A magyar költészet napját magyar nyelvterületen 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ugyanakkor a költészet világnapját a világban március 21-én ünneplik. Az UNESCO (az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete) 1999-ben jelölte ki ezt a napot „azzal a céllal, hogy költői kifejezés révén támogassa a nyelvi sokféleséget és növelje a veszélyeztetett nyelvek megismerésének lehetőségét”. A világnap célja a versek olvasásának, írásának, megjelentetésének és oktatásának előmozdítása az egész világon. Ma, József Attila születésnapján ünnepeljük a sok szép magyar verset és költőt versolvasással.
ISTEN
Láttam Uram, a hegyeidet
S olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szivemet,
De apró szivem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
Elvész ő gyönge dadogása
S ágyam alatt hál meg a bánat:
Mért nem tudom hát sokkal szebben?
Mint a hegyek és mint a füvek
Szivükben szép zöld tüzek égnek
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott állsz az utjuk végén –
Meg nem zavarlak, én Uram,
Elnézel kis virágaink fölött.
1925 ősze
MILYEN JÓ LENNE NEM ÜTNI VISSZA
Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
Milyen jó lenne nem ütni vissza
Se kézzel, se szóval,
Világitni a napvilággal,
Elaltatni az éjszakával,
Szólni a gyávaság szavával,
De sose ütni vissza.
Lelkeimmel pörölnöm kéne
S élvén is vagyok most a béke.
Kristály patakvíz folydogál
Gyémántos medrü ereimben.
Szelid fényesség az ingem
És béke, béke mindenütt,
Pedig csak én élek vele!…
Fölemelnek a napsugarak,
Isten megcsókolja minden arcom
És nagy, rakott szekerek indulnak belőlem
A pusztaság fele.
1924. júl. 10.
