Együtt ünnepelhettük június 13-án közösségünk éves imanapját a marosvásárhelyi Szent Család templomban. Öröm volt megtapasztalni, hogy közel 180 résztvevő gyűlt össze, nemcsak Marosvásárhelyről, hanem Erdély különböző sarkaiból is, hogy együtt keressük Isten jelenlétét, hallgassuk szavát és erősödjünk a közösségben.
Az imanap mottója, „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” (1Sám 3,10b) egész napunk vezérfonalává vált. Megtapasztalhattuk, hogy Isten ma is szól népéhez: az Igén keresztül, az elmélkedésekben, a tanúságtételekben, a közös imában, az imaszolgálatban, a dicsőítésben és a szentségimádás csendjében. A kérdés csupán az, hogy nyitott szívvel készek vagyunk-e meghallani Őt.
A délelőtti program Tuzson Attila segédlelkész elmélkedésével kezdődött, amely Jézus szavaira épült: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s így nyugalmat találtok lelketeknek.” (Mt 11,29b) Az elmélkedés arra bátorított bennünket, hogy a mindennapok kihívásai között is Krisztustól tanuljunk szelídséget, alázatot és békességet. A tanúságtételek során megtapasztalhattuk, hogy Isten milyen sokféleképpen szólítja meg gyermekeit, és milyen gazdagon munkálkodik azok életében, akik nyitott szívvel fogadják Őt.
A közösségi ima és az imaszolgálat lehetőséget adott arra, hogy személyesen is Isten elé vigyük örömeinket, kérdéseinket, sebeinket és terheinket. Sok résztvevő számára ezek a találkozások megerősítést, vigasztalást, gyógyulást, útmutatást és új felismeréseket hoztak. Többen úgy élték meg ezt az időt, mint amikor Isten nagyon személyesen és konkrétan szólítja meg őket, választ adva kérdéseikre vagy éppen új irányt mutatva számukra.
A délutáni program Szentlélekhívással folytatódott, majd Bajcsi Tibor osztotta meg gondolatait az 1Kor 3,7 igéje alapján: „Nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” Tanúságtétele emlékeztetett bennünket arra, hogy szolgálatunk és erőfeszítéseink csak akkor teremnek valódi gyümölcsöt, ha Isten munkálkodik bennünk. Meghívást kaptunk arra, hogy ne saját erőnkre támaszkodjunk, hanem engedjük, hogy Isten használjon bennünket akarata megvalósításának eszközeiként.
Az irgalmasság rózsafüzére, a dicsőítés és a szentségimádás során sokan békességet, örömöt és Isten közelségét tapasztalták meg. Jó volt együtt állni az Úr jelenlétében, és közösen megélni azt az egységet, amelyet csak a Szentlélek tud létrehozni. Megélhettük a mottó valóságát: Isten szólt, mi pedig figyelni próbáltunk rá.
Az imanap hálaadó szentmisével zárult, amelyet Szénégető István plébános celebrált. Szentbeszédében visszatért a nap mottójához, és arra hívott bennünket, hogy Sámuellel együtt mi is mindig készek legyünk meghallani Isten hívását, és megkülönböztetni azt a világ zajától. Ez keresztény életünk mindennapi feladata.
Hálát adunk Istennek mindazért a kegyelemért, amelyet ezen a napon megosztott velünk. Köszönjük az előadóknak, a szolgálattevőknek, a gyermekfoglalkozások munkatársainak és minden résztvevőnek, hogy együtt élhettük meg ezt a napot.
Hazatérve mindannyian magunkkal vihettünk valamit abból, amit ezen a napon kaptunk. Imádságunk, hogy a mindennapokban is újra és újra legyen bátorságunk kimondani Sámuel szavait: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”
Résztvevői visszajelzések
„Az imanapunk nagyon jól sikeredett. Jó volt megtapasztalni, hogy a különböző elmélkedések során Isten feladatot tud adni számunkra, tanít és sebeket gyógyít. Láttuk az örvendező arcokat, a nyitott szíveket, a formálódó szíveket, melyek befogadják Isten ajándékait. Ami rám különös hatással volt, az az arcok ragyogása volt az irgalmasság rózsafüzére alatt és utána. A tanúságtételek során hallhattam, hogy Isten mennyire választékosan szólít meg minket, és az Ő befogadásának alapfeltétele a nyitott szív. Ahol a szív nyitott, ott Isten gazdagon munkálkodik.” (Moldován Emőke)
„Áldásokkal telített nap volt. Az egész nap kegyelmekkel volt tele. Az elmélkedések megerősítették bennünk azt, amit hittel már tudtunk: „Isten igéje élő és ható” (Zsid 4,12). Szerintem mindenki azonosulni tudott Tuzson Attila segédlelkész gondolataival, aki arra biztatott az ige alapján, hogy Jézustól tanuljunk szelídséget és békességet. Bajcsi Tibor tanúságtétele hatalmas felkiáltójel volt, amely arra figyelmeztetett, hogy minden dicsőség a mindenség Urát illeti, aki felhasznál embereket az Ő munkájában, de a növekedést Isten adja. Ezért minden az Övé, nem a munkásaié. A szentbeszédben Szénégető István plébános személyközelbe hozta azt a feladatot, hogy Sámuellel együtt mi is mindig készen legyünk Isten hívását meghallani és megkülönböztetni a világ mindenféle zajától. Ez nemcsak hasznos, hanem egyenesen egzisztenciális jelentőségű. A tanúságtételek során megélhettük azt, amit Szent Pál apostol így fogalmazott meg: „hogy köztetek ti is, én is kölcsönös bátorítást kapjunk azon a hiten keresztül, mely bennünk van, bennetek és bennem” (Róm 1,12). Így működik Krisztus teste, az Egyház. Öröm volt látni az imaszolgálatot igénybe vevő testvéreink arcán a megnyugvást és a felszabadulást. Nem volt egy szomorú arc sem. Hazatérve megmutattam a fényképeket valakinek, aki ezt mondta: »Hihetetlen, de még a képeken is átjön az, amit mesélni szoktál erről a közösségről«.”
„Áldott nap, áldott közösség, mert áldott a mi Istenünk, mindnyájunknak Atyja Jézus Krisztusban. Legyen övé minden dicsőség most és mindörökké!” (Nagy Domokos)
„Az imaszolgálat alatt szabadulásban volt részem. Erős lelki tükör volt előttem: Isten szólt hozzám, és meghallottam, hogy mit kell tennem az Ő segítségével. Kérem, hogy adja hozzá a kitartó erőt, a hitet és a bölcsességet. Bajcsi Tibor tanúságtétele pedig azt a felismerést vittem magammal, hogy ne mi akarjunk megoldani olyan dolgokat, amelyek meghaladnak bennünket, hanem kérjük Istent, hogy használjon bennünket eszközként az Ő akaratának megvalósítására.”
Kiss Sándor
Fotó: Nagy Domokos
