Márai Sándor gondolatai színpadon Petrozsényben

0
20

Egy különleges, lélekemelő előadást mutatnak be Petrozsényban az I. D. Sârbu Színházban április 27-én, hétfőn 18 órakor. Márai Sándor Füves könyvét előadja Bogdán Zsolt színművész, közreműködik Binder Károly zongoraművész.

Márai Sándor Füves könyv – Az emberi utazása című előadás a Gyulai Várszínház előadása. A Füves könyv nem csupán bölcs gondolatok gyűjteménye – ebben az előadásban egy egységes, mély ívű utazássá válik, amely az ember önmegismeréséről, a világhoz való viszonyáról és az élet lényegéről szól. Elek Tibor válogatása és szerkesztése révén a szövegek új rendben, egymásra épülve rajzolják ki az „emberi utazás” történetét. A gondolatok egyszerre időtállóak és meglepően aktuálisak.

Bogdán Zsolt előadásában ezek a mondatok különleges erővel szólalnak meg – nem véletlenül kapott ezért a produkcióért Őze Lajos-díjat. Az est hangulatát tovább gazdagítja Binder Károly zenéje, amely hol kíséri, hol párbeszédbe lép a szöveggel – klasszikus és jazz elemek egyedi találkozásával. Ritka, inspiráló színházi élmény várható Petrozsényban.

Forrás: Petrozsényi plébánia