A Máramarosszigeti Magyar Napok keretében különleges eseményre került sor a Borromeo Szent Károly-plébániatemplomban: Pauliuc Melissa restaurátor szakos hallgató munkájának köszönhetően megújult Kádár Géza Jézus a kereszten című festménye, amelyet egy szentmisét követően meg is áldottak. Az esemény folytatásaként a fiatal restaurátor Kádár Géza magányos Krisztusa címmel tartott előadást a mű történetéről, kutatásáról és restaurálásáról. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele a festményről, Kádár Géza életművéről, valamint a restaurátori munka kulisszatitkairól.
Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy ezt a képet neked kell megmentened?
Ezzel a festménnyel már jó ideje szemeztem a máramarosszigeti templom sekrestyéjének folyosóján. Nem tudok pontos dátumot mondani, de gyakorlatilag attól kezdve, hogy oda kikerült. A többi kép mellett is kicsit szomorúan állt ott. Amikor elkezdtem komolyabban érdeklődni a restaurálás iránt, már kinéztem magamnak, sőt a felvételi tervemben is ezt a festményt jelöltem meg. Reméltem, hogy egyszer majd dolgozhatok rajta, és végül így is lett.
Máramarosszigetiként sokan nem ismerik Kádár Géza nevét. Mit kell tudni róla?
Kádár Géza érdekes személyiség volt. Máramarosszigeten született, akárcsak Hollósy Simon, és bár sokan mester–tanítvány kapcsolatot feltételeznek közöttük, valójában soha nem találkoztak. Hasonló életutat jártak be: mindketten Münchenben tanultak, majd visszatértek az országba. Kádár később Nagybányán bontakoztatta ki saját stílusát, és különösen a téli tájképei váltak ismertté. Nem véletlenül nevezték egy idő után a „tél mesterének”. Nyáron és tavasszal többnyire templomok kifestésén dolgozott, így saját témáira főként télen jutott ideje. Életét később az első világháború is meghatározta, többször költözött, végül Nagybányán telepedett le, ahol feleségével, Hevesi Erzsébettel egy élénk kulturális közösséget alakított ki.
Mondhatjuk, hogy a ez a festmény egyedülálló Kádár Géza életművében?
A kutatásaim alapján igen. Nem találkoztam más vallásos témájú festményével, és ez különösen azért érdekes, mert egy nagyon korai munkájáról van szó. A képen részletes felirat található: Peter Paul Rubens után, München, 1902. november 16. Ez tulajdonképpen egy tanulmánykép, egy másolat, amelyen keresztül Kádár a saját technikáját fejlesztette. Látszik rajta, hogy még keresi az útját, ugyanakkor már felismerhetők azok a színhasználati és anatómiai megoldások, amelyek későbbi munkáiban is megjelennek. A templombelsők festésein kívül más vallási témájú festményéről nincs tudomásom.
Tudta az egyházközség, hogy ilyen különleges alkotás van a birtokában?
Annyit tudtak, hogy Kádár Géza művéről van szó. A festmény hosszú ideig kallódott, még fásszínben és bádogtető alatt is tárolták, emiatt több alkalommal beázott. Amikor azonban felismerték, igyekeztek megőrizni. Az viszont csak a restaurálás és a kutatás során derült ki, hogy valószínűleg ez az egyetlen ismert vallásos témájú munkája.
Mi teszi különlegessé ezt az ábrázolást?
Nagyon érdekes összevetni Rubens eredeti művével. Közel háromszáz év választja el a két alkotást. Kádár igyekezett átvenni a barokk festészet bizonyos technikáit, például a háttér vöröses árnyalatainak finom átmeneteit. Ehhez vékony olajrétegeket használt, amelyek az idők során erősen elsárgultak. Restaurátori szempontból ez nehézséget jelentett, ugyanakkor jól mutatja, hogy a festmény kísérletezés eredménye volt.
Érdekes a felirat is. Nem a megszokott INRI rövidítés szerepel rajta, hanem a teljes szöveg három nyelven. A restaurálás során kiderült, hogy néhány betűt korábban átfestettek. Mivel ezek az eredeti szövegnek megfelelően kerültek vissza, végül nem távolítottuk el az átfestéseket.
Mi jelentette a legnagyobb kihívást a restaurálás során?
A beázások okozták a legtöbb problémát. A vászon nem túl jó minőségű, könnyen reagál a hőmérséklet és a páratartalom változásaira, ezért a festékréteg több helyen megrepedezett. A nedvesség miatt deformációk is kialakultak, amelyeket óvatosan kellett visszaalakítani. Kádár vastag, pasztózus festékréteggel dolgozott, ezért a hagyományos módszerek nem jöhettek szóba, több lépcsőben, alacsony hőfokon kellett dolgoznunk. Így sikerült egy kicsit esztétikusabb, egyenesebb felületet elérnünk. Szerencsére magában a festékrétegben néhány lepergésen túl nem volt túl sok károsodás. Szóval ezzel kicsit könnyebb dolgunk volt.
A tisztítás is rendkívül lassú folyamat volt. Valószínűleg nem lakkozták a képet, inkább olajjal frissítették fel az évek során, ami nagyon erősen kötődött az eredeti festékréteghez. Ezért lépésről lépésre, rendkívül óvatosan kellett haladnunk.
Egyszemélyes munka volt ez?
Ilyen eset nagyon ritkán fordul elő. Ebben a projektben folyamatosan ketten dolgoztunk: a konzulens tanárom és én. Emellett más restaurátorok véleményét is kikértük bizonyos kérdésekben. Például ezeknek az olajrétegeknek az esetében, ahol pont egy másik restaurátor mondta, hogy ő már találkozott ilyennel, és figyeljünk arra, nehogy további problémák legyenek. A restaurálás alapvetően csapatmunka, még akkor is, ha egy ember végzi a munka jelentős részét.
A festmény most új helyet kapott a templomban. Mit gondolsz erről?
A plébános javaslatára került a mostani helyére, és szerintem sokkal jobb környezetben van, mint korábban. A templom stabilabb hőmérséklete kedvez a hosszú távú megőrzésnek. Lehet, hogy a padokból nézve nem minden részlete látható tökéletesen, de amikor nyitva van a templom, bárki közelről is megtekintheti. Megfelelő megvilágítás mellett nagyon szépen kirajzolódnak a részletek.
Korábban is foglalkoztál Kádár Géza műveivel?
Ez volt az első festménye, amelyet restaurálhattam. A kutatás során azonban több alkotásával is találkoztam. Az egyik legérdekesebb felfedezés az volt, hogy több munkájának hátoldalán ugyanazok az ecsetnyomok jelentek meg. Valószínűleg szokása volt a megmaradt festéket a vászon vagy a fatábla hátoldalára kenni. Először azt hittük, véletlenről van szó, de később több művénél is megfigyelhető volt ugyanez a jelenség.
A válaszaid figyelve úgy látom, hogy érzelmileg közel került hozzád ez a festmény.
Szerintem aki nem pusztán monoton munkaként tekint erre a hivatásra, az előbb-utóbb minden festményéhez kötődni kezd, vagy a bosszankodások miatt, vagy annak szépsége vagy különlegessége miatt. Kádár Géza munkája is hamar közel került hozzám. Amikor hónapokon keresztül minden nap ugyanazzal a képpel foglalkozol, egyre többet tudsz meg a festőről is. Olyan, mintha egy kicsit az ő életében is kutakodnál. Ettől nagyon személyessé válik a munka.
Mivel gazdagodtál a restaurálás során?
Ez volt az első olyan munkám, amelyet nagyrészt én vezettem. Korábban inkább segítőként vettem részt restaurálásokban. Talán a felelősségtudat volt a legfontosabb tanulság. Itt nem lehetett másra hárítani a problémákat: ha valami nehézség adódott, nekem kellett megoldást találni rá. Ez sokkal tisztább képet adott arról, hogyan működik a restaurátori munka a gyakorlatban.
Amikor a restaurált festmény ismét a közösség elé kerül, lezárul egy történet, vagy inkább most kezdődik az új élete?
Nagyon remélem, hogy most kezdődik igazán. Szeretném, ha minél többen megismernék Kádár Géza nevét és történetét. Sokan hallottak már a nagybányai festőtelepről, de kevesebben tudják, hogy Kádár Géza Máramarosszigethez kötődik. Ha ezzel a festménnyel sikerül a helyieknek megmutatni egy darabka saját történelmüket, és felkelteni az érdeklődésüket a kulturális örökség iránt, akkor a restaurálás valóban elérte a célját.
Az interjú megjelent a Vasárnap hetilap 2026/29. számában.
