A szülőföldjüktől távol, a Szovjetunióban elhunyt deportált németek lelki üdvéért, valamint az erőszak, a háború és a kitelepítések áldozataiért imádkoztak 2026. február 20-án, pénteken, a temesvár-belvárosi Szent Katalin-templomban bemutatott szentmisén az érintettek családtagjai, leszármazottai, a Német Demokrata Fórum képciselői és más hivatalosságok.
A Szovjetunió Államvédelmi Bizottságának egyik rendelete alapján, amelyet 1944. december 16-án írt alá Joszif Visszarionovics Sztálin, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, 81 évvel ezelőtt, 1945 januárjában Romániából bánsági svábok és hegyvidéki németek, erdélyi szászok és szatmári svábok tízezreit hurcolták el a Szovjetunióba kényszermunkára, úgynevezett „újjáépítési munkákra”. A deportálás a 17–45 év közötti férfiakat és a 18–30 év közötti nőket érintette. A bánsági svábok és a hegyvidéki németek nagy többsége római katolikus vallású volt, a temesvári egyházmegye plébániai közösségeihez tartozott.
Megemlékező szentmise
A szülőföldjüktől távol, a Szovjetunióban elhunyt deportáltak lelki üdvéért, valamint az erőszak, a háború és a kitelepítések áldozataiért imádkoztak 2026. február 20-án, pénteken, a temesvár-belvárosi Szent Katalin-templomban bemutatott szentmisén mindazok, akik meg akartak emlékezni az akkori tragédiákról: hivatalos személyek, a Romániai Német Demokrata Fórum képviselői, a deportáltak hozzátartozói és a hívek. A szentmisét 11 órakor Johann Dirschl általános helynök mutatta be, Walther Sinn szemlaki evangélikus–lutheránus lelkész jelenlétében. Koncelebrált Hajdú József ny. plébános. A liturgia után koszorúzásra került sor a deportáltak emlékművénél, az Adam Müller-Guttenbrunn Ház kertjében.
A szentmisén és a megemlékező rendezvényeken részt vett Anja Zougouari, a Német Szövetségi Köztársaság temesvári konzulja, Ovidiu Ganț, a Romániai Német Demokrata Fórum (RNDF) parlamenti képviselője, dr. Paul Jürgen Porr, a Romániai Német Demokrata Fórum elnöke, dr. Johann Fernbach, a Bánsági Német Demokrata Fórum elnöke, Erwin Josef Țigla, a Bánsági Hegyvidéki Német Demokrata Fórum elnöke, Cornelia Elena Micicoi, Temes megye prefektusa, valamint Ignaz Bernhard Fischer, az Oroszországba deportáltak Romániai Egyesületének elnöke. A megemlékező szentmisén jelen voltak többek között Nagyszentmiklós, Lugos, Buziásfürdő, Szakálháza, Szentandrás, Resicabánya és Arad német közösségei, valamint a „Banater Kranz” csoport képviselői. A liturgia zenei szolgálatát a, Bajkai-Fábián Róbert székesegyházi orgonista végezte.
– Ma szentmisét mutatunk be mindazokért, akiknek szenvedniük kellett – a Szovjetunióba deportáltakért. Szörnyű időszak volt ez a romániai német kisebbség számára. Sok rokonunkat, barátunkat, ismerősünket és szomszédunkat besorozták a háborúba. A háború még be sem fejeződött teljesen, amikor az otthon maradottakat – férfiakat, de főként 16 és 40 év közötti nőket – kényszermunkára vitték Oroszországba. A statisztikák szerint körülbelül 15%-uk soha nem tért vissza. Azt hiszem, mindenkinek volt valakije Oroszországban, talán olyan is, akit ott veszített el. A Dirschl nagyapám is Oroszországban volt, két fivérével és két nővérével együtt, Donbászban, amelyről ma olyan sokat hallunk. A másik nagyapám Angliában volt hadifogságban, a testvérével együtt. Apai nagyanyám apám születésekor meghalt. A másik nagyanyám otthon maradt az édesanyámmal, aki akkor még kicsi volt, de a testvéreit – egy fiút és három lányt – szintén Oroszországba hurcolták. A fiú mindössze 14 éves volt, mégis elvitték, és nővérei szeme láttára agyonlőtték. Láthatjuk tehát, hogy azok kegyetlen idők voltak. Ráadásul azt sem tudták, meddig tart – egy-két vagy öt évig, vagy még tovább – mondta bevezetőjében az általános helynök.
A leszármazottak kötelessége az emlékezés
Az evangéliumi szakaszt Hajdú József olvasta fel. A deportáltak himnuszaként ismert Tief in Russland bei Stalino (Oroszország mélyén, Stalino közelében) kezdetű dalt Werner Stein adta elő, miközben a jelenlévők halkan vele együtt dúdolták a dallamot. Német és román nyelven elmondott homíliájában a vikárius történelmi adatok segítségével emlékezett az akkori eseményekre, és idézett Mircea Rusnac Deportarea germanilor în Uniunea Sovietică (1945). Cu referire specială la Banat [A németek deportálása a Szovjetunióba (1945). Különös tekintettel a Bánságra] című kötetéből: „A cári Oroszország, majd a Szovjetunió története bővelkedik olyan esetekben, amikor a hatalom tömegesen deportált lakosságot azokból a térségekből, ahol nagyobb ellenállás mutatkozott a represszív kormányzati rendszerrel szemben, az ország legnehezebben megközelíthető vidékeire (Szibéria, Kazahsztán, Távol-Kelet, Vorkuta, Kolima-vidék stb.). A jelenség a második világháború idején erősödött fel, amikor a szovjet vezetők egész népeket deportáltak azzal az indokkal, hogy együttműködtek a megszállóval. Az első ország, amely ezt a jelenséget megtapasztalta – mivel elsőként szállta meg a Vörös Hadsereg, és amelyet a szovjet befolyási övezetnek engedtek át – Románia volt. Az 1944. szeptember 12-i román–szovjet fegyverszüneti egyezmény előírja, hogy Románia 100.000 munkást köteles biztosítani a Szovjetuniónak. Figyelembe véve a német kisebbség magatartását Romániával szemben Hitler hatalomra jutása óta, különösen 1940-től kezdődően, a román kormány a következő csoportokat jelölte ki: 17–45 év közötti férfiak és 18–35 év közötti nők, 27.000 erdélyi szász, közülük 16.000 nő, 35.000 bánsági sváb, közülük 20.000 nő, valamint 18.000 német Románia más térségeiből.”
A záróáldást követően ünnepi beszédek hangzottak el dr. Johann Fernbach, a Bánsági Német Demokrata Fórum elnöke, dr. Paul Jürgen Porr, a Romániai Német Demokrata Fórum elnöke, Anja Zougouari konzul, Cornelia Elena Micicoi prefektus, valamint a temesvári polgármesteri hivatal képviselője részéről. A felszólalók hangsúlyozták, hogy a deportáltak leszármazottainak kötelessége megőrizni az emlékezetet, hiszen a múlt szenvedéseinek elfeledése az elszenvedett igazságtalanság relativizálását jelentené. Ez a megemlékezés nem csupán a múltra tekint, hanem egyben felhívás is a mai társadalom felé: őrizzük meg emberségünket, és védelmezzük minden egyes ember méltóságát. Ahogyan Johann Fernbach megjegyezte, 2026-ban a Bánságban még 17 olyan egykori deportált személy él, akik visszatértek a Szovjetunió lágereiből. – Minden év elején felidézzük ezeket a borzalmakat, és üzenetet küldünk a jövő nemzedékeinek: ilyen események soha többé ne történjenek meg – fogalmazott az elnök.
Visszaemlékezés az embertelenségre
Ignaz Bernhard Fischer, az Oroszországba Deportáltak Romániai Egyesületének elnöke, a deportálás túlélője, aki 1926. október 2-án született, megosztotta a lágerben átélt tapasztalatait: – Éhség, nehéz munka és szinte semmi ennivaló. És talán ez volt a legnehezebb, amit el kellett viselni. Amikor tudod, hogy ma nem fogsz erőre kapni, holnap sem, holnapután sem, még egy hónap múlva sem. A tetvek és más élősködők éjjel-nappal gyötörtek minket. Már nem tudtuk, hogyan segítsünk magunkon. Így telt az idő. Nem tudtad, hogy holnap, holnapután vagy a jövő héten még életben leszel-e – vagy sem. És képzeljék el, mennyi fiatal maradt ott, halálra ítélve bíró nélkül. Soha nem álltak bíró előtt. Éhség, nyomor, kétségbeesés – így haltak meg. Nekünk mégis szerencsénk volt, és végül 1949-ben hazatérhettünk. De amit átéltünk és elszenvedtünk, az olyan mélyen belevésődött a szívünkbe, hogy azt mondjuk: ilyen soha többé nem történhet meg a világon. Ezért törekszünk arra, amennyi erőnk van, hogy másokat meggyőzzünk: az ember maradjon ember, és ne váljon embertelenné. De ez csak akkor lehetséges, ha az emberekben van szeretet és Istenbe vetett hit. Ha nincs hit – honnan vegye az ember az erőt? Étel nélkül testileg sorvad el az ember. Hit nélkül lelkileg sorvad el. Mindkettőre szükségünk van. És amikor az emberek istentelenné válnak, akkor az emberségüket is elveszítik. Csak annyit mondhatok: ha jobb jövőt akarunk, akkor csak az Istenbe vetett erős és meggyőző hit segíthet.
A szentmise után a jelenlévők az Adam Müller-Guttenbrunn Ház kertjében a deportáltak tiszteletére felállított emlékműhöz vonultak, ahol imádság és főhajtás, koszorúzás következett. A virágok a szenvedést átélők iránti tiszteletet és hálát fejezték ki.
A temesvári püspökség sajtóirodája
