Kapu Tibor kutatóűrhajós mellett Kalányos Ottó erdélyi katolikus pap, az alcsíki főesperesi kerület cigánypasztorációért felelős lelkipásztora, valamint a kórházban hagyott csecsemők gondozására létrehozott Örökké Haza projekt kapták idén a Highlights of Hungary társadalmi díjait – adta hírül az MTI.
„Számomra óriási meglepetés és megtiszteltetés, hogy részese lehetek egy olyan díjnak, amely nem sokaknak adatik meg. Hálás vagyok a Highlights of Hungary csapatának, valamint Kapás Boglárkának, hogy felfigyelt rám és jelölt erre az elismerésre. De leginkább anyukámra gondolok most. Ő volt az, aki megtanított hinni, küzdeni, és minden helyzetben emberségesnek maradni. A róla szóló könyv, amelyet szeretettel és tisztelettel írtam, nemcsak az ő életét meséli el, hanem mindazt, amit tőle tanultam – a hitet, a kitartást és a feltétel nélküli szeretetet. Ez a díj számomra az ő emlékének is szól. Hiszem, hogy valahol most is mosolyog, és örül annak, hogy az ő története tovább él, és másokat is erősíthet. Hálásan köszönöm a több ezer szavazatot is!” – olvasható Kalányos Ottó Facebook-oldalán a díjjal kapcsolatban.
Ha te pap leszel, én pápa! címmel jelent meg Kalányos Ottó csíkszentkirályi segédlelkész könyve. Az Egy nevelőanya feltétel nélküli szeretete alcímű kötetből a segédlelkész „anyukáját” ismerheti meg az olvasó, illetve azt, hogy a nevelőanya rendíthetetlen hitével, áldozatkészségével miként mutatott példát.

A Highlights of Hungary honlapján közzétett ismertető szerint „Kalányos Ottó története a bizonyíték arra, hogy a feltétel nélküli szeretet képes sorsokat formálni. Ma, Csíkszentkirály segédlelkészeként, nemcsak a szószékről hirdeti az evangéliumot, hanem saját életével is tanúságot tesz a bizalom és az elfogadás erejéről.
Gyermekkora nehézségekkel indult: édesanyja a kórházban hagyta, súlyos betegséggel küzdött, és az orvosok is lemondtak róla. A túlélés már önmagában csoda volt. Nevelőszülőkhöz került, majd isteni gondviselés vezette egy szerető családhoz, ahol megtapasztalta azt a feltétel nélküli szeretetet, amely egész életét végigkíséri. »Nem számított, hogy cigány vagyok, vagy milyen gyenge – az anyám a szemembe nézett, és magához ölelt« – meséli ma is hálával.
A papi hivatás gyermekkora óta ott élt benne. Már kisfiúként misézett a csűrben, de a döntés középiskolásként érlelődött meg. Útját sokszor nevelőanyja hitbeli bölcsessége egyengette – olykor szinte titokban terelgetve őt a teológiára vezető ösvényen.
Ma papi szolgálatában különösen fontos számára a roma identitás és a cigánypasztoráció. Gyermekként elutasította gyökereit, de kispapként felismerte: cigányként teremtette a jó Isten, és így kell kibontakoztatnia hivatását. Munkája során az elesettek, a gyermekek, a közösség mellé áll, és segíti őket abban, hogy értékesnek, elfogadottnak érezzék magukat.
Papi jelmondata – »Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek« – mindennapi szolgálatának iránytűje. Hiszi, hogy az egyház nem kirakat, hanem élő, küzdő közösség, amelynek tagjaihoz testvérként kell lehajolni.
Amikor nem a templomban találjuk, Ottó szívesen fotózik, sportol, podcastet készít vagy barátaival van. A közösségi élet éppoly fontos számára, mint a liturgia.
Élettörténetével és szolgálatával arra tanít: bárhonnan indulunk is, a szeretet, az elfogadás és a hit képes életünk legnagyobb csodáit kibontakoztatni” – olvasható a Highlights of Hungary honlapján.

A szervezők pénteki közleménye szerint a 25 jelöltre több mint 140 ezer szavazat érkezett Magyarország minden pontjáról és további 9 országból, olvasható az MTI híradásában. „Fantasztikus évad az idei, rekordszámú szavazattal, rekordszámú megtekintéssel. A Highlights fogadtatása azt bizonyítja, hogy a valóságban sokan vágynak arra, hogy valódi értékeket, valódi, a belsőt fel- és megrázni képes példákat lássanak maguk előtt: a tehetség, a szorgalom, a jóság példáját” – idézte a közlemény Csehi Marianna, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) égisze alatt működő Highlights of Hungary ügyvezetője szavait.
A díjakat az idei évad nagykövetei, Borbás Marcsi, Ember Márk, Kapás Boglárka, Kőnig Róbert és Szabadfi Szabolcs adták át a Budapest Music Centerben megtartott csütörtöki gálán. A nagykövetek a saját hivatásukból, értékrendjükből és élettapasztalataikból kiindulva választották ki azokat a jelölteket, akik történeteikkel hitelesen képviselik a Highlights of Hungary és az MCC szellemiségét.
A fődíjak mellett különdíjakat is kiosztottak. Az MCC által felajánlott díjat a diákok szavazatai alapján Obádovics J. Gyula érdemelte ki, aki generációk sokaságával szerettette meg a matematikát, és akit az Index különdíjával is elismertek. A Libri különdíját a Baltazár Színház képviseletében annak alapítója és művészeti vezetője, Elek Dóra vehette át. A Mandiner Porkoláb Ferenc derecskei szűrrátétkészítő mester, a népművészet mestere tevékenységét díjazta. A Képmás Magazin különdíját Bán János, írói nevén Bán Mór, a Magyar Állami Operaház különdíját pedig Bojti Andrea, a Magabiztos Szülők podcast készítője kapta.
Az MCC fenntartásában működő misszió célja, hogy rávilágítson a kiemelkedő magyar teljesítményekre, alkotókra és alkotásokra, ezáltal formálva a magyar nagyközönség értékrendjét. Eddig több mint ezer pozitív történet vált ismertté – emelték ki a közleményben.
Forrás: MTI/Highlights of Hungary/Kalányos Ottó Facebook-oldala











