A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség szervezésében július 14–17. között ismét megrendezésre került a Lazulós. A tábor kötetlen formában hívja közelebb a fiatalokat a kereszténységhez, ezért nemcsak a hívőket, hanem minden érdeklődőt szívesen fogad. A szabadon választható programoknak köszönhetően mindenki a saját útját járhatta végig a tábor során.
A résztvevők érkezését követően hamar kezdetét vette az ismerkedés és a közösségépítés. A csapatjátékok segítettek feloldani a kezdeti izgalmat, így rövid idő alatt egy nyitott, barátságos légkör alakult ki. Az első nap fénypontja a nyitóest volt, amely az amerikai talk show-k hangulatát idézte meg. A napot egy kvíz és társasjátékozás zárta, ahol a résztvevőknek még több lehetőségük nyílt megismerni egymást és új barátságokat kötni.



Másnap Bíró Mária előadásával folytatódtak a programok, amelynek központi témája a szerepeink, az önismeret és a keresztény identitás volt. Az előadás után a résztvevők különböző műhelyfoglalkozások közül választhattak, ahol kisebb csoportokban beszélgethettek és mélyülhettek el az őket leginkább érdeklő témákban. A délután közösségi programokkal telt, az estét pedig a Metro Line zenekar koncertje tette igazán hangulatossá. A napot egy csillagos ég alatti Mamma Mia! filmvetítés zárta, amely remek lehetőséget adott a közös kikapcsolódásra.


A harmadik nap közös reggeli dicsőítéssel kezdődött, amelyet egy újabb előadás követett, ahol a résztvevők a keresztény identitás egy újabb oldalát ismerhették meg. Ezt követően ismét különböző műhelyfoglalkozások közül választhattak.

A délután folyamán a nagy sikert arató vízicsata mellett kreatív foglalkozások, például ékszerkészítés is várta az érdeklődőket. Az este hangulatáról a Lazulós Rock Band gondoskodott, koncertjüket pedig egy fergeteges DJ party zárta.

A tábor szentmisével zárult, miután a résztvevők egy élményszínház részesei lehettek, ahol a keresztény élet örömeit és kihívásait mutatták be interaktív formában. A program után elérkezett a búcsú ideje, közös fotók, ölelések és sok szép emlék kíséretében zárult az idei Lazulós.
Reméljük, hogy a táborban szerzett élmények, új barátságok és közös pillanatok még sokáig elkísérik a résztvevőket, és jövőre ismét találkozunk a Lazulóson.
Kerekes Sára
Fotók: Kiss Zoltán és Kozma Eszter





