanúskodni így egyszerre marad lenyűgöző és kihívást jelentő, mert megnyitja elménket és szívünket a mesterséges határokon túl – vagyis a félretájékoztatás és az előítéletek falai által teremtett félelmeken túl.”
A technológia elősegíti, hogy elfelejtsük hogyan legyünk együtt
Leó pápa ezután Assisi Szent Ferenc azon meglátásáról elmélkedett, hogy a szegénység közelebb hozhatja az embereket, még akkor is, ha látszólag távol vannak egymástól. Emlékeztetett arra, mit jelent egyháznak lenni: mindenki számára nyitott otthon, olyan közösség, amely meghallgat és megtapasztalja a testvériség örömét. Ez egy olyan hely is, ahol az emberek újra felfedezik az együttlét fizikai valóságát, a virtuális világon túl, és a csend értékét, amely „a háború ellentéte, annak erőszakával, kiabálásával és kegyetlenségével”. „Kedves fiatalok, milyen szép együtt lenni és ’Istenről beszélni’, és az Ő fényében magáról az életről szólni, annak minden szépségében, misztériumában és komolyságában!” „Tegyetek tanúságot erről az életmódról, bárhol is vagytok, különösen egy olyan korban, amikor a technológia elősegíti, hogy elfelejtsük, hogyan legyünk együtt hús-vér emberekként.”
Az egy életre szóló elköteleződés forradalmi cselekedet
A bolognai Giovanni megkérdezte a pápától, hogyan lehetséges teljes szívből igent mondani Istenre egy olyan világban, amely gyakran küzd azzal, hogy a közvetlen jövőn túlra vagy az örökkévalóság felé tekintsen. Azt is megkérdezte, mi segítette Robert Prevostot a saját hivatásának útján. „A végleges döntés meghozatala talán a legforradalmibb cselekedet” – válaszolta Leó pápa. A mai probléma „a szabadság időnként zavaros felfogásában” rejlik, amely azt az illúziót táplálhatja, „hogy a problémákat megoldhatjuk elmeneküléssel, mások elárulásával, vagy azzal, hogy csak néhány lépést teszünk meg az állandóan változó utakon, anélkül, hogy valaha is messzire mennénk”.
A pápa figyelmeztetett, hogy az új élmények, kapcsolatok és javak állandó keresése gyakran belső ürességre utal. Sőt, akár arra is vezethet, hogy az emberek másokat árucikként kezeljenek. Az igazi szeretet egészen más – mutatott rá XIV. Leó. „Az örökre szóló döntés nem zár minket ketrecbe, hanem nagyobb dinamizmusra nyit meg minket. A szeretet egy kivonulás, egy felfedezendő út, egy utazás, amelyet Isten vállal velünk. Ez minden hivatás igazi jelentése.”
Igent mondani a pápaságra
Giovanni kérdésére reagálva Leó pápa bepillantást engedett saját személyes útjába. Elmagyarázta, hogy a döntéseket minden nap meg kell újítani, és hogy a hivatás „a megváltás és a gyógyulás útja”. Napi elkötelezettséget és állandó éberséget igényel azzal szemben, ahogyan a bűn elhomályosíthatja az ember ítélőképességét. „Tapasztalatom szerint elmondhatom, hogy az Úr soha nem hagyott egyedül. Mindig elkísért, és olyan embereket is adott, akikkel együtt járhattam. A papi, az ágostonos közösség tagjának és misszionáriusnak szánt hivatásomban olyan fényre leltem, amely a mai napig vezet, mígnem igent kellett mondanom egy nagyon különleges elhívásra: a pápaságra.”
A városainkat elválasztó láthatatlan falak
Luigi, egy 22 éves szicíliai fiatalember, a Péter utódjának való engedelmességről kérdezett, különösen akkor, amikor nehéznek tűnik, vagy amikor botrányok merülnek fel az egyházon belül. Hogyan maradhatnak meg az emberek „ebben a gyógyító szeretetben?” – kérdezte. XIV. Leó leszögezte, hogy az egység közel áll Jézus szívéhez. A pápa, aki az egységet püspöki mottójának témájává tette, „forradalmi” dolognak nevezte. Az Egyház kudarcai és sebei ellenére ez az egység továbbra is lehetséges és látható. „Jézus körül olyan férfiak és nők, akik egyébként soha nem találkoztak volna, vagy nem töltöttek volna időt együtt, testvérekké válnak. Amikor az Egyháznak ez a csodája továbbra is megtörténik, hála Istennek, még ma is lenyűgöző a városainkban, amelyek tele vannak láthatatlan falakkal, amelyek elválasztják az embereket egymástól. Hányféle diszkrimináció és egyenlőtlenség szűnhet meg azonnal, ha testvérként ismerjük fel egymást!” – jegyezte meg Leó pápa.
Jézus ereje nem megaláz, hanem felemel
XIV. Leó válaszában a világ logikáját a feje tetejére állította, idézve a Magnificat szavait. Az igazi erőt nem az méri, hogy valaki képes-e önmagára összpontosítani, hanem az, hogy hajlandó-e alázattal szolgálni másokat. „Nem megragadni, hanem elfogadni; nem ragaszkodni valamihez, hanem visszaadni: ez Isten élete, amely meggyógyítja az Egyházat, és szabad néppé teszi, olyan hellyé, ahol az emberek lélegezni tudnak és üdvösséget találnak.” Jézus vágya az Egyház számára világos, zárta szavait a pápa: az Egyháznak az Ő Testévé kell válnia, és ki kell nyilatkoztatnia az Ő életét. Ez azt jelenti, hogy követni kell az Ő példáját, és másfajta erőt kell gyakorolni – olyat, amely nem megaláz, hanem felemel másokat.
Forrás: Antonella Palermo / Somogyi Viktória / Vatican News
