A szatmári egyházmegye papjai március 16-án tavaszi papi gyűlésre gyűltek össze a püspökség dísztermében. A találkozó előadója Urbán Erik OFM, az erdélyi ferences rendtartomány tartományfőnöke volt, aki elmélkedéseiben Assisi Szent Ferenc személyét és lelkiségének időszerű üzenetét állította a középpontba. A papi gyűlés alkalmat adott arra is, hogy a szatmári egyházmegye sajtóirodájának munkatársai elbeszélgessenek vele hivatásának történetéről, a ferences lelkiség mai jelentőségéről, valamint arról, milyen üzenetet hordoz Szent Ferenc öröksége az egyház és a mai ember számára.
Hogyan szólította meg önt az Úr, és mi vezette arra, hogy a ferences rendben kövesse Assisi Szent Ferenc példáját?
1999–2000 körül járunk. A szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont diákja voltam, és már akkor az a gondolat foglalkoztatott, hogy érettségi után teológián folytatom tanulmányaimat a szatmári egyházmegye kispapjaként. Erről tudtak a paptestvérek, Reizer Pál püspök, és természetesen a családom is.
A döntésem mégsem egyik pillanatról a másikra született. Egy lelki napon – amelyet Solomayer Sándor atya és Fazekas Éva nővér tartott – arról beszélgettünk, hogyan tovább érettségi után. Ez az alkalom mélyen megérintett. Felidéződött bennem II. János Pál pápa pannonhalmi látogatásának emléke: ahogy a bencés szerzetesek habitusát lobogtatta a szél a bazilika előtt. Ez a kép valahogy mélyen bennem maradt.
Ekkoriban egy ideig a kartaúzi szerzetesek élete is vonzott: a radikális csend és életforma. De ez a gondolat hamar elhalványult.
A döntő fordulat akkor következett, amikor Fazekas Éva nővértől lelki olvasmányt kértem. Három könyvet adott, amelyből az egyik Assisi Szent Ferenc rövid életrajza volt, Én, Ferenc címmel. Ez a könyv különösen megragadott, mert első személyben íródott, mintha maga Ferenc mesélte volna el az életét. A könyv olvasása közben egyszer csak megfogalmazódott bennem egy gondolat: „Én úgy szeretnék élni, mint ez a férfi.”
Akkor még nem tudtam, hogy Erdélyben is vannak ferencesek. Nem ismertem a rend életét. Mégis egyre erősebben éreztem ezt a hívást. Ez a döntés azonban ellenállásba ütközött. A családban és az iskolában is voltak, akik nem értették, miért éppen a ferences életet választom. Az ismeretlenség talán félelmet keltett bennük: hogyan élnek a szerzetesek, milyen az élet a kolostorban? Én magam sem tudtam pontosan. De a hívás annyira erős volt bennem, hogy nem féltem.
A végső bizonyosság egy szentségimádáson született meg a székesegyházban. Azért imádkoztam, hogy Isten mutassa meg: egyházmegyés pap vagy szerzetes legyek-e. Ott olyan mély békét és bizonyosságot kaptam, hogy ferencesnek kell lennem, hogy szinte „repültem” hazafelé.
Nem sokkal később észrevettem, hogy a rózsafüzérem keresztje eltört és tau kereszt formájú lett, amely – később tudtam meg, hogy – a ferences lelkiség egyik jelképe. Ez számomra megerősítés volt. Így kértem felvételemet a rendbe, és 2000-ben megkezdtem jelöltségemet Csíksomlyón.
Hogyan alakult a ferences hivatás útja a kezdetek után?
A jelöltség egy ismerkedési időszak volt: ekkor kapcsolódtunk be a közösség életébe. Ezt követte a noviciátus. Ez olyan esztendő, amely a szerzetesi életformára készít fel. Ebben az időszakban mélyebben tanulmányoztuk Szent Ferenc írásait, a regulát, a rend történetét és a ferences lelkiséget.
Ezután tettem le első fogadalmamat Máriaradnán. Az örökfogadalmat 2006-ban Csíksomlyón tettem le. A teológiai tanulmányokat Gyulafehérváron végeztem, majd 2007-ben diakónussá, 2008-ban pappá szenteltek Csíksomlyón.
Első szolgálati helyem Kaplony volt, ahol három évet töltöttem. 2011-ben Csíksomlyóra kerültem templomigazgatóként. Itt a liturgikus élet szervezése, beosztása, a zarándokcsoportok fogadása és lelkipásztori szolgálat volt a fő feladatom.
A megszentelt élet évében Jakubinyi György érsek felhívott és elmondta, hogy arra gondolt: az egyházmegye területén szolgáló szerzetesek helynökévé szeretne kinevezni, amennyiben ezt elfogadom. Az érsek bizalmát és felkérését elfogadtam. Akkor azonban még nem volt teljesen világos, pontosan mi is lesz a feladatom, ezért időre volt szükség, hogy ez kirajzolódjon. Ebben segített a főegyházmegyei zsinat könyve, ahol a szerzetesekről szóló részben szerepelt egy javaslat: legyen a szerzetesek közül kijelölt személy, aki kapcsolatot tart a főegyházmegye vezetése és a szerzetes testvérek, nővérek között. Valójában nem történt más, mint hogy az érsek úr egy, az egyházmegyei zsinatban megfogalmazott javaslatot léptetett életbe. Az én feladatom így az lett, hogy kapcsolatot tartsak a szerzetesi közösségekkel, látogassam őket és – lehetőségeim szerint – találkozókat szervezzek, akár egyházmegyei, akár regionális szinten, hiszen az egyházmegye területe meglehetősen nagy.
2019-ben az erdélyi ferences rend káptalanja tartományfőnökké választott.
Az ember a teremtett világ gondozója, nem kizsákmányolója
Hogyan látja ma a ferences rend küldetését az egyházban és a társadalomban?
A világban ma sok szerzetesi közösség létszáma csökken, és ez a ferencesekre is igaz. De nem a megszűnésről van szó, hanem a jelenlét átalakulásáról. Egyes helyeken kevesebben vagyunk, így Európában is. Máshol viszont növekszik a rend.
Ha mi hitelesen éljük meg hivatásunkat és küldetésünket, az már önmagában példát adhat a mai ember számára. Ennek egyik fontos kifejezése az egyszerűbb életforma. Az, hogy ne a birtoklás, hanem a használat legyen a fontos. Kapunk javakat, eszközöket, de a kérdés az, hogyan viszonyulunk hozzájuk. Ide tartozik a teremtett világ iránti felelősség is. Nem azért, mert ez ma divatos téma, hanem mert a ferences lelkiség kezdettől fogva hangsúlyozza: az ember a teremtett világ gondozója, nem kizsákmányolója.
Hogyan lehet a XXI. században hitelesen megélni Szent Ferenc örökségét?
A ferences lelkiség alapjai nem változnak. A struktúrák változhatnak, de a lelkiség állandó.
Ha végigtekintünk a rend 800 éves történetén, azt látjuk, hogy egy-egy korszakban a ferences lelkiség bizonyos hangsúlyai kerülnek előtérbe: azok, amelyek az adott korban különösen időszerű üzenetet hordoznak. Csak egy példát említek: a szegények melletti kiállást. Sienai Szent Bernardin és rendtársai megalapították a Monte di Pietà nevű intézményt, amely tulajdonképpen egyfajta bankszerű kezdeményezés volt az uzsorásokkal szemben. Olyan kölcsönöket biztosítottak a szegények számára nagyon alacsony kamattal, hogy talpra tudjanak állni, és ne kelljen súlyos kamatterheket visszafizetniük. Így próbáltak segíteni az egyszerű embereken, a kiszolgáltatottakon és azokon, akik nehéz helyzetbe kerültek. Érdekes látni, hogy ez a középkori kezdeményezés ma ismét megjelent – például Afrika egyes területein –, modern formában. Ott is hasonló elven működik: kis kamatú kölcsönökkel segítik az embereket, hogy újra talpra állhassanak. Ez is mutatja, hogy a ferences lelkiség egyes hangsúlyai időről időre újra aktuálissá válnak.
A rend ma öt fontos prioritást fogalmaz meg: az imádság és az áhítat szelleme; a kicsinység, a szolgáló testvériség; a közösségi élet; a kezdeti és a folyamatos képzés; a misszió, az evangélium továbbadása. Ezek a prioritások megjelennek a ferences lelkiség minden részében. Így válik Szent Ferenc ma is élővé számunkra. Az az ember, aki szegényes ruhába öltözött, és akiről az életrajzírója azt mondja, hogy külsőre nem volt különösebben tetszetős, mégis az egész világ követte őt.
A ferences lelkiség egyik alapja az egyszerűség és a szegénység, amely nem elsősorban a javak teljes hiányát jelenti, hanem a tulajdonról való belső lemondást. A javakat használjuk, hiszen szükségünk van rájuk. Különféle szolgálatokat és hivatalokat látunk el, amelyekhez eszközök kellenek, másként nem tudnánk feladatainkat teljesíteni. A lényeg azonban az, hogy milyen lelkülettel viszonyulunk ezekhez a dolgokhoz. Az, hogy a tárgyakhoz, eszközökhöz vagy akár a világ szelleméhez hogyan állunk, végső soron rajtunk múlik: mennyit engedünk be mindebből az életünkbe, és milyen módon határozzuk meg saját hozzáállásunkat a dolgokhoz.
A békére és a kiengesztelődésre hív
A közelmúltban nagy figyelmet kapott Assisi Szent Ferenc sírjának feltárása és vizsgálata. Mit jelent ez a ferences család számára, és milyen lelki üzenetet hordozhat a mai hívőknek?
Szent Ferencet halála után nagyon rövid időn belül Assisiben temették el, mert több város is szerette volna magáénak tudni a szentet. Először a Szent György-templomban helyezték nyugalomra, majd később földi maradványait átvitték a tiszteletére épített bazilikába, a mai Szent Ferenc-bazilikába, amely pápai bazilika. A ferences testvérek azonban úgy elrejtették a sírt, hogy hosszú évszázadokon keresztül csak sejteni lehetett a pontos helyét a korabeli leírások alapján. Végül ásatások kezdődtek, amelyeket nagy titokban végeztek: éjszaka dolgoztak, majd nappal visszahelyeztek mindent, hogy a munkálatok ne legyenek láthatók a zarándokok számára. Így találták meg végül a kőszarkofágot, amely Szent Ferenc földi maradványait őrizte.
A szentek ereklyéinek tisztelete mindig arra emlékeztet bennünket, hogy Isten a testben megélt életet is megszentelte. Szent Pál mondja: „Testetek a Szentlélek temploma.” Amikor egy szent ereklyéjét tiszteljük, nem a csontokat imádjuk. Az ereklyék kiállítása Szent Ferenc lelkiségére irányítja a figyelmet. Amikor a szenteket tiszteljük, vagy a szobraik és képeik előtt imádkozunk, nem magát a szobrot tiszteljük. Ezek inkább segítenek abban, hogy kapcsolatba lépjünk azzal a személlyel, akihez fohászkodunk és akinek a közbenjárását kérjük. Ez olyan, mint amikor egy szerettünk fényképét nézzük: a kép segít kapcsolatba lépni azzal, akit szeretünk.
A mostani háborús események kapcsán sokan kiemelték Szent Ferenc békeüzenetét. Erre utalt a szentatya, Leó pápa is abban a bullában, amellyel meghirdette a Szent Ferenc-évet, és amelyben teljes búcsút engedélyezett a hívek számára. Ferenc életének utolsó időszakában a Naphimnuszba két új versszakot is beillesztett. Az egyik a békére hív. Amikor ugyanis meghallotta, hogy Assisi városának polgármestere és a püspök súlyos viszályban állnak egymással, két ferences testvért küldött hozzájuk, hogy olvassák fel nekik a Naphimnusz idevágó sorait: „Áldott légy, Uram, minden emberért, ki szerelmedért másnak megbocsát.” A hagyomány szerint ennek hatására kibékültek a város vezetői. Ezért tekintünk Szent Ferencre ma is mint a béke emberére. Szent Ferenc ereklyéinek tisztelete így a békére és a kiengesztelődésre hív.
Mit tartott fontosnak a papoknak tartott előadásában?
Két elmélkedést tartottam. Az elsőben Assisi Szent Ferenc személyét idéztük fel. Kiindulópontként azt a gondolatot vettem, amely szerint az emberi élet két nagy szakaszra osztható. Az első az identitás keresésének ideje: amikor kialakítjuk életünk kereteit. A második szakaszban már inkább ezeknek a kereteknek a tartalommal való megtöltése történik. A két szakasz között van egy átmenet, egyfajta törésvonal vagy híd, amely összeköti őket. Ezt a két életszakaszt vizsgáltuk meg Szent Ferenc életében is. Ott látjuk a gazdag kereskedő fiát, aki jó kereskedő lehetett volna, aki a lovagi cím megszerzéséről álmodott, és előkelő életre vágyott. Majd megjelenik életének második szakasza: amikor közösséget alapít, rendet szervez, regulát ír, és végül életének beteljesedéseként megkapja a stigmatizáció kegyelmét. A kettőt a megtérés folyamata köti össze.
Ebből kiindulva arról elmélkedtünk, hogyan lehetünk mi is „egyházépítők”. A tégla az életünk, a kötőanyag a bűnbánat és az egyházhoz való hűség, az úti eledel pedig az eucharisztia. Arról is elmélkedtünk, hogy mindez hogyan van jelen a mi papságunkban ma. Szent Ferenc a stigmatizációban Krisztus sebeit kapja meg. Ez arra is emlékeztet bennünket, hogy mi magunk is sebeket hordozunk: sebeket adunk és sebeket kapunk – nemcsak az Úrtól, hanem egymástól is. A kérdés az, mit kezdek ezekkel a sebeimmel. Hogyan tudom őket beépíteni a hitembe és a hivatásomba úgy, hogy ne fáradjak el, ne üresedjek ki, hanem éppen ellenkezőleg: mélyüljön a hitem, és újra meg újra meg tudjak újulni. Összességében azt a vonalat kerestük, amely a hivatásunkat jelképezi. Ez a vonal néha nagyon vékony, máskor erősebb; olykor jól látható, máskor még a magunk számára is elhalványul. Mégis ez az a vonal, amely végigkíséri az életünket, és segít újra felfedezni: mit jelent ma számomra a papság, és hogyan tudom betölteni azt a küldetést, amelyet rám bízott az Úr.
A második elmélkedés címe: Isten a kezünkbe adja magát. Szent Ferenc írásai nyomán arról gondolkodtunk, hogy a pap egyszerre viseli Krisztus méltóságának jelét és a szolgálat kötényét: úgy kell szolgálnia, hogy életében Krisztus legyen látható, és az eucharisztia körül megélt papi egység erősítse hivatását.
Mit üzenne a fiataloknak, akik életük útját keresik?
A ferences hivatás sok kincset rejt. Az egyik az egyszerű élet öröme. A mai világban sok fiatal vágyik a letisztult, puritán életformára. Fontos a környezetvédelem, a teremtett világ szeretete is. A természetben felismerhetjük Isten szépségét. Ugyanilyen lényeges a béketeremtés: a saját környezetünkben lehetünk a kiengesztelődés eszközei. A ferences lelkiségben nagy szerepe van az irgalmasságnak is: amikor a szívünkből adunk valamit másoknak. A ferences lelkiséghez egy sajátos imamód is tartozik: a szemlélődés az aktív életben. A ferences rend ugyanis nem kifejezetten kontemplatív rend, hanem inkább missziós, ezért sokszor nincs lehetőség hosszú elmélkedésekre, mint például a klarissza nővérek életformájában. Mégis megélhetjük a szemlélődést úgy, hogy az imádságban kapott indításokat és a jó Isten útmutatásait azonnal a tetteinkben valósítjuk meg. Így válik valóra az, amit Szent Ferenc „visszaadásnak” nevez: amit Isten személyesen nekünk ajándékoz, azt mi a cselekedeteinkben adjuk vissza neki.
Gazdag programmal készülnek Szent Ferenc tranzitusának 800. évfordulójára
Hogyan készülnek Szent Ferenc tranzitusának 800. évfordulójára?
Egy tízfős munkacsoport dolgozik a ferences család különböző ágaiból: testvérek, nővérek és világi rendtagok.
Nagyböjtben már elindult egy napi üzenetsorozat az erdélyi ferencesek közösségi oldalán.
Emellett havonta cikkek és videók jelennek meg Szent Ferenc életének „tranzitusairól”, vagyis átmeneteiről. Szent Ferenc életének végén beszélünk a nagy tranzitusáról, vagyis az átmenetről. Ez a nagy átmenet azonban sok kisebb tranzitusból áll össze. Ilyen átmenet például a születés, a gyermekkor, az ifjúkor, a megtérés, a rendalapítás vagy az élet kihívásai – mindegyik valaminek az elhagyását és egy új szakaszba való belépést jelenti. Szent Ferenc életének ezekre az átmeneteire reflektálva szeretnénk felismerni azt is, hogyan jelennek meg a tranzitusok a mi életünkben. Ennek jegyében cikk- és videósorozat készül, valamint fiatalok és gyermekek számára is számos programot szervezünk, amelyek ezt a témát dolgozzák fel.
A fiatalok számára külön programok készülnek, találkozókkal és lelki eseményekkel. A központi ünnep október 3-án lesz, amikor a ferences templomokban megemlékeznek Szent Ferenc haláláról.
Hogyan lehet ma továbbadni Szent Ferenc üzenetét?
Szent Ferenc lelkiségében nagyon fontos ez a gyakorlatiasság. Amikor az ember felismeri életében Isten útmutatását, meghívását vagy egy konkrét küldetést, akkor nem érdemes túl sokáig mérlegelni, hogy hogyan és merre tovább – hanem el kell kezdeni megvalósítani azt.
Szent Ferenc élete végén ezt mondta testvéreinek: „Testvérek, kezdjük el szeretni a jó Istent, mert még valami keveset tettünk mindezidáig.” Ebben a mondatban benne van egész lelkületének dinamizmusa: a keresés, a tenni akarás és az állandó megújulás vágya.
Fontos az imádságban való elmélyedés, de ebből fakad a küldetés is: hogy mindannyian, saját életállapotunk és hivatásunk szerint, a mindennapi életünkben – ott, ahol élünk és dolgozunk – megéljük és továbbadjuk az evangélium üzenetét.
Forrás: szatmári egyházmegye
