Nagybányán a világegyháztól eltérően ezen a héten ünneplik a keresztény egyházak közös imahetét, amelyet világszerte minden évben január harmadik hetében tartanak. Az idei imahét programadó témája: „Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól.” (Ef 4,4). Nagybányán február 1–8. között imádkoznak a Krisztus-hívők egységéért a város keresztény felekezeteinek elöljárói és hívei.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án a nagybányai Szentháromság-templomban Bak Enikő református lelkipásztor hirdette az igét, aki az idei mottóból vett, Károli Gáspár bibliafordításban szereplő „elhivattatok” szenvedő igealak szerepéről beszélt. A Tarzusi Saul – későbbi Pál apostol megtérését hozta példaképül, aki nem akart megtérni, hanem elszenvedte a megtérést. Valaki más akarta, hogy arcra essen, megvakuljon: meghalt, hogy újjászülessen, benne minden átértékelődött. Ady Endrének Az Úr érkezése című verséből idézett az igehirdető: „És megvakultak hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, de őt, a fényest, nagyszerűt, mindörökre látom.” Legfőbb értéknek látja azt, akit ő üldözött.

Az apostoli hitvallásban is szenvedő igealakok vannak: megfeszítteték, eltemetteték… mert Isten megengedte. A cselekvő maga Isten. A mi feladatunk pedig az, hogy teljes alázatossággal, teljes szelídséggel, teljes türelemmel mindig, mindenben Istennek engedjünk, semmint embereknek. Ki képes erre?
Munkácsy Mihály monumentális trilógiájának egyik eleméről, a Krisztus Pilátus előtt festményéről is beszélt Bak Enikő lelkész. Pilátus politikailag kiszolgáltatott helyzetbe kerül, mert a hatalom, a karrier kiszolgáltatottá teszi az embert. Az egész képet a főpap fehér ruháját viselő Krisztus uralja, aki ott áll a központban. A képen mindenki valaminek a rabja, csak egy valaki szabad: Krisztus. Ő az egyedüli, aki kész arra, hogy Isten akaratát teljesítse, alázattal, szelídséggel. A képen minden átkozottnak tűnik, csak ő egyedül áldott.

A Károli Gáspár fordítás szerint Pál apostol arra int, hogy szenvedjétek el egymást, szeretetben, Isten szeretetében. Mindannyiunk jellemének vannak törései, ami miatt nagyon sok türelmet igényelünk embertársaink részéről, de mégis Krisztus szeretetében kell elszenvednünk, elviselnünk egymást, mert egy reménységre kaptunk elhívást.
Az imahét az ITT található program szerint folytatódik.










