Július 31-én este a Szentatyával is találkozhatott a Szent Péter téren az a hatvanezer fiú és lány, akik tizennyolc országból érkeztek, hogy részt vegyenek a ministránsok július 30-ától augusztus 3-áig tartó nemzetközi zarándoklatán Rómában.
A beszélgetésnek és a szentatya homíliájának fordítását a Magyar Kurír alapján teljes terjedelmében közöljük.
A szentatya beszélgetése a ministránsokkal
Kedves ministránsok! Szép estét kívánok nektek! Örömmel látom, hogy ilyen sokan itt vagytok a zászlóitok színkavalkádjában fürdő Szent Péter téren! Dél felé is láthattalak már benneteket ebben a hőségben: bátrak vagytok! Gratulálok! Nekem is adtatok zarándoklatotok megkülönböztető jeleiből: szívből köszönöm! Zarándok vagyok veletek együtt, akik a világ sok országából jöttetek. Egyek vagyunk a Jézus Krisztusba vetett hitben, úton vagyunk vele együtt, aki a mi békénk. Köszönetet mondok elnökötöknek, Német [László] püspök atyának köszöntő szavaiért, amelyeket nevetekben hozzám intézett. Kérte, hogy bátorítsalak titeket. Azt mondta: „Ermutigen Sie sie, Heiliger Vater!” [Bátorítsa őket, szentatya!] Bátorítanom kell benneteket. Ezért most átadom nektek a szót: tegyétek fel kérdéseiteket!
A fiatalok kérdései és a szentatya válaszai
Első ministráns, Luxemburg (franciául): Szentatya, ministránsként és hívőként is a béke jelével köszönjük egymást a szentmisében. Hogyan járulhatunk hozzá ahhoz, hogy ez a béke templomaink falain kívülre is eljusson, hogy így a béke építői lehessünk közösségeinkben, országainkban, családjainkban és a világban?
Szentatya: Köszönöm! Nagyon jól mondtad: a béke és a szentmise összetartozik. A béke jele előtt kérjük az Urat, hogy adjon békét és egységet az Egyház közösségének. A béke az ő ajándéka, mely átalakít minket, hogy mi mint az ő testének tagjai ugyanúgy tudjunk érezni, ahogyan Jézus érez, úgy tudjunk gondolkodni, ahogyan ő gondolkodik – ahogyan Jézus érez, ahogyan ő gondolkodik! –, és úgy tudjunk szeretni, ahogyan ő szeret. És ez békével tölt el. A mise végén pedig ezt a felszólítást kapjuk: „Menjetek békével!”, vagyis vigyétek magatokkal a békét, hogy továbbadjátok másoknak az életetekkel, a mosolyotokkal, a szeretet cselekedeteivel. Az mutatja meg, hogy tényleg Jézus tanítványai vagyunk-e, hogy konkrétan mit teszünk a békéért. A békére törekvés kis dolgokkal kezdődik. Például otthon, a testvérek közötti veszekedés után, magamba zárkózom sértődötten – kérdezem –, vagy próbálok lépést tenni a másik felé? Képes vagyok a békét szolgálni apró gesztusokkal? Kész vagyok-e arra, hogy minden helyzetben megkérdezzem magamtól: „Mit tenne Jézus az én helyemben?” Ha ezt tesszük, és igyekszünk eltökélten megvalósítani, akkor bevisszük Krisztus békéjét a mindennapi életbe, s így a béke építői és eszközei leszünk. Köszönöm!
Második ministráns, Portugália (portugálul): Szentatya, ministránsok vagyunk, az oltárnál szolgáljuk Urat, és az Oltáriszentségben szemléljük őt. Hogyan tudjuk megélni a lelki szemlélést Mária példájára, és a szolgálatot a gyakorlatban Márta példájára, keresve, mi az, amit Jézus konkrétan kér tőlünk az életben?
Szentatya: Ministránsként egy kicsit Márta és Mária tapasztalatában részesültök. Jó, ha liturgikus szolgálatotokon kívül tevékenyen részt tudtok venni egyházközségetek életében, és el is tudtok csöndben időzni az Úr jelenlétében; mindkettőt! Így, amikor egybekapcsolódik a tevékenység és a szemlélődés, Istennek a ránk vonatkozó tervét is fel tudjuk ismerni: meglátjuk, milyen tehetségeket és érdeklődéseket ültetett Isten a szívünkbe, és hogyan tudjuk ezeket kibontakoztatni; de legfőképp alázatosan Isten elé állunk, úgy, amilyenek vagyunk, smink nélkül, álca nélkül, úgy, amilyenek vagyunk Isten előtt, jó és rossz tulajdonságainkkal, és kérdezgetjük őt, hogyan tudnánk jobban szolgálni őt és felebarátainkat. Ne féljetek tanácsot kérni, amikor azon gondolkodtok, hogyan szolgáljátok Istent és a segítségre szoruló embereket a világban. Ne felejtsétek: minél jobban odaajándékozzátok magatokat másoknak, annál többet kaptok ti is, és így boldogok lesztek! Köszönöm!
Harmadik ministráns, Antigua és Barbuda (angolul): Szentatya, ministránsként szomorúan látjuk, hogy a velünk egykorúak nagyon kevesen vesznek rész a szentmisén és az egyházközség életében. Vannak országok, ahol az Egyház – különböző okokból kifolyólag – rohamosan sok fiatalt veszít el. Hogyan tudnánk mi és közösségeink elérni ezeket az embereket és visszasegíteni őket Krisztushoz és az Egyház családjába?
Szentatya: Napjainkban ti, fiatalok, apostolok lehettek, olyanok, akik Jézushoz vonzzák a többieket. Ez akkor fog sikerülni, ha tele vagytok lelkesedéssel őiránta, Jézus iránt, ha rátaláltatok, ha megismertétek személyesen, ha először titeket „hódított meg” ő. Ezért mondom nektek: igyekezzetek minél jobban megismerni és megszeretni az Úr Jézust; szeretném megismételni: igyekezzetek minél jobban megismerni és megszeretni az Úr Jézust! Találkozzatok vele az imában, a misében, az evangélium olvasásában, a kicsinyek és a szegények arcában. Próbáljatok barátjává válni – önzetlenül – a körülöttetek élőknek, hogy Jézus fényének egy sugara elérhesse őket a ti beléje szerelmes szíveteken keresztül. Kedves fiúk és lányok, nincs szükség sok beszédre, fontosabbak a tettek, a közelség, a szolgálat, az Oltáriszentség előtti csöndes szemlélés. A fiataloknak – amint egyébként mindenkinek – szükségük van barátokra, akik jó példát nyújtanak, akik adnak, cselekszenek anélkül, hogy várnának vagy követelnének valamit cserébe. Ily módon azt is megéreztetitek másokkal, milyen szép a hívők közössége, mert az Úr köztetek lakik; és milyen jó az Egyház családjához tartozni. Köszönöm!
Negyedik ministráns, Németország (németül): Szentatya, sokan azt mondják, hogy nincs szükségük Istenre, a vallásra, az Egyházra életükben. Miért kellene épp a katolikus hit mellett dönteniük? Mi ebben a legfontosabb? A hit miért annyira fontos Ön számára?
Szentatya: A hit lényegi fontosságú, a hit éltet engem. Mondhatni, a hit olyan, mint a levegő, amelyet belélegzünk. Az egyes lélegzetvételekkor nem gondolunk arra, mennyire szükséges a levegő, de amikor hiányzik, vagy amikor nem tiszta, rádöbbenünk, mennyire fontos! A hit segít megragadni az élet értelmét: van valaki, aki végtelenül szeret bennünket, és ez a valaki Isten. Ő végtelenül szeret bennünket! Felismerhetjük Istent mint teremtőnket és üdvözítőnket; szeretni tudjuk Istent, és életünket az ő ajándékának tudjuk tartani. Isten élő kapcsolatra akar lépni velünk; kapcsolatokat akar teremteni, és mi is arra kapunk meghívást, hogy ugyanezt tegyük. Nem hihetünk Istenben úgy, hogy közben azt gondoljuk, mi vagyunk az ő egyetlen gyermekei! Az Isten egyetlenFia csak Jézus. Egyetlen, mert Isten. De az emberek között nincsenek Istennek egyetlen gyermekei. Gondoljatok erre! Valamennyien Isten gyermekei vagyunk. Arra kaptunk meghívást, hogy Isten családját, vagyis az Egyházat alkossuk, a Krisztusban hívő fivérek és nővérek közösségét – „Isten családtagjai” vagyunk, mondja Szent Pál (Ef 2,19). Az Egyháznak ebben a családjában az Úr az ő szavával és szentségeivel táplálja gyermekeit. Köszönöm!
Ötödik ministráns, Szerbia, Délvidék (magyarul): Szentatya, a mi ministránsi szolgálatunk szép, nagyon szeretjük. Szolgálni akarjuk az Urat és felebarátunkat. De jót tenni nem mindig könnyű, nem vagyunk még szentek. Hogyan fordíthatnánk át szolgálatunkat a mindennapi életben a szeretet konkrét tetteire az életszentség felé vezető úton?
Szentatya: Igen, fáradoznunk kell, hogy mindig jót tegyünk és szentté váljunk… Tudod, az életszentség útja nem a lustáknak való: erőfeszítést igényel! Látom, hogy ti, ministránsok elkötelezetten ezen az úton jártok. Az Úr Jézus egyszerű programot adott nekünk ahhoz, hogy az életszentség útján járjunk: ez pedig az Isten és a felebarát iránti szeretet parancsa. Gyökerezzünk bele mind jobban az Istennel való barátságba, legyünk hálásak szeretetéért, vágyjunk arra, hogy mindenben őt szolgáljuk, és így nem tehetünk mást, mint hogy megosztjuk szeretetének ajándékát a többiekkel. Hogy konkrét formában tudjuk teljesíteni a szeretet parancsát, Jézus felsorolta nekünk az irgalmasság cselekedeteit. Szívesen megkérdezném, ismeritek-e mindnyájan az irgalmasság cselekedeteit. Biztos vagyok abban, hogy püspökeitek megtanították nektek. De ti, jól ismeritek őket…, tudjátok-e, melyek az irgalmasság cselekedetei? Ha nem ismeritek, hogyan tudjátok megtenni őket? Ezek nagyon fontosak: az irgalmasság cselekedetei. Követelményeket támaszt előttünk ez az út, de mindenki előtt nyitva áll. Ahhoz, hogy az irgalmasság valamely cselekedetét megtegyük, nem kell egyetemre járni, diplomát szerezni. Mindnyájan, valamennyien megtehetjük az irgalmasság cselekedeteit! Mindenkinek lehetősége van rá! Elég, ha elkezdjük megkérdezni magunktól: „Mit tudok tenni én, ma, hogy segítsem felebarátom szükségleteinek kielégítését?” A mellettem lévő felebarátomét: a testvéreimét, apukámét, anyukámét, nagyszüleimét, barátaimét, a szegényekét, a betegekét…, egyet, egyet naponként. Mit tudok tenni én, hogy segítsem felebarátom szükségleteinek kielégítését? Az pedig mindegy, hogy barátról vagy ismeretlenről, honfitársamról vagy külföldiről van szó: ők a felebarátaim! Higgyétek el, ha így cselekszetek, valóban szentekké válhattok, olyan férfiakká és nőkké, akik Krisztus szeretetét megélve átalakítják a világot. Igaz, nem könnyű, fáradozni kell érte. De ne felejtsétek, újra elmondom: az életszentség útja nem a lustáknak való!
Köszönöm ezt a beszélgetést!
* * *
A szentatya homíliája
„Isten dicsőségére tegyetek mindent” (1Kor 10,31): így buzdít minket Szent Pál az imént hallott olvasmányban. Isten dicsőségének a szolgálata mindenben, amit teszünk: ez a fő kritériuma cselekedeteinknek, a legjobb összefoglalása annak, hogy mit jelent barátságban élni Jézussal. Megmutatja az irányt, amikor nem vagyunk biztosak abban, miként kellene helyesen cselekednünk; segít meghallani Isten hangját bennünk, aki szól hozzánk lelkiismeretünkön keresztül, hogy fel tudjuk ismerni az ő akaratát. Isten dicsősége a lelkiismeretünk iránytűje.
Szent Pál egy másik kritériumról is beszél: igyekeznünk kell, hogy kedvére legyünk mindenkinek mindenben, hogy eljussanak az üdvösségre. Mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, ugyanazok a vágyaink, az álmaink és az eszményeink. Időnként valaki elkedvetlenedik közülünk, mi viszont fényt gyújthatunk neki, átadhatunk neki egy kis jókedvet. Így könnyebb kijönni egymással, és könnyebben tudunk tanúságot tenni Isten szeretetéről és a hit öröméről a mindennapi életben. A mi következetes életvitelünktől függ, hogy testvéreink fel tudják-e ismerni Jézus Krisztust, a világ egyetlen üdvözítőjét és reménységét.
Vélhetően azt kérdezitek magatoktól: „Hogyan leszek képes erre? Nem túl nehéz feladat ez nekem?” Igaz, hogy nehéz, de lehetséges ez az küldetés! Szent Pál így bátorít minket: „Kövessétek példámat, ahogy én Krisztus példáját követem!” (1Kor 11,1). Igen, teljesíteni tudjuk ezt a küldetést, ha követjük Jézus példáját, ahogyan Pál apostol és minden szent tette. Tekintsünk a szentekre, ők a megélt evangélium, mert Krisztus üzenetét le tudták fordítani saját életük körülményeinek nyelvére. A mai szent, Loyolai Ignác, aki fiatal katonaként a saját dicsőségét kereste, a megfelelő pillanatban megérezte Isten dicsőségének vonzását, és felfedezte, hogy az az ő életének középpontja és értelme. Kövessük a szentek példáját! Tegyünk mindent Isten dicsőségére és testvéreink üdvösségére! De vigyázzatok, és ne felejtsétek el: a szentek követésének ezen az útján, az életszentségnek ezen az útján nincs hely lusta fiataloknak! Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP/Magyar Kurír
Fotó: Vatican News
