Ezt a címet viseli az idén velünk együtt 35. jubileumát ünneplő Gyulafehérvári Caritas kiadónk gondozásában megjelent riportkötete, amely cím a kiadás mögött meghúzódó munka kezdetétől személyesen hív: ott legbelül.
Ez a felszólítás első hallásra akár provokatívnak is tűnhet. Hiszen emberek vagyunk, mi mássá kellene válnunk? Mégis, Franz Kamphaus egykori limburgi püspök gondolata – „cselekedj úgy, mint Isten: válj emberré!” – nem hagy nyugodni.
Karácsonykor nem Isten válik érthetővé számunkra, hanem az ember. Az a meglepő felismerés ér bennünket, hogy Isten nem kívülről akarja megjavítani a világot, nem felülről igazítja helyre a történelmet, hanem belép abba. Belép a törékenységbe, a kiszolgáltatottságba, a mindennapok sűrűjébe. Nem elkerüli az emberi létet, hanem felvállalja azt.
Az elmúlt év hónapjai talán különösen is élesen mutatták meg, mennyire nem magától értetődő embernek maradni. Ítéletek, mindeneket átíró döntések, fáradt szavak, reményvesztett közösségek, elidegenedő beszélgetések között éljük napjainkat. Sokszor nem rosszindulatból, hanem kimerültségből, elcsúszó kommunikáció miatt lettünk keményebbek, türelmetlenebbek, közömbösebbek. Embernek lenni ugyanis munka. Mindennapi döntés.
Karácsony ünnepe nem idealizálja az embert, hanem komolyan veszi. A betlehemi jászol nem a tökéletes körülmények ünnepe, hanem annak a hitnek a jele, hogy Isten nem mond le rólunk akkor sem, amikor mi már majdnem lemondanánk magunkról. Ezért a karácsonyi kérdés nem az, hogy hisszük-e, hanem az, hogy hajlandók vagyunk-e Istennel együtt emberré válni: jelen lenni, figyelni, meghallani, megérinteni a valóságot, a másik emberét is.
A katolikus média, egy egyházi kiadó szolgálata is erről szól. Nem pusztán szövegek közléséről, hanem arról a csendes, sokszor láthatatlan munkáról, amely hidat próbál verni ember és ember között, hit és élet között, seb és remény között. Az írott szó akkor válik evangéliummá, ha nem menekül el a valóság elől, hanem megszólítja azt. Ha nem megmond, hanem kísér. Ha nem kioktat, hanem ember marad.
Hálával gondolunk mindazokra, akik az elmúlt évben olvasóként, munkatársként, szerzőként vagy csendes támogatóként részesei voltak ennek az útnak. A figyelem és támogatás, amellyel kiadónkat kísérik, bizalom és felelősség. Arra kötelez bennünket, hogy továbbra se féljünk emberi hangon szólni egy gyakran embertelen világban.
Az előttünk álló időszakra nem kész válaszokat, hanem nyitott szívet szeretnénk magunkkal vinni. Azt a karácsonyi bátorságot, amely nem nagy gesztusokban méri az emberré válást, hanem a törékenység vállalásában. Mert karácsony titka végső soron nem más, mint az, hogy Isten emberré lett, hogy mi újra emberek lehessünk. Áldott, békés, emberré formáló karácsonyt kívánok!
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/51–52-es számában.
