Június 22-én hétfőn délután XIV. Leó pápa az ENSZ római székhelyű Világélelmezési Programjának Végrehajtó Bizottságát kereste fel évi közgyűlésén, melyen beszédet mondott és arra kérte a világ kormányait és népeit, hogy újítsák meg és erősítsék meg elkötelezettségüket, növeljék az éhség és annak kiváltó okai leküzdésére szánt erőforrásokat, és szüntessék meg azokat az akadályokat, amelyek meggátolják, hogy a segélyek eljussanak a rászorulókhoz.
Intézményük elkötelezettsége mélyen összhangban van a katolikus egyház küldetésével
Beszéde kezdetén a szentatya megköszönte a meghívást, hogy vegyen rész az ENSZ Világélelmezési Programjának Végrehajtó Bizottság éves ülésén és beszéddel forduljon az éves közgyűléshez. Köszöntötte a résztvevőket, akik elkötelezettek a vészhelyzetekben az életmentés és az élelmiszersegélynyújtás terén a konfliktusok és természeti katasztrófák idején. Intézményük elkötelezettsége mélyen összhangban van a katolikus egyház küldetésével, amely az emberi méltóság fenntartására és a testvériség előmozdítására irányul, összhangban az evangéliumi felhívással, hogy szeressük a felebarátjainkat (vö. Mk 12,31). Együtt osztozunk az éhség és az alultápláltság elleni küzdelem sürgető feladatában, miközben kezeljük a mögöttes strukturális okokat. Ahhoz, hogy ezt a feladatot hatékonyan elvégezzük, meg kell vizsgálnunk az előttünk álló kihívásokat, azok háttér okait és a tartós megoldásokhoz vezető utakat.
A hiteles együttműködés alkalmas közös etikai horizont hiányában meggyengül
Napjainkban a válságok elszigetelt eseményekből tartós valóságokká fejlődtek, amelyeket elhúzódó konfliktusok, krónikus élelmiszer-bizonytalanság, gazdasági kockázat és növekvő éghajlati sebezhetőség jellemez. Ez alapvető kérdést vet fel: a globális rend melyik alakzata képes ilyen körülményeket előidézni, reprodukálni és néha normalizálni? A kérdés már nem korlátozódik a beavatkozás módjára; ehelyett kiterjed annak megértésére, hogy a rendszer miért produkálja folyamatosan ugyanazokat a problémákat, amelyeket aztán kénytelen korrigálni. A nemzetközi rend egyre széttöredezettebbé válik, részben a multilaterális rendszer válsága miatt. Ahogy nemrégiben a Magnifica Humanitas kezdetű enciklikámban megjegyeztem, „a népek közös sorsának és a globális közjónak az eszméjét védő intézmények meggyengülni látszanak” (201. pont). A hiteles együttműködés fenntartására alkalmas közös etikai horizont hiányában a nemzetközi rendszer a multilateralizmustól „egy rendezetlen és konfliktusos multipolarizmus felé haladt, ahol bizalmatlanság uralkodik” (uo.). Ennek eredményeként az államok egyre inkább a biztonságra, a gazdasági növekedésre és a belső stabilitásra fordították erőforrásaikat, figyelmen kívül hagyva e kérdések és a multilaterális együttműködés közötti szoros kapcsolatot.
A szolidaritás fokozatos bürokratizálódásának veszélye
Ez a tendencia egy figyelemre méltó paradoxont tár fel: a példátlan globális termelési kapacitás a rendkívül sebezhető, folyamatosan bővülő zónákkal együtt létezik. Ugyanazok az erők, amelyek a gazdasági növekedést serkentik, gyakran súlyosbítják a kirekesztést és a marginalizálódást. Míg az emberi szenvedés enyhítését elvileg széles körben létfontosságúnak tartják, a humanitárius kérdések egyre inkább ki vannak téve annak a veszélynek, hogy a nemzetközi prioritások háttérbe szorulnak. Pontosan ebben a szakadékban az elvi elismerés és a gyakorlati prioritások között a szolidaritás fokozatos bürokratizálódásának, az emberi élet csendes árucikké válásának vagyunk tanúi. Egyrészt a humanitárius fellépést egyre inkább bürokratikus eljárások terhelik, amelyek késleltethetik a rászorulók megsegítését. Másrészt az alapvető javakhoz, így az élelmiszerekhez való hozzáférést túl gyakran befolyásolják gazdasági vagy stratégiai megfontolások. Ennek eredményeként azok, akik nem termelnek számszerűsíthető értéket, azt kockáztatják, hogy láthatatlanná válnak.
Az emberi személy már nem kerül szisztematikusan a nemzetközi cselekvés középpontjába
Ez a kettős dinamika komoly etikai kihívást jelent: az emberi személy már nem kerül szisztematikusan a nemzetközi cselekvés középpontjába. Ebben az összefüggésben fontos felismerni, hogy „míg a segély- és fejlesztési terveket bonyolult és érthetetlen politikai döntések, félrevezető ideológiai víziók vagy leküzdhetetlen vámakadályok akadályozzák, a fegyvereket nem” idézte a szentatya Ferenc pápa beszédét 2016 júniusából, amit a római FAO székház hasonló ülésén mondott. Valójában a konfliktusokat könnyebb „feltüzelni”, mint az embereket etetni. Ez a valóság nemcsak a működési hiányosságokat tükrözi, hanem a politikai és erkölcsi prioritások alapvető egyensúlyhiányát is – állapította meg Leó pápa. A következmények messze túlmutatnak a közvetlenül érintetteken. Azon túl, hogy humanitárius probléma, az éhség aláássa a társadalmi kohéziót, növeli a konfliktusok kockázatát és erősíti a kényszer-migrációt. Továbbá aláássa az államok és társadalmak azon képességét, hogy ellenálló intézményeket építsenek ki, hatékony oktatást biztosítsanak és előmozdítsák a fenntartható gazdasági fejlődést. Ezzel fenntartja a törékenység ördögi körét, amely végső soron a tágabb nemzetközi közösségre is hatással van.
A Világélelmezési Program több mint egy politikai, gazdasági vagy technikai szereplő: a nemzetközi szolidaritás konkrét megjelenése
Ebből a szempontból egyértelmű, hogy a humanitárius fellépés nem idegen a nemzetközi rendtől. Inkább a globális közösség felelősségét tükrözi a szolidaritás erősítésében, a kirekesztés elleni küzdelemben és minden ember Istentől kapott méltóságának elismerésében. A válságkezelésen túl tehát a nemzetközi intézmények a közös felelősség elvét testesítik meg, és megerősítik, hogy a nemzetközi közösséget egyesíti a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők iránti törődés. Ebben az értelemben a Világélelmezési Program több mint egy politikai, gazdasági vagy technikai szereplő; a nemzetközi szolidaritás konkrét megjelenése. Valójában ott, ahol a nemzeti intézmények visszavonulnak és a közösségi hálózatok felbomlanak, jelenléte segít megakadályozni, hogy a humanitárius válságok visszafordíthatatlan összeomlásba fulladjanak. Emiatt elengedhetetlen a többoldalú együttműködés iránti megújult elkötelezettség. Az egyre inkább széttöredezett és multipoláris világban egyetlen állam sem képes egyedül kezelni a globális kihívásokat. A tartós béke és a fenntartható, átfogó emberi fejlődés csak mindenki részvételével lehetséges, amelyet a közjóra irányuló hiteles nemzetközi párbeszéd és együttműködés ösztönöz. Egy ilyen megközelítéshez szilárd politikai akaratra van szükség, amely képes túllépni a rövid távlatokon és képes befektetni a globális közjavakba. „Ez a cél csak a hatékony politikák konvergenciájával és a beavatkozások összehangolt és szinergikus végrehajtásával érhető el. A testvéri harmóniában együtt haladásra buzdításnak kell vezérelvvé válnia” – utalt Leó pápa saját tavalyi beszédére, amikor meglátogatta a FAO római székházát.
A katolikus egyház – plébániák, egyházmegyék, Caritas csoportok – konkrét segítő szerepe
Ebben a szellemben a pápa arra kéri a világ kormányait és népeit, hogy újítsák meg és erősítsék meg elkötelezettségüket, növeljék az éhség és annak kiváltó okainak leküzdésére szánt erőforrásokat, és szüntessék meg azokat az akadályokat, amelyek meggátolják, hogy a segélyek eljussanak a rászorulókhoz. Ugyanakkor ennek a támogatásnak meg kell erősítenie az egyházzal és a civil társadalommal való együttműködést is. Mindezen szereplők kapacitásainak együttes megerősítése megsokszorozza kollektív hatékonyságunkat az éhség elleni küzdelemben – mutatott rá a Szentatya.
A felhívás hatékony végrehajtásához csökkenteni kell a felesleges bürokráciát, hogy az átláthatóság és az elszámoltathatóság az embereket szolgálja, ne pedig akadályozza a segítségnyújtást. Azokban a helyzetekben, ahol a kormányok nem rendelkeznek hatékony területi ellenőrzéssel, vagy ahol a humanitárius hozzáférés korlátozott, a megbízható helyi partnerek nélkülözhetetlenné válnak. A katolikus egyház – plébániákon, egyházmegyéken, Caritas csoportokon és más hit alapú kezdeményezéseken keresztül – gyakran eléri a kiszolgáltatott lakosságot olyan területeken, amelyekhez a nemzetközi szereplők nem férhetnek hozzá. Ezért arra buzdítja a pápa a Világélelmezési Programot és partnereit, hogy továbbra is támogassák ezeket az erőfeszítéseket.
A víz, az élelmiszer és az egészségügyi ellátás nem rendelhető alá piaci megfontolásoknak vagy geopolitikai érdekeknek
Ugyanilyen fontos ellenállni az alapvető emberi szükségletek áruvá válásának. A víz, az élelmiszer és az egészségügyi ellátás nem rendelhető alá piaci megfontolásoknak vagy geopolitikai érdekeknek. A megfelelő élelmiszerhez való hozzáférés alapvető emberi jog, amely minden ember méltóságában gyökerezik. Ennek a szükségletnek a kielégítése nemcsak a szenvedés enyhítését szolgálja, hanem a geopolitikai instabilitás mögöttes okainak kezelését is. Valójában az élelmezésbiztonság a globális és átfogó biztonság alapvető eleme. E tekintetben dicséretes, hogy a vészhelyzeti reagálási műveletek mellett a Világélelmezési Program kiterjeszti munkáját az azonnali segélyen túl a hosszú távú kezdeményezésekre, például az iskolás gyermekek étkezését biztosító programokra. Ezek a beruházások erősítik az oktatást, az emberi fejlődést és a társadalmi ellenálló képességet, tükrözve az emberi fejlődés átfogó jövőképét, amely elősegíti az egész ember méltóságát, lehetőségeit és jólétét.
Tehát nemcsak egy ügynökség hatékonysága forog kockán, hanem magának a nemzetközi együttműködésnek a hitelessége is. Szervezetük bizonyítja, hogy lehetséges egy megújult út; ehhez azonban elszántságra van szükség, hogy egyszerűsítsük azt, ami túl bonyolulttá vált, hogy rangsoroljuk a lényegeset, és biztosítsuk, hogy egyetlen személyről se feledkezzünk meg. Ez az elkötelezettség ugyanis abban a felismerésben gyökerezik, hogy minden ember rendelkezik veleszületett és elidegeníthetetlen méltósággal, amely a körülményektől, feltételektől vagy társadalmi státusztól függetlenül érintetlen marad. Isten feltétel nélküli és határtalan szeretetében gyökerező méltóság végtelennek nevezhető, mivel semmi sem csökkentheti, törölheti el vagy tagadhatja meg értékét – idézett a pápa Magnifica Humanitas enciklikájából. Pontosan ehhez az igazsághoz való hűségünk alapján mérhető a politikánk embersége, és így a nemzetközi közösség jövője is. A szentatya ezekkel az érzésekkel kéri Istent, hogy bőségesen áldja meg erőfeszítéseiket, hogy mindenki megkapja a mindennapi kenyerét, és méltóságban élhessen. Imádkozik értük, szeretteikért és azokért, akiket szolgálnak – zárta a beszédét a szentatya, melyet az ENSZ római székhelyű Világélelmezési Programjának Végrehajtó Bizottságához intézett.
Forrás: P. Vértesaljai László SJ
