Vasárnap iktatják hivatalába a kolozs-dobokai főesperest

Vasárnap, 2018. augusztus 5-én az este hat órától kezdődő szentmisén iktatják hivatalába a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosát, a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület főesperesét, Kémenes Lóránt Zoltánt, aki Türből került a kincses városba.

Az új kolozsvári főesperes-plébános Gyergyószentmiklóson született 1974. január 17-én. Az esztergomi Érseki Hittudományi Főikolán végzett teológiai tanulmányai után, 2000. május 27-én szentelték pappá szülővárosában. Ezt követően Budapesten, a Semmelweis Egyetemen vett részt lelkigondozói képzésen, majd 2004–2007 között jogi licenciátust szerzett a Lateráni Egyetemen.
A Vasárnap hetilap 2018/31-es számában egy rövidebb interjút olvashatnak Kémenes Lóránt Zoltánnal, amely beszélgetés teljes változata beiktatása napján lesz olvasható portálunkon. Az alábbiakban részletet olvashatnak az interjúból:

2000-ben, a nagy jubileumi évben szentelték pappá szülővárosában. Melyek ennek az eltelt tizennyolc évnek a legmeghatározóbb és legszebb emlékei, ajándékai, személyei?

Talán azok az emberek, akik ott maradtak mellettem, akkor is, amikor nem feltétlenül azzá váltam, amivé szerettek volna, hogy váljak. És akik odaalakultak emellé. Van egy áldott tanító néni, akit mondhatnám, hogy „az öngyilkosságtól megmentettem”, mert azt mondta másodikos koromban: „Lóri, ha te pap leszel, én malomkövet kötök a nyakamra és beugrok a Marosba!” És a drága ma az egyik legnagyobb hátterem, tudom, hogy ott van mögöttem és tart, és neki is köszönhető az, hogy pap lettem és nem írástudó vagy farizeus. Bár ő tanított meg írástudónak lenni, nem hagyta, hogy ezen a szinten megállják. Igen, vannak olyan életek, akik miatt nagyon hálás vagyok, hogy azzá váltam, aki ma vagyok. Persze ez egy sokkal korábbi folyamat, nem csak úgy jött és ideszakadt, hanem vissza kell menni azokhoz a pap bácsikhoz, akik valamilyen módon elém éltek egy életformát – akár ilyent, akár olyant –, anélkül, hogy ők ezt belénk sulykolták volna. Soha nem felejtem életem első gyónásai közül az elégtételt: este két szelet parizerről le kell mondanom. Egész héten azon kínlódtam otthon, hogy tudok én lemondani két szelet parizerről, amikor nincs… És akkor mondtam magamban, de jó ezeknek a papoknak, nekik biztos van. Ilyen is volt. Olyan is volt, hogy nagy kalap, farmernadrág, szomorúfűzfa alatt a plébánián… úgy egyszerűen, egy szál gitárral szólt a dal, Amikor Isten Szent Ferencet hívta, a Tiszti meghívott, és sikerült ezen az úton maradni.

A sokak által vasszigorúnak megélt papokkal való kapcsolat bennem egészen más szült. Nekem a kolozsvári otthonomban is nagyon-nagyon szemközeli helyen fog állni A pap bácsinak, Hajdó Pista bácsinak az arcképe, a fotója, mert beleszőtte magát az életembe, és hagyta, hogy én is a magamét az övébe. És ezek azok az emberek, akik mind a mai napig innen vagy onnan, odaátról vagy innenről, de kísérnek és kísértenek is arra, hogy ezen a jón fáradozzunk tovább.