A szentségekről szólt a temesvári felnőttképző tanfolyam idei első alkalma

0
28
Fotók: a temesvári egyházmegye weboldala

Idén is folytatódik a Temesvári Római Katolikus Püspökség felnőttpasztorációs irodája által szervezett kétéves felnőttképző kurzus, amely 2025. február 22-én kezdődött. A kurzus előadásait fizikai jelenléttel és internetes felületen tartják. Január 17-én, szombaton a temesvári egyházmegyei ifjúsági központ terme adott otthont a képzés idei első, fizikai jelenléttel megtartott találkozójának.

A program 10 órakor kezdődött, és három előadást, kiscsoportos beszélgetéseket, valamint zárásként szentmisét foglalt magában, amelyet a Szent György római katolikus székesegyházban Pál József Csaba megyés püspök mutatott be. A találkozó moderátora Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök volt.

Az első előadás A keresztény közösség alapjai címet viselte, amit a megyés püspök tartott. A főpásztor három téma köré építette fel előadását: Milyen kell legyen egy keresztény közösség? Miért fontos, hogy keresztény közösséghez tartozzunk? Hogyan építsünk keresztény közösséget?

„A keresztény közösség hirdeti az evangéliumot – evangelizáló közösség –, ünnepel, például minden vasárnap a szentmisében mindazt, amit az Úr értünk tett. A keresztény közösség megéli a diakóniát, a szolgálatot – gondoskodik a közösség beteg vagy rászoruló tagjairól, és ez a gondoskodás anyagi és lelki értelemben egyaránt szükséges. A keresztény közösség megéli a közösségen belüli egységet és missziós lelkületű” – hangsúlyozta előadásában a megyés püspök.

A második előadás témája A kiengesztelődés szentsége volt, az előadó pedig Pălie Veniamin főesperes, a resicabányai Havas Boldogasszony-egyházközség plébánosa. „Mindannyian sebezhető emberek vagyunk, és ki vagyunk téve a bűnnek. Az egyház katekizmusa tanítja, hogy azok számára, akik a keresztség után bűnbe estek, a bűnbánat szentsége, a kiengesztelődés szentsége az egyetlen, amely szükségeltetik a megváltáshoz. A kiengesztelődés szentsége tulajdonképpen a lélek gyógyszere. A szentgyónás által a bűnbocsánat szentsége az a szükséges orvosság, amely megtisztítja és meggyógyítja a lelket, és Isten Lelkének erejében, az Istentől kapott kegyelem által a test is megerősödést és gyógyulást nyerhet. Ezt a szentséget a megtérés szentségének is nevezik, mert tudatosítjuk a lelkiismeretünkben, mire és kire tekintünk, és hogyan kívánjuk együtt megélni Isten szeretetét” – mondta Pălie Veniamin főesperes.

A két előadás után kiscsoportos beszélgetések következtek két kérdés, téma mentén. 1. Mire indítják személyesen önt a Szentírásban olvasható szavak: „Végül mindnyájan legyetek egyetértők, együttérzők, testvériesek, irgalmasok, alázatosak. Ne fizessetek a rosszért rosszal, se a szidalomért szidalommal. Mondjatok inkább áldást, mert arra kaptatok meghívást, hogy az áldás legyen az örökségetek.” (1Péter 3, 8–9) 2. Fedezzenek fel valami szépet a saját közösségükben vagy a körülöttük élő emberekben, és hozzák felszínre ezeket az értékeket.

Ebéd után következett a harmadik előadás A szenvedés. A betegek kenetének szentsége címmel, amelyet Imogen Tietze tartott. Az értekezés során a jelenlévők megismerhették, hogyan jelenik meg a betegség és a beteg ember a Szentírásban, mit jelent a betegek olajjal való megkenése, hogyan jöttek létre az első kórházak, valamint mi a különbség a betegek kenetének szentsége és a viaticum – a haldoklónak kiszolgáltatott utolsó szentáldozás, szent útravaló – között.

„Jézus a betegséget annak lehetőségeként látja, hogy az ember Istenre bízza magát, és nem valamiféle bűnért járó büntetésként. Az első keresztények nemcsak a beteg hittestvéreiket látogatták meg, hanem a nem keresztényeket is. Az irgalmas szamaritánus példabeszédéből azt tanuljuk, hogy minden ember gondoskodást érdemel. A betegek kenetének szentsége lelki megerősítés: ha érezzük, hogy Isten velünk van, ez segíthet a gyógyulásban, ellenkező esetben pedig abban, hogy felkészüljünk az előttünk álló útra” – fogalmazott Imogen Tietze.

Ezt követően Simon Ciubotaru temesvár–szabadfalui plébános, a betegek pasztorációjának temesvári felelőse három, e területről vett személyes tapasztalatát osztotta meg a jelenlévőkkel.

Végezetül Karina Mihu pszichológus, a Temes Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság munkatársa mutatta be az intézmény egy viszonylag új szolgáltatását: a telefonos segély- és tanácsadó vonalat, amely az idős személyek támogatását szolgálja. „E szolgáltatás révén, amely a 0800 420 411-es telefonszámon érhető el, a veszélyeztetett idős személyek ingyenes pszichológiai és jogi tanácsadást, valamint szociális segítséget kapnak” – mondta Karina Mihu.

A találkozó a temesvári Szent György római katolikus székesegyházban szentmisével zárult, amelyet Pál József Csaba megyés püspök mutatott be.

A tanfolyam február 21-én, szombaton 10 órakor lelki nappal folytatódik az egyházmegyei ifjúsági központban.

Forrás: A temesvári püspökség sajtóirodája