Az elkötelezett kapcsolat alapja: jegyeskurzus a Szent Gellért Alapítványnál

0
35

A szentegyházi székhelyű Szent Gellért Alapítvány csapata idén második alkalommal töltött el egy tartalmas hétvégét elköteleződni vágyó fiatal párokból álló népes csapattal, összesen tizenhárom párral. A március 13–15. között tartott eseményen, a Gyulafehérvári Családpasztoráció jegyeskurzus-anyagát követve, immár két házaspár vezette a témákat a párkapcsolatuk megerősítésére törekvő és egyházi házasságra készülő fiataloknak. A kilenc évvel korábban fiatal házasként, immár családpasztorációs és Szent Gellért-es munkatársként a Gergely házaspár, Tímea és Balázs programvezetőként volt jelen.

A március 13–15. között tartott alkalmon szó esett többek között a bibliai alapokon nyugvó, Isten terve szerinti férfi-nő kapcsolatról, szerelemről, egyházi házasságról, kommunikációról és konfliktusmegoldásról, a keresztény szexualitás és családtervezés csodáiról. Közben humoros ismerkedések, megerősítő megosztások, építő találkozások élményeiben volt részük a résztvevőknek. A kurzus befejezéseképpen Farkas László szentkeresztbányai plébános erősített rá a hétvégén megtapasztaltakra. Mi, a jegyeskurzus jelenlegi vezetői bízunk abban, hogy keresztény értékeken alapuló, elkötelezett házastársi kapcsolatok lehetnek a biztos alapjai életünknek.

György Ida

Forrás: Szent Gellért Alapítvány